Natasa Litvin ötvös, ékszer- és drágakőszakértő, akinek emellett saját táska és ruhakollekciója is van. Első bécsi kiállításán személyesen vezetett minket végig. Az izgalmas műhelytitkok mellett Natasa életéről, múltjáról is sok mindent megtudtunk. A kiállított darabok úgy lettek összeválogatva, hogy nemcsak egy alkotói pálya sokszínűségét tükrözték, hanem egyfajta kronológiai sorrendet is követtek: a művész első kísérletezéseitől kezdve különböző korszakain át a legújabb érdeklődési területeire is betekintést nyertünk.
Nagyjából 10 évvel ezelőtt Natasa még vezető beosztásban, projektvezetőként pályázati területen, az állami szférában dolgozott. Bár nagyon szerette a munkáját, nem érezte, hogy kiteljesedhet benne. Már egy évet eltöltött a MOME-n, amikor úgy döntött, elhagyja biztosnak mondható karrierjét egy bizonytalanabb, ám számára vonzóbb hivatásért. Az MOME bőrműhelyében eltöltött időt a kiállításon egy bőrtáska szimbolizálja, ami Natasa első saját kézzel készült darabja, ezért fontos emlék a számára.
Első bemutatójára 2015-ben Rómában a Fashion Week-en került sor. Már ekkor mélyvízbe dobták, ugyanis a bemutató előtt két héttel derült ki, hogy a magyar designer, aki a ruhákért felel, mégsem jön: „Hirtelen kiderült, hogy ruhákat is kell készíteni, mindezt két hét alatt. A darabok nagy része elkelt. A kollekció a Le Toucher de Luxe nevet viseli, ami „a luxus érintését” jelenti. Ebből a kollekcióból való a kiállításon látható fekete, szőtt selyemből készült kabátruha. A különlegessége a motívuma.” A fekete selyemruha anyagába feketével szőtt búzamotívum finoman idézi meg az ukrán szimbolikát. „Egy ukrán-magyar családban nőttem fel.“ Érdekes volt megfigyelni, hogy míg Natasa a kiegészítőkből kifejezetten feltűnő, túlburjánzó darabokat alkot, addig a kiállított ruhák inkább egy visszafogott eleganciát képviselnek: „Míg a kiegészítőket lehet akár szezononként cserélni, a klasszikus öltözködés mindent felülír. Ez egy olyan univerzális érték, amit muszáj megtartanunk.”
Végigtekintve a kiállítást, az évek során a fülbevalók, brossok valamennyit finomodtak, megtartva a jellegzetes Natasa Litvin-stílust. Ezt a művész azzal magyarázta, hogy figyelembe kellett vennie a magyar piac konzervatívságát. A magyar vevők kevésbé nyitottak a grandiózus dolgokra, ezért szép lassan meg kellett találnia az arany középutat. A tervező legnépszerűbb ékszere a mai napig az Le Toucher de Luxe kollekcióban született Plume fülbevaló illetve az Éclat kollekcióban született Orchid fülbevaló, ami azóta több mint húsz féle színben elérhető. Titka, hogy látványos, mégis jól kombinálható. Ahogy egyre kelendőbbek lettek az ékszerek, sok vásárló jelezte vissza, hogy szívesen viselne hozzájuk passzoló táskát is. Így nem sokkal később elérhető lett a tervező első táskakollekciója is. Natasa olyan típus, aki folyton keresi az újabb kihívásokat: „A textilekkel és a bőrrel való foglalkozás után rájöttem, hogy nagyon szeretném jobban megismerni a fémet is. Magyarországon ehhez mindenképpen végzettséggel kell rendelkezni. Így felvételiztem ötvös iskolába, amit két éven keresztül a munka, család, és egyéb elfoglaltságok mellett végeztem. Ott voltam heti négyszer. Nagyon kemény volt fizikálisan és mentálisan is.”
Az ötvösképzés során született első komplett tárgy a Metamorfózis bross. Az ékszer kis lamellákból áll, amelyek egy forgópályán mozognak. A bross így folyton mozog a viselőjével együtt, a lamellák hullámzásával. „Egyetlen ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba” – Hérakleitosz gondolatmenete inspirálta a művészt a bross készítésekor, ami azóta bejárt rengeteg galériát Bukaresttől Londonig.
Natasa szociálpolitika végzettséggel rendelkezik. Társadalomtudományi érdeklődése akaratlanul is megmutatkozik munkáin. A tárlatvezetésen végighaladva az egyes kollekciók mögött komoly mondanivaló és koncepció húzódik meg. Családi gyökerei többféle módon is megihlették. Édesanyja ukrán származású, többdiplomás, sikeres újságíró volt, aki aztán Magyarországon nehezen tudott érvényesülni. Ő ihlette azt a nyakéket, ami egy régi cirillbetűs írógép darabjaiból készült, amelyek közül azonban hiányoznak a “szvoboda”, vagyis ukránul “szabadság” szó betűi.
“Ennek az ékszernek nagy súlya van, fizikálisan és képletesen is, hiszen amikor valaki hordja, az fejezi ki, hogy milyen tömege van annak, hogy nincs szabadság. “
– mondja a művész.
A kiállítás egyes darabjai az Ausztriában élő magyarok helyzetére is rezonálnak. Ahogy Natasa édesanyjának lehetőségei is korlátozottabbak lettek egy idegen országba érkezve, úgy magyarként is élhetünk meg hasonló nehézségeket: “Egy több diplomás szláv származású anya mellett nőttem fel, aki kevésbé megbecsült volt Nyugat-Magyarországon. Nincs szava, nem tud úgy írni, mint az anyanyelvén. Ezt most párhuzamba is állíthatjuk a mi életünkkel, magyarként Bécsben. Átjöhetünk, de vajon mennyi szavunk, lehetőségünk van? Mennyire tudunk érvényesülni? Milyen nehézségekkel szembesülünk? Milyen, ha kilépünk egy megszokott rendszerből, és próbálunk valami újba belehelyezkedni?” A megnyitó közben többen is megálltak az utcán a kirakat előtt, ugyanis oda kerültek a “Lélekbuborékok” nevű kollekció igencsak dekoratív, kék színű darabjai, amelyek lakberendezési tárgyakként is megállják a helyüket.
A kiállítás végén megismerkedtünk Natasa legújabb szenvedélyével, melyhez egy ezerháromszáz éves japán technikát alkalmaz, a Mitsuro Hikime ősi technikát. Több órán keresztül készül a viasz, amelynek segítségével az ékszereket formázza. „Ez egy nagyon aprólékos és időigényes procedúra, mely során két ugyanolyan darab nem tud készülni. Ez az ötvösség és a művészet azon találkozási pontja, amiben szeretnék jobban elmerülni.”
Fotók, kiemelt kép: Farkas Noémi
