„Figyelmeztetni akarom, hogy ellenségei vannak itt. Jól tudja, hogy a császárné szereti magát, és magyar” – írja Festetics Mária a naplójában. Egy jóakarója intette óvatosságra, szolgálatnak második évében. Erzsébet királyné, avagy Sisi legközelebbi bizalmasai mind magyarok voltak, és sokan nem látták őket szívesen a császári udvarban. Megint Egy Magyar, Rick Zsófi rovata.
Erzsébet királyné különös vonzalma Magyarország és a magyarok iránt nem csupán egy uralkodói gesztus vagy politikai rokonszenv volt. A bécsi udvar szigorú, kötött világától idegenkedő fiatal császárné a magyarokban olyan embereket talált, akiknek temperamentuma, szabadságvágya és közvetlensége közelebb állt saját természetéhez.
16 évesen, teljesen éretlenül, és az udvari, társasági szokásokban járatlanul ment hozzá Ferenc József magyar királyhoz, és mint leendő magyar királyné és osztrák császárné, alaposan meg kellett ismernie Ausztria és a Birodalom történelmét. A nyolchónapos felkészülési idő alatt Mailáth János lett a tanítója, tőle hallott először magyar szavakat. (Mailáth egyébként németül publikált, munkáit többek között Kazinczy Ferenc fordította magyarra.) Már akkor érdeklődést mutatott a magyar nép történelme iránt, de a nyelvtanulás még váratott magára. Tulajdonképpen jórészt az anyósa, Zsófia főhercegné miatt kezdődött az egész, aki erősen ellenőrzése alatt tartotta a fiatal királynét, még gyermekei nevelését is elvette tőle. A császárt is vasmarokkal fogta, aki nem tudta enyhíteni sem a két nő közti konfliktust. Elsőszülött gyermeke halála után Erzsébet depressziós lett, és egyre inkább úgy érezte, hogy menekülnie kell a bécsi udvar fojtogató közegéből. A fojtogatót szó szerint kell érteni: a pszichés problémái testi, légzőszervi panaszokként jelentkeztek. 1860-ban Madeirára, majd onnan Korfura utazott, minél messzebb Bécstől. Erre az útjára Hunyady Karolina (Lily) kísérte el, aki az első magyar udvarhölgye volt.
Hunyadi Karolina
Lilyről nem sokat tudni. Egy évvel volt idősebb Sisinél, és valószínűleg az apja révén kerülhetett szolgálatba, aki főudvarmester volt. Annyi bizonyos, hogy Maderián ott volt a bátyja, Hunyadi Imre gróf is, aki a magyarórák közben beleszeretett a császárnéba, így hazarendelték. Lily viszont maradt, és Sisi annyira megkedvelte, hogy a többi udvarhölgyet hanyagolni kezdte, ami féltékenységi jelenetekhez vezetett. 1871-ben hagyta ott az állását, mert férjhez ment. Az udvarhölgyek csak hajadonok lehettek. Mindenesetre Lily és Imre voltak, akik miatt a császárné Bécsbe való visszatérése után komolyan elkezdett magyarul tanulni. A Pesti napló 1898 novemberében számolt be arról, hogy a Nemzeti Múzeum levéltárába került Homoky Imre lekéri apát nemesi címere és oklevele, melyet 1868-ban kapott szolgálataiért: „Homoky Imre 1863. február 9-én kezdte a megboldogult királynét tanítani. 1866-tól Rudolf trón-, örököst és Gizella főhercegnőt oktatta a magyar nyelvre.”
Miután elsajátította az alapokat, úgy gondolta, hogy gyakorlás céljából magyar nyelvű újságokat rendel, és maga mellé vesz valakit, akivel gyakorolhat. Ekkor lépett be a képbe Ferenczy Ida, aki az egyik legfontosabb személy lett Sisi életében.



