A farsang a január 6-i vízkereszttől a húsvétvasárnapot megelőző, negyvennapos nagyböjt kezdetéig tartó terminus. Bálok, lakomák időszaka, a téli ünnepkör utolsó része. A világ számos táján fesztivállal, vigadozással – riói, velencei karnevál – búcsúztatják a telet, köszöntik a tavaszt. A mulatozás befejezése a nagyböjt kezdetét jelenti, amely húshagyókeddtől vagy hamvazószerdától, illetve szikravasárnaptól egészen húsvétig tart. A magyar néphagyományban a farsang legnevezetesebb eseménye a mohácsi busójárás.
A farsang elnevezése bajor–osztrák eredetű, az első írásosos emlékek már a 14. században említik. A tél búcsúztatásának, a tavasz köszöntésének eseménye, nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is szeretnek ilyenkor jelmezbe bújni, önfeledten szórakozni, végre fellélegezni, hogy véget ért a hideg, szürke, fénytelen évszak.
Farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd trióját farsang farkának is nevezik – ekkor ér véget a farsang, ahogy a régi mondás szól: „Felkötjük a farsang farkát”. A népi kalendáriumban különleges nap a hamvazószerda utáni csütörtök, ugyanis ilyenkor felfüggesztették a böjtöt, hogy elfogyaszthassák a megmaradt farsangi ételeket: ez volt a zabáló -, torkos – vagy tobzódó csütörtök. Idén március 3-ára esik a torkos csütörtök napja: a pandémia előtti időszakban – 2006-tól – ezen a napon számos étterem, kávézó, cukrászda akciókkal várta vendégeit Magyarországon, sőt, a főszervező Magyar Turizmus Zrt. 2016-ban Ausztriában is beszervezett vendéglátó egységeket a gasztronómiai mozgalomba.
A farsang Ausztriában több évszázada az egyik leglátványosabb ünnepek egyike: a tavasz és a tél, a jó és a rossz közötti küzdelemről szól. Természetesen minden évben a jó győzedelmeskedik, a sötét, fagyos évszak után megérkeznek az első tavaszi napsugarak.
A felvonulások szépen festett, úgynevