Különleges zenei utazáson vehettek részt a bécsi magyarok decemberben a HolddalaNap Zenekar három állomásos ausztriai turnéján. A koncertek keretében Népek Karácsonya címmel eltérő hangulatú és tematikájú zenei programot mutattak be a magyarországi világzene meghatározó képviselőiből alakult zenekari formáció tagjai. Az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének (AMAPED) székhelyén elsősorban családi programon, majd azt követően az esti órákban a Collegium Pazmanianum dísztermében felcsendült szakrális hangsúlyú dallamok által, míg a Budapest Bistro-ban a könnyedebb zenei világból építkező akusztikai impressziók mentén szerezhettek minőségi zenei élményeket az érdeklődők.
„A HolddalaNap Zenekar elsősorban saját dalokat öltöztet közös zenei tudásunkból szőtt ruhába. A hazai népzene az otthona mindőnknek, a zenekar tagjai e forrás vizein nevelkedtek. Aztán, ki-ki a maga élete, útja szerint: a régi-zenei, a balkáni, perzsa, latin-amerikai, s talán a csapatból a legtöbbünk a flamenco hangszerekkel/hangképzéssel, dallamvilággal kötöttünk mélyebb ismeretséget. A muzsikánkban így, mindőnk tudása alapoz világzenét, hiszen ma a világ zenéi is álmainkba szövődnek, a hangok ezer íze mögött ott lüktet a sokféle világ. Dalaink a rítus világában laknak szívesen, az ősi hangzásvilág felel meg jól érzéseink kifejezésének. A hangszerelés is népzenei, régi zenei jellegű: akusztikus hangszerekkel muzsikálunk. A zenekar minden tagja énekel, ez a többszólamúságnak tág teret teremt. Vágyunk arra is, hogy a muzsikánkra, mint régi ünnepeken: ha imát éneklünk is, táncra dobbanjon a szív s a láb! A csípőt, láthatatlan szálakkal mozgatja a dobok lüktetése.” (HolddalaNap Zenekar)
A HolddalaNap zenekari társulás akusztikus hangszereken, a lehető legtermészetesebb eszközökkel, hangtechnika használata nélkül, az énekhang és a hangszerek sajátosságaiból építkezve, a koncerttér adta hangzási lehetőséget megragadva mutatkozott meg nagy sikerrel a bécsi magyar közönség előtt. A rolunk.at az AMAPED és a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület közös előadótermében prezentált, az érdeklődő felnőtteket és gyermekeket is énekléssel a programba aktívan bevonó koncerten volt jelen, ahol Gulyás Anna zenekarvezető énekesnővel, és Szlama László koboz-, citeraművésszel beszélgetettünk.
A koncepciója a formációnknak az, hogy a különböző zenei világokból érkező együttes tagjaival olyan muzsikát alkossunk meg, amelyben a különféle, elsősorban népzenei elemek, nem betétekként összeszabdalva, hanem egymásra épülve, a zene tartalmi mondanivalójával mélyen szervesülve, a saját dalszövegeinkkel, megzenésített versekkel együttműködve alkossanak egy egységet. Mindannyian hálásak vagyunk az együttesben szereplő zenész társak jelenléte miatt, mert általuk egy csodálatos közösségi muzsikálás mentén zajlik zenei együttműködésünk, amelyben szinte családtagokként egymást támogatva veszünk részt mindannyian – mondta Gulyás Anna.
A Népek Karácsonya egy rendkívül sokszínű és sok ízű zenei anyag, amelyben a magyar zene mellett moldvai dalok, portugál muzsika, egyiptomi kopt keresztény dallamok, lengyel, és andalúz zenei anyagok is megszólalnak a saját verseink mellett, úgy mint a ma nagyon aktuális Béke imádság című szerzeményünk. Karácsony idején az ember szívesen énekel úgymond felfelé tekintő énekeket, ilyen irányú, a különböző népektől a hosszú évek alatt összegyűjtött dalokat, dallamokat összefűző eredeti és magyar nyelven egyaránt megszólaló zenei repertoárt hoztunk el a bécsi közönség számára – folytatta Gulyás Anna.
A Népek Karácsonya egy szívbél eredő kántálás, amely az ünnep mélységét és örömét egyszerre hirdetni vágyó zenékből szövődik össze, olykor az elmélyülést segítve, olykor pedig táncra ösztönözve a hallgatóságot. Ez egy rendkívül széles zenei anyagból összeállított program, amelyet még évekkel ezelőtt, a karantén idején kezdtünk összegyűjteni, úgy, hogy advent időszakában, a lakásainkba bezártan, de online formában kapcsolatot tartva, minden nap tizenöt percet együtt zenéltek a HolddalaNap formáció tagjai, különböző, az ünnephez kötődő énekeket, muzsikákat bemutatva egymásnak. Ezt a szokásunkat azóta is megtartottuk, már harmadik éve folyamatosan bővül a repertoárunk, ami jelenleg több mint kétszáz karácsonyi éneket, dalt jelent – osztotta meg gondolait Gulyás Anna a rolunk.at-val.
A HolddalaNap Zenekar nevének jelentéséről és az együttesnek a nagyvilágban élő magyar közösségekkel történt találkozásai során szerzett élményeiről is beszélgettünk Gulyás Annával:
A HolddalaNap Zenekar negyedik, a karantén csendjében született, a magányt, ugyanakkor az ember és természet kapcsolatát, az emberi küzdelem élményeit, és a belső mélységek megélésének lehetőségeit sokszólamú zenei eszközökkel megjelenítő, szövegcentrikus Csendből szőtt hangszőnyeg című legújabb albumának a lemezbemutatója 2023. április 2-án lesz Budapesten, a Marczibányi téren. Többek között Szlama László, a Magyar Zeneakadémia koboz- és citera tanára, a középkori dallamok zenei világára építkező Bordó Sárkány zenekar frontembere is aktívan közreműködik az új nagylemezen, mint hangszeres és énekes társalkotó.
Szlama László a magyarországi koboz zene egyik legmeghatározóbb alakja mesélt a hangszer származásáról, történetéről, és annak a zenekari zenében betöltött funkcióiról:
A HolddalaNap Zenekar három bécsi koncertjének zenei közreműködői voltak:
Gulyás Anna – ének
Szlama László – koboz
Balogh Guszti – gitár és ének
Okos Gergely – ütőhangszerek
A HolddalaNap zenekar ausztriai koncertjei a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program keretén belül valósultak meg. A koncertsorozat további támogató partnerei voltak: Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED), Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület, Collegium Pazmanianum, Budapest Bistro.
Kovács Attila
(Írás, fotó és videó)
Válaszolj