Teltházzal várta a bécsi magyar közönség a napokban Szabó T. Anna költőt, írót, akinek Szabadulógyakorlat című novellás kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők a Collegium Hungaricum rendezvényén. A szerzővel Blaskó Katalin, irodalomtörténész a Bécsi Finnugor Tanszék egyetemi oktatója beszélgetett. Szabó T. Anna novelláit a Svung színtársulat ifjú színésznője, Honti Rebeka, a társulat vezetője, Pohl Balázs, valamint maga a szerző előadásában hallgathattuk meg.
A közel kétórás irodalmi esten a közönség feszült figyelemmel kísérte a közönség nyomon azt a beszélgetést, amelyet Szabó T. Anna sorrendben harmadik novelláskötetének, a Szabadulógyakorlat című könyvéről Blaskó Katalin irodalomtörténész vezetett, és kérdezte a szerzőt annak keletkezéséről és mondanivalójáról. A kötetben, amely a szerelemről és a halálról szól, egyaránt olvashatunk arról, hogy mit jelent a sóvárgás és a rajongás, valamint titkokat árul el az identitásról és a kapcsolatokról, de váltakozik benne a múlt és a jelen, valóság és fikció. A szerző, még a rendezvény előtt ült le a Rólunk mikrofonja elé, és mesélt arról, hogy milyen hatások által lett belőle költő, író, és mi alapozta meg azt, hogy a szavak, az érzései átadása, a nyelv dallamosságának megmutatása ilyen meghatározó lett az életében.
Rólunk: Kezdjük ott a beszélgetést, hogy milyen út vezetett oda, hogy költővé váljon?
Szabó T. Anna: Szerintem, akinek adott az, hogy szeresse a verset, tehát valakitől kapja a szöveget, annak sokkal könnyebb dolga van, mint akinek nincs, aki rávezesse arra, hogy költő lehessen. Nekem nagyon szerencsés családi körülményeim voltak. Nyilván, van egy alapvető érzékenysége az embernek, de a családi körülmények azok a nyelvész nagyapával indulnak, illetve papok, tanítók, jó messzire vezető erdélyi értelmiségi család apai ágon. Anyai ágon pedig egy paraszt család, akik gyógyszerészként jöttek a városba. Onnan valószínű, hogy a mondókák jönnek egyébként, tehát nekem a gyerekkoromat meghatározzák ezek a kicsit csúfolódós mondókák, amiket a nagymamától tanultam. Az egyik nagymamám Petőfit mondott, a másik Jókait olvasott, de paraszt mondókákat mondogatott, ez nagyon jópofa volt. És az ember egy többnyelvű környezetben felnőve, mert hát ugye magyar családban, de Erdélyben, ahol a többnyelvű környezet nagyon meghatározó volt, és a szó mágiájára rácsodálkozik. Már nagyon kicsi korában tudja, hogy a beszéd az nem föltétlenül csak jelentés, hanem zene. Hiszen egynyelvű családban a gyerek megtanulja, hogy egy tárgynak az a neve, de amikor az ember egy többnyelvű környezetben van, akkor varázslatok veszik körül. Szerintem ez nagyon fontos volt abban, hogy én költő lettem.
Rólunk: Vissza is emlékszik ilyen gyerekkori élményre, ami a többnyelvűség miatt volt meghatározó?
Szabó T. Anna: A többnyelvűség, egyrészt ugye a román környezet, aminek én úgy voltam kitéve, mint egy ilyen zenefüggöny. Ámbátor engem beírattak óvodába, először német óvodába, ami nem is varázslat volt, hanem vakrémület, mert az ember végre ugye megtanul beszélni, cserfes kislány, négy éves, és bementem az óvodába, ahol senki nem értette, amit mondok, mert csak németül és románul beszéltek, én pedig csak magyarul. Édesapám tanított német szavakra, a Meyers Kinderlexikon című képesszótárból, így sok szót tudtam, de hát a szó az egészen más. És akkor bementem és teljes kétségbeesésben voltam hetekig. Érdekes módon, aztán ezt a fiaim is átélhették, mert amikor a kétezres évek közepén Berlinben voltunk három hónapig ösztöndíjjal, a nagyobbik fiam pont annyi idős volt, mint én, amikor óvodába kerültem, így ugyanezt átélhette, mint én, hogy egyáltalán nem értették, le is fényképeztem a rémületet az arcán. Aztán persze megtanulta, és utána Budaörsön laktunk, és ott folytatódott a német nyelv tanulása. Nagyon érdekes és sorsszerű, és a családunk tele van ilyen történetekkel egyébként. Erdély eleve egy kicsit mágikus hely.
Nagyon érdekes, amikor a férjem (szerk.: Dragomán György) a Máglya című könyvét írta, a mágia miatt, ezt is én mondtam neki, itt is a szónak a hangzása és az egymásra vetülése, nekem nagyon fontos a szónak a varázslata. És ezt annak köszönhetem, hogy többnyelvű környezetben nőttem fel. És Édesapám nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy angolul is tanítson, tehát volt a román, a német a magyar, és amellett és még angolul tanított nekem versikéket, hogy kicsit nyissunk a nagyvilágra, mert ugye az angol közvetítéssel bármit el lehetett volna érni. De ahogy egyszer írtam, ének a nyelv, nem logika – ami nem egészen így van, nyilván egy nyelvész nem így látja, de nekem ének elsősorban, mert a közlésen túli tényezők nagyon fontosak, tehát a versben ez a legszebb, hogy a közlésen túli tényezők működhetnek. Még azt hozzátenném, hogy én zeneóvodába is jártam.
A kolozsvári óvárban volt egy zeneóvoda és engem oda elvittek, és ez azért volt fontos, mert ott egy különleges mondókagyűjteményt tanultunk. Ezt kevesen tudják, azért mesélem el, Szilágyi Domokost, mint költőt én nagyon megszerettem később, de már gyerekkoromban megismertem. Vermesi Péter, zeneszerzővel írtak egy könyvet, az volt a címe, hogy Pimpimpáré. És ez egy megzenésített gyűjtemény:
„Pimpimpáré, retyerutya, hej! Alszik a város, aluszik a tej.”
Tulajdonképpen Szilágyi Domokos Weöres Sándortól tanult, tehát egy közvetlen kapcsolat van. És Weöres Sándor volt az első költő, akit megismertem, gyermekkoromban tőle olvastak fel, és jól emlékszem, hogy egy éves koromban kaptam egy könyvet, amit meg is rágcsáltam. Ez is mutatja, hogy az íze a szavaknak mit is jelent, ami prózában is nagyon fontos nekem, mert én a költészet felől jövök. Ez bizonyos dolgokban nem szerencsés. Úgy értem, hogy nagyon fegyelmezettnek kell lenni a prózában, hogy visszafogja magát az ember, hogy a történetre helyezze a hangsúlyt, ott azért a mondatoknak kopogós jelentése is van, tehát ott logikaként is működik. Úgyhogy én próbáltam elválasztani ezeket a szövegeket, amik kicsit dallamosabbak, azokat esszének nevezem, és van, amikor a szenvedély hevében – nekem nagyon fontos a szenvedélyesség -, megengedem magamnak prózában is, mert ez az én védjegyem, ez vagyok én.
Rólunk: Egyszer egy a férjével közös fellépésen Dragomán György mesélte azt el, hogy ön már három évesen verset írt, és hat éves korában Kányádi Sándortól kapott autógrammot. Ez nagyon korai kezdés a költői pályafutásában.
Szabó T. Anna: Ezt minden gyermek csinálja egyébként. Most jelent meg Szávai Géza Gyermekvilág trilógia második, illetve harmadik kötete, amely a gyereknyelvről szól, hogy hogyan írt a kislánya verset, aki nem lett költő, Szávai Eszter pszichológus lett, de arról, ahogy kiskorában a nyelvet használta, amilyen zeneiséggel ő működött. Tehát igazából nem volt nagy különbség, közöttem, vagy bármelyik játékos gyermek között. Ott volt egy nagy sorsfordító, amikor Magyarországra, Szombathelyre kerültem 1987 végén. Akkor én már írtam verseket, és ott egy kicsit én csodabogárnak számítottam. A Kanizsai Dorottya gimnáziumban jó osztályom volt, jó magyar tanárom volt, akit Antal Lászlónak hívnak, aki egyébként felnőtt korában lett költő, de csakcsak, amikor nyugdíjas lett, akkor végre publikált, és megkért, hogy az első kötetéhez írjak előszót, és ez olyan szép. Ővele persze nem volt „csodabogári” kapcsolatom, és az osztály is befogadott, csak ezt a megszállottságot, hogy verseket írok a padomra, azért ezt talán egy picit furcsálták. A padtársnőm is írónak készült, de állandóan cukkolt, hogy abból nem lehet megélni, mert ugye a 80-as évek végén már nagy maszekolás zajlott, és a pénz így meg úgy. Éés akkor határoztam el, hogy na majd én megmutatom. Nem is azt, hogy meg lehet élni, mert nyilván én is nagyon sokféle tevékenységet csinálok a szerkesztéstől a műfordításig, főleg ez utóbbi a fő megélhetési forrásom. De, hogy ki fogok tartani, közrejátszott, hogy bennem volt egy ilyen bizonyítási vágy, hogy megmutatom, hogy meg lehet csinálni. És onnan az Eötvös kollégium Budapesten (szerk.: ELTE Eötvös József Collegium) volt a legcsodálatosabb hely a világon, ahová kerülhettem, és annak köszönhetem azt, hogy az lettem, aki.
Rólunk: A beszélgetés során már többször említettük a férjét, Dragomán Györgyöt, aki szintén író, és a családjukat. Ismert Öönökkel kapcsolatban, hogy nagyon harmonikus kapcsolatban élnek, és szervesen összeér nem csak a magánéletük, de a munkakapcsolatuk is. És bár az életritmusuk, és ahogy dolgoznak – ki korán kel, ki későn fekszik – is akár komoly egyeztetést igényel, de mindig szakítanak időt arra, hogy beszélgessenek egymással, időt töltsenek együtt.
Szabó T. Anna: Én is minden nap hálát adok ezért, hogy ez megvalósulhat, és olyan jó érzés az, hogy ha nem közölném azt, amit írok, mert van ilyen is, akkor is van olvasóm, tehát nem a fióknak írok, és ez nagyon nagy dolog. Nekem nagyon fontos az, hogy mennyi sokféle dologról lehet beszélgetni az emberekkel. Mondjuk az édesapám biológus és a növénytanról, vagy az állatokról is bárkivel nagyon szívesen beszélgetek, vagy a férjem a számítógépekről és technikai dolgokról hihetetlen módon szeret beszélgetni, de voltaképpen minden érdekel minket. Ezért csodálatos dolog számomra az internet, mert ha érdekel egy szakma, vagy akarok írni valamiről, azonnal meg tudom nézni, vagy a társalgási, komment-folyamat is, beleles az ember, anélkül, hogy bántaná az illetőket, vagy túlkíváncsiskodná magát, tehát ez a fajta érdeklődés nagyon erősen bennünk van. Az, hogy az emberekkel szeretünk beszélgetni, az egy csodálatos dolog, és nagyon hálás vagyok, amikor sikerül. Egy dolog nehéz ebben, hogy kifelé és befelé fordulni. Naponta több órát beszélgetünk, arra is idő kell, vannak a pénzkereső dolgok is, amikor az a szerencsésebb, ha írásról van szó, de a fordítás már nagyon kemény munka, és nincs elég időm beszélgetni, ezt érzem. Nagyon örülök, ha kívülről úgy tűnik, hogy sokat beszélgetünk, de én úgy érzem, hogy ezzel vagyok lemaradva. Én soha nem írok meg semmit, amit hallok, vagy csak nagyon-nagyon ritkán, és inkább az érzelmi töltet érdekel. Volt egy ilyen könyv, a Lázadó lányok magyar változata, ott konkrét élettörténetet, történelmi eseményeket kellett megírni, de ha most elmesél nekem valami történetet, akkor csak az érzelmi gesztusok maradnak meg bennem. És ahogy elkezdek valamit írni ezek előkerülnek, és valahogy beleírom a történetekbe.
Rólunk: Honnan jönnek a versek, prózák témáinak az ötletei?
Szabó T. Anna: Nagyon kevés dolog történt meg velem, például a Szabadulógyakorlatban a nagymama kertje az én nagymamámé, van még egy novella egy parkról, az is velem történt meg, de az összes többi kitalált, vagy innen-onnan darabokból összeszedett történet, tehát én dolgoztatom a fantáziámat. Olyan dolgok igazak belőle, amiket csak én tudok, és amik néha nagyon intimek, és soha nem írnék meg a magam nevében. De egy írónak az a dolga, hogy olyan emberekkel is azonosuljon, akivel mondjuk nem ért egyet. Ez a könyv a rajongásról is erősen szól, és ezzel kapcsolatban volt tapasztalatom, még a gimnáziumból például, egy osztálytásnőmmel, aki Michael Jackson rajongó volt, és eljuttatom magam addig a lelkiállapotig, de az ember azért közben rálát magára, tehát nagyon fontos, hogy leváljon egymásról az írói én és a magánember. Én magam talán fiatal koromban Szilágyi Domokosért rajongtam, de nem az ember iránt, hanem a versei iránt.
Dragomán György is elkísérte Szabó T. Annát a Collegium Hungaricumban megtartott irodalmi estre, akinek a napokban telt le két hónapos irodalmi ösztöndíja Bécsben, és aki kedden – május 3-án este 19.00 órai kezdettel német nyelvű beszélgetést folytat a német Oroszlánkórus kötetéről, Cornelius Hell-el.
Helyszín: Österreichische Gesellschaft für Literatur, Herrengasse 5.
A bécsi programon nagyon különleges élmény volt Szabó T. Anna számára, hogy az esten felolvasták néhány novelláját a Szabadulógyakorlat című kötetből, amely még sosem fordult elő. Hálás volt érte, hogy a Svung színészei ezzel az élménnyel ajándékozták meg. Azt is elárulta, hogy az előadás napján küldte vissza az utolsó korrektúráját a hamarosan megjelenő, a költői életútját tartalmazó versgyűjteményének, amely 500 versét tartalmazza majd. Így az elmúlt időszakban teljesen költői üzemmódban volt. Azonban az est hatására, hogy a novellákat boncolgatták a beszélgetés során, illetve hallhatta azok felolvasását, elmondta, hogy most kicsit megint visszatért a prózai oldalra.
Akár ez is tetszhet
