2023. január 6-án 18 órai kezdettel ad újévi vidám zenés koncertet a Collegium Pázmáneumban Magyarország egyik legnépszerűbb énekkara, a Liszt- és Érdemes Művész Díjas Bubnó Tamás által 2002-ben alapított Szent Efrém Férfikar. A Vízkereszt ünnepéhez kötődő zenei esemény fellépőjének névadója Szír Szent Efrém (306-373), a bizánci egyház kiemelkedő himnuszköltője, akit kortársai a “Szentlélek hárfájának” neveztek.
A Szent Efrém Férfikar kezdetben a bizánci rítusú kereszténység rendkívül változatos zenéjére specializálódott és ezzel a repertoárral ért el sikereket hazájában és külföldön egyaránt. A magyar férfikari hagyománnyal már a kezdetekkor elkezdett foglalkozni az együttes, Boksay János kárpátaljai pap férfikari liturgiája révén. Innen pedig egyenes út vezetett Liszt Ferenc ismeretlen, de végtelenül gazdag férfikari művészetéhez, majd pedig Bartók Béla férfikórusra írt zseniális darabjaihoz. A bizánci rítusú zenei hagyomány mellett az együttes repertoárjának második fontos pillére a nagy magyar mesterek férfikari munkássága lett.
Számos belföldi és külföldi rangos fesztiválfellépés hatására több kortárs zeneszerző hallotta és szerette meg a Szent Efrém Férfikar egyedi hangzását – ennek köszönhetően többen komponáltak műveket a kórusnak. Manapság elmondható, hogy nem múlik el Szent Efrém koncert kortárszenei kompozíciók előadása nélkül.

A nyolctagú együttes rendszeresen koncertezik Magyarországon és világszerte. Saját sorozatot rendeznek
Orientale Lumen – Kelet Világossága címen, ahol világhírű kollégáikkal közösen lépnek színpadra. Tizennégy lemezük jelent meg. Az együttes tagjai sokoldalú kamaraénekesek, akik átiratokat, átdolgozásokat és saját műveket is készítenek a Szent Efrém Férfikar számára.
“Napjainkban a klasszikus zene sokak számára arisztokratikus jelenséggé vált, amit kevesen értenek
és talán még kevesebben élveznek. A Szent Efrém Férfikarban feltett célunk, hogy rácáfoljunk erre.
Akár mély tónusú ortodox zenét, akár hajlékony mediterrán bizánci dallamokat, akár játékos Bartók
műveket, akár veretes Liszt-himnuszokat, vagy éppen világslágereket éneklünk, mindig egy cél lebeg
a szemünk előtt: legyen jó, amit csinálunk! Legyen jó énekelni – és legalább annyira jó hallgatni. A
Szent Efrém Férfikar egy szellemi műhely, ahol egymás személyiségéből, hangi adottságaiból és
sokféleségéből táplálkozunk. Úgy gondoljuk, hogy semmilyen zenét sem fontos feltétlenül érteni,
bőven elég hallgatni – és élvezni!” – A Szent Efrém Férfikar Ars poeticaja
A többek között Magyar Örökség díjas (2014), Nemeztiségekért-díjas (2018), Gramofon-díjas (2019) Szent Efrém Férfikar bécsi újévköszöntő koncertjére a Collegium Pázmáneum dísztermében kerül sor, amelyre szeretettel vár minden érdeklődőt a rendezvény házigazdája és egyben szervezője. A program látogatása díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezés az eseményen való részvételre:
e-mail: collegiumpazmaneum@gmail.com
Telefon: +43(0)1-3191403
(Forrás: szentefrem.hu)