Ferency Ida
Ida két évvel volt fiatalabb Erzsébetnél, kisnemesi családba született Kecskeméten, a hat gyerek közül ő volt a negyedik. Így jellemzi őt Simon Péter a Király és haza című, 1899-ben megjelent, I. Ferenc József addigi életét feldolgozó munkájában: „egy kecskeméti régi gentry-családnak az ivadéka, kit Isten szerfölött nagy természetes észszel, gazdag kedélylyel és rendkívül jó szívvel áldott meg. Jó, gondos növelés csak gyarapította és fokozta Isten emez adományait.” A legenda szerint a szóba jöhető hölgyek listáján hat név szerepelt, valaki az utolsó pillanatban írta a végére Ferenczy Ida nevét, és valamiért ő tetszett meg a császárnénak. Őt választotta, pedig kisnemesi származása miatt nem tölthetett be udvarhölgyi funkciót, így lett felolvasónő. De ennél sokkal nagyobb szerepe lett. Sisi gyakran mondta: „Ida nekem nem annyira felolvasónőm, mint barátnőm.” Rengeteg időt töltöttek együtt, még a hálószobájuk is egymás mellett volt.
„Erzsébet éppen olyan elnyomott rabnak érezte magát a bécsi Burgban, mint amennyire Magyarország áhítozott a szabadság után, és ez a lelki hasonlóság is összeforrasztotta a nemzettel. Sok bánata, magánossága, a szó igazi értelmében vett meg nem értettsége zárkózottá tette, és Ferenczy Ida volt az egyetlen, akiben feltétlenül megbízott!” – írta róla halálának 75. évfordulóján a gödöllői helyi újság. Ez olyannyira igaz volt, hogy rá hárult a feladat, hogy közölje Erzsébettel Rudolf trónörökös öngyilkosságát.
Ráadásul olyan nyelven tudtak egymással beszélgetni, amit az udvar többi tagja nem értett. Ida ismertette meg a magyar irodalommal, sőt a diplomáciában is nagy szerepet játszott. Rajta keresztül kerülhetett kapcsolatba a királynéval Eötvös József és Andrássy Gyula, így a királyné a kiegyezéshez vezető folyamatok egyik fontos közvetítőjévé válhatott.
A szabályok szerint a hivatalos útjain, megjelenésein Ida nem lehetett mellette, mert nem volt nemesi származású. A korabeli lapok tanúsága szerint viszont az ezeken kívüli útjain, sétáin mindig Idával jelent meg, Bécsben, Budapesten, Schönbrunnban, Gödöllőn. Szerencsére a Fővárosi Lapok 1876-ban megdönthetetlen bizonyítékkal is szolgál erről az információról: „A királynéról több pesti lap irta, (köztük a mienk is,) hogy nem rég sétákat tett Ferenczy Ida kisasszonynyal. Az uj »Fremdenblatt« ezt nem hiszi, azt írván, hogy Ő Felsége nem felolvasónőjével, hanem mindig valamelyik udvarhölgyével szokott járni. (…) Alkalmasint csak fontoskodás vezette az említett bécsi lapot eme cáfolat írására; mert annyit mondhatunk, hogy a mi eredeti hirt lapunk az udvar köréből irt, azt oly szavahihető személyek beszélték, kik udvari egyénekkel közelebbi összeköttetésben állnak.” (A lapok egyébként sokat emlegették, néha egész kolumnás cikket is közöltek róla, mint a császárné legfontosabb és leghűségesebb bizalmasáról. Az udvarhölgyek neve jóval kevesebbszer bukkant föl a sajtóban.)
Erzsébet és Ferenczy Ida akkor is szoros kapcsolatban maradtak, amikor távol voltak egymástól: magyar nyelvű leveleket váltottak, amelyekben a királyné nemcsak mindennapi dolgairól számolt be, hanem személyes érzéseiről is írt. A fennmaradt levelekből az is kiderül, hogy tegeződtek – ami Erzsébet esetében különleges bizalomra utal. A megszólítás minden esetben „Kedves Idám!” volt – ez lett a címe annak a kötetnek, melyet Ferenczy Ida hagyatékának egyik gondozója, Tolnayné Kiss Mária szerkesztett. A kötetben egyébként szerepelnek más, Idának szóló levelek is, például magától a császártól, a császári családtól, és magyar politikusoktól. Feltételezések szerint Ida sokkal több levéllel rendelkezett, de megsemmisítette azokat, melyek túl személyes, esetleg kompromittáló információkat is tartalmazhattak Sisi személyére nézve.
Ida soha nem ment férjhez, egész életét Sisinek szentelte, aki ezt nem csak hogy elvárta tőle, de egyenesen utasította erre. Egy levelében például így írt: „Azt mondják, forgolódnak megint körülötted, de Te ne menj, sem ehhez, sem ahhoz – hanem maradj egészen az enyém.” A gyilkos genfi utazásra nem mehetett vele. Amikor megtudta a hírt, csak ennyit mondott: „Erzsébet királyné halálával mindent elvesztettem.” Mivel a munkaköre megszűnt, ki kellett költöznie a Hofburgból. Először a Reisnerstrasse 30-ban lakott, majd Schönbrunn közelébe költözött. 1928-ban, 89 évesen halt meg. Kecskeméten temették el a családi kriptában.



Festetics Mária
Hasonlóan fontos szerepet töltött be Sisi életében Festetics Mária, aki udvarhölgyként szolgálta a császárnőt, egészen annak halálig. Egyidősek voltak Idával, de Mária csak 1871-ben került az udvarhoz. Mária is mindenben alárendelte magát Sisinek, ő sem ment férjhez soha, bár neki komoly kérői is akadtak – egy orosz és egy nápolyi herceg, valamint egy német báró –, de Erzsébet kérésére visszautasította. („Megengedem, hogy szórakozzék vele, de nem szeretheti, és még kevésbé mehet hozzá! Nem is volna helyénvaló elhagyni engem egy idegen férfiért, kifejezetten megtiltom!”) És míg Ida a leveleket őrizte meg, Mária részletes naplót vezetett az udvari életről, érdekes módon németül. A napló 2021-ben jelent meg magyarul.
1839-ben született a főnemesi származású tolnai gróf Festetics családban. Gyermekkora egy részét Söjtörön töltötte, a szomszéd birtokon Deák Ferenc lakott. Mari grófnő nyelveket tanult, ügyesen zongorázott és énekelt. Apja nem bánt valami jól a pénzzel, így Deák azt javasolta, hogy az intelligens fiatal lány pénzkeresés céljából szegődjön el udvarhölgynek Alcsútra, József főherceg felesége, Klotild főhercegnő mellé. Itt figyelt fel rá Sisi, aki rögtön el is hívta maga mellé. Mária eleinte ódzkodott a váltástól, többek véleményét kikérte, végül 1871. december 27-én érkezett a Burgba. A napló szerint az első találkozás meglehetősen szívélyesen zajlott. Sisi felszólította Máriát, hogy legyen vele mindig őszinte. „Ha engem leszólnak – ez házi szokás –, akkor ne higgye. Ne barátkozzon egyelőre senkivel, Idában tökéletesen megbízhat, de őt ne tegezze, ő nem udvarhölgy.” (Persze Idával később jó barátságba kerültek.) Máriának pedig ez volt a benyomása: „Nem is tudom, butaság, de valami sajnálatféle érzés mozdult meg bennem. A szeme olyan szép, hol huncut, hol szomorú.”
A harmadik munkanapján írt naplóból kiderül, hogy Erzsébet nem véletlenül figyelmeztette. Az egyik udvarhölgy ugyanis „folyton arról mesél, mi minden illetlenséget tesz a császárné. Ez megdöbbent: Először is semmi köze hozzá, és miért mondja el nekem? Még csak két napja ismerem! Majd úgyis rájövök, de elmondani nem fogom senkinek, ezt tudom!” Ezt az ígéretét meg is tartotta. A naplóbejegyzések az első időkben leginkább arról szólnak, hogy ki kiről mit pletykál, ki kit szeretne rossz színben feltüntetni. 1872. június 10-én Schönbrunnban ki is fakad: „Annyira fárasztó itt ebben a házban, pletyka mindenütt, ahová csak lépek, és minden egyes szó körül akkora fontoskodás, mintha mindig egy világ forogna kockán.”
Maga Mária is célkeresztbe került, Lajos Viktor főherceggel (a császár legfiatalabb öccse) például kifejezetten utálták egymást. Magyarsága gyanút keltett, hosszú ideig egyenesen Andrássy Gyula kémjének nevezték. Valójában azért nem kedvelték, mert gyors észjárása miatt hamar átlátta a rendszert, az udvari etikett szabályait betartva, de azért csípősen válaszolt, mindenről megvolt a véleménye, mindemellett egy árva rossz szót sem mondott Sisiről, nem lehetett kihúzni belőle semmit, amivel rossz színben tüntethették volna föl a császárnét. Pedig nagyon szerettek volna bizonyítékot szerezni arra, hogy Sisi valóban Andrássy Gyula szeretője-e… (A napló tanúsága szerint nem, sőt, a császárné, habár nem volt túl boldog a császárral, soha nem lépett félre.)
Az 1880-as évek elején Erzsébet hirtelen hosszú sétákba kezdett. Nem lovagolt, nem hintón ment, hanem tempósan, gyalog. Mária három éven keresztül számol be napi 4-5-6 órás gyaloglásokról, akár -10 fokban is. Ezidőtájt sokat utaztak külföldre is; ezek mind Sisi depressziójának következményei voltak. 32 külföldi útjára kísérte el a császárnét, az utolsó úton azonban, 1897-ben Párizsban összeesett a vasúti kocsiban. Sisi csak ekkor tudta meg, hogy Máriának mennyire fárasztó ez, és a szíve sincs teljesen rendben, tőle magától sosem hallotta. Innentől Mária csak Gödöllőn és Bécsben volt mellette, a fárasztó utakra Sztáray Irma grófnő kísérte el. Ő volt vele Genfben is 1898. szeptember 10-én is, amikor egy olasz anarchista, Luigi Lucheni szíven szúrta a királynét.
Festetics Mária huszonhét évig szolgálta a királynét. Annak halála után a család söjtöri birtokára vonult vissza, és itt is hunyt el 1923-ban, 83 éves korában. Vagyonát kívánsága szerint jótékonysági célokra, például a söjtöri szegényház felépítésére fordították.
Szolgálataikért Ida és Mária is első osztályú Erzsébet-rendet kaptak.
„Ő császári és apostoli királyi Felsége, folyó évi szeptember hó 21-én kelt legfelső kézirattal a néhai császárné és királyné ő Felsége udvartartásának feloszlatása alkalmával, gróf Bellegarde Ferencz titkos tanácsosnak, mint néhai ő Felsége főudvarmesterének, kötelességhű odaadással teljesített kitűnő szolgálatáért, legmagasabb köszönetét és elismerését nyilvánítani, tolnai gróf Festetics Mária udvarhölgynek pedig, valamint Ferenczy Ida fölolvasónőnek, a néhai ő Felsége oldalán sok éven át fáradhatatlan odaadással teljesített hű szolgálataik elismeréséül, az Erzsébet-rend első osztályát legkegyelmesebben adományozni méltóztatott.”
(Magyar Ujság, 1898. szeptember)
(A Gödöllői Királyi Kastély több nyelven is kínál kosztümös tárlatvezetést. A német nyelvű sétán Erzsébet egyik megszemélyesítője Csomor Lilien, aki három évig volt a Svung fotósa és színésze.)
Kiemelt kép: Sisi és udvarhölgyei 1882-ben. A Vasárnapi Újságban jelent meg 1898-ban, a királyné halála után. Eredtileg rézkarc (https://epa.oszk.hu/00000/00030/02327/pdf/02327.pdf)
Fotók:
- Erzsébet királyné mandolinnal, Helene von Thurn und Taxis hercegnő kutyával, mögöttük Hunyady Karolina grófnő, jobbra Mathilde zu Windisch-Grätz hercegnő látcsővel. Fotó, kb. 1860, Madeira (forrás: wikipádia/ Osztrák Nemzeti Könyvtár) ↩︎
- Ferenczy Ida 1896-ban (Ország-Világ, 1896. november 15.) ↩︎
- Ferenczy Ida 1900-ban (Új Idők) ↩︎
- Festetics Mária 1909-ben (Koller Károly fotója, Vasárnapi Újság) ↩︎
- Festetics Mária (elöl) és Ferenczy Ida Gödőllőn szamárháton szórakoztatják Erzsébet királynőt (1873, forrás: wikipédia)
A schönbrunni majorság – a Vasárnapi Újság 1898 szeptember végén a királyné halála után többoldalas képes riportot közölt a schönbrunni életről. A rajzokat Cserna Károly készítette. ↩︎ - Festetics Mária az 1870-es években (Koller Károly fotója, Arcanum) ↩︎







