2021. november 20-án a Napraforgók – Bécsi Magyar Néptánc és Népzene Egyesület immáron 22. alkalommal rendezte meg a Bécsi Magyar Táncháztalálkozót. A fergeteges hangulathoz és a talpalávalóhoz a Somos Zenekar és az Üsztürü Zenekar szolgáltatta a zenét. A rendezvény megszervezését nagyban megnehezítette a járványügyi helyzet. Számos meghívott fellépőnek kellett távol maradnia és az egész rendezvény léte az utolsó pillanatig bizonytalan volt. A negyedik lezárás előtt egy nappal végül szerencsére sikerült megtartani a rendezvényt. A jelenlévők a nehézségek ellenére hamar önfeled táncházzá varázsolták a floridsdorfi VHS rendezvényközpontot.
Az esemény a legkisebbeknek tartott kézműves foglalkozással kezdődött. Akik a táncolásban, szaladgálásban kifáradtak, azok színezéssel és fonással gyakorolhatták az aktív pihenést. A nagyobbak táncoktatására Győrből érkezett a szakértő segítség. A tapasztalt tánckarvezetők remek hangulatban mutatták be az újabb lépéseket fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Az est egy csodálatos gálaműsorral zárult. A kicsik csoportja a Napraforgócskák kezdte a produkciót remekül koreografált és begyakorolt előadásukkal.
A Somos Zenekar hegedűssel, furulyással és kobzással érkezett és nagy szerencsénkre velük tartott még Tintér Gabriella énekesnő is. Együtt lélegzetelállítóan szépen idézték meg a csángó népzene szerelmes vagy éppen búfelejtő gyönyörű dallamait.
Az Üsztürü Zenekar csodálatos cimbalommal kísért erdélyi népzenéket hozott az estére. Az erdélyi dalok mellett kalotaszegi és szatmári dallamokkal kísérték a Napraforgókat.
A Napraforgók 2019 decemberében indították el gyimesi tánchétvégéiket, a járvány miatt azonban az eredetileg tervezetthez képest sokkal kevesebbet tudtak próbálni, ebből a hiányosságból azonban a színpadon semmi nem látszott. A nagyok tökéletes összhangban és felszabadult hangulatban mutatták be moldvai és gyimesi csángó néptáncaikat. A koreográfiákat a győri táncospár, Józsa Zoltán „Bambi“ és párja, Décsi Adrienn tanította be.
A Napraforgókról: Az együttes 1999-ben alakult néhány lelkes, táncolni vágyó bécsi magyar lány kezdeményezésére. Kezdetben a Kárpát-medencében fennmaradt leánykarikázók és hozzájuk kapcsolódó énekek alkották a csoport repertoárját. Erre utal a tánccsoport neve is, hiszen a lánytáncok forgási iránya, mint ahogy a napraforgó virága is, többnyire követi a Nap útját az égen. Azóta számos táncos lábú fiú is csatlakozott az együtteshez, amely a leánykarikázók mellett mára a Kárpát-medence páros- és férfitáncainak ápolását is feladatának tekinti. A tánccsoport tagjai a Kárpát-medence különböző részeiről, Magyarországról, Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból, valamint Ausztriából származnak. Korunkat, foglalkozásunkat, nyelvi és kulturális hátterűnket tekintve sokfélék vagyunk, de összeköt minket a magyar néptánchagyomány és népzene szeretete. Célunk a Kárpát – medence különböző táncainak, énekeinek autentikus formában történő elsajátítása, improvizatív alkalmazása és bemutatása. (Via https://www.napraforgok.at/tanccsoport)