2022 első kellemes meglepetése a Bécsi Filharmonikus Zenekar Újévi Koncertje volt, hiszen a járványügyi korlátozások miatt tavaly üresen maradt széksorok idén ismét megteltek nézőközönséggel. A világ egyik leghíresebb komolyzenei együttese december végén újabb magyar származású zenekari taggal bővült.
Temesvári Bence (22) korábban számos nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő eredményt és elnyerte a Bécsi Filharmonikusok két évre szóló akadémiai ösztöndíját is. Az ifjú zenész helyettes szólamvezetőként erősíti a csellósok szekcióját, ahol Bornemisza Csaba, Somodari Péter és Varga Tamás mellett nem ő az egyetlen magyar származású előadó.
Temesvári Bence 1999-ben született, hatéves korában kezdett csellózni. 2015-ben kezdte meg tanulmányait a bécsi Zeneművészeti Egyetemen.
Bence jelentős nemzetközi versenysikereket ért el, többek között 2017-ben első díjat kapott a magyarországi David Popper Versenyen, 2018-ban második díjat, 2019-ben nagydíjat a szlovákiai “Talents for Europe” versenyen, 2019-ben pedig első díjat a csehországi Mahler-versenyen. 2020-ban első díjat nyert a bécsi Danubia Talents nemzetközi versenyen és első díjat a trevisói nemzetközi versenyen.
A híresen önálló és állandó karmester nélkül működő Bécsi Filharmonikusok Zenekar az elmúlt 81 év hagyományához hűen, idén is a bécsi Musikverein virágba borított Aranytermében játszotta el a „Strauss dinasztia“ (Johann Strauss és fiainak ifj. Johann Strauss, Josef Strauss és Eduard Strauss) darabjait.
Az idei program:
- Josef Strauss: Főnix – induló op. 105,
- Johann Strauss: Főnix-szárnyak – keringő, op. 125,
- Josef Strauss: A szirén – polka mazurka op. 248,
- Joseph Hellmesberger: Apróhirdetés – galopp op. 4,
- Johann Strauss: Reggeli lapok – keringő op. 279,
- Eduard Strauss: Rövid hírek – gyorspolka op. 128,
- Johann Strauss: A denevér – Nyitány; Pezsgő-polka op. 211,
- Carl Michael Ziehrer: Éjszakai mulatozók – keringő op. 466,
- Johann Strauss: Perzsa induló op. 289; Ezeregyéjszaka – keringő op. 346,
- Eduard Strauss: Üdvözlet Prágának – francia polka op. 144,
- Ifj. Joseph Hellmesberger: Manók (karakterdarab),
- Josef Strauss: Nimfák-polka op. 50; Szférák zenéje – keringő op. 235
Ráadás:
- Johann Strauss: Vadászaton – gyorspolka op. 373 (a Cagliostro Bécsben című operett témái alapján); Kék Duna – keringő op. 314,
- id. Johann Strauss (1804–1849): Radetzky-induló op. 228
A zenekart ezúttal a világhírű Daniel Barenboim karmester, zongoraművész vezényelte, aki 2009 és 2014 után harmadjára vállalta el ezt a nemes szerepet. A hagyományhoz igazodva a Kék Duna keringő kezdő taktusait ő is leintette, hogy boldog új évet kívánjon a zenekarral együtt. A karmester egész világhoz szóló rövid köszöntőbeszéde a remény a barátság és a béke jegyében szólt.
Zubin Mehta világhírű karmester egyszer a New York Times-nak adott interjújában így jellemezte a zenekart: “Ha bármilyen keringőt hallok a rádióban, rögtön meg tudom állapítani, hogy osztrák zenekar játszik-e, és hogy az a Bécsi Filharmonikusok. Nem egyszerűen a hangzás miatt. A nyugodt ritmus, az összhangban szóló lazaság az oka. És ez nem negatívum! Ez olyan dolog, amit semelyik más együttes nem tud megcsinálni.”
Az újévi koncert a hagyományokhoz hűen idén is a Radetzky-induló ritmusára szóló vastapssal végződött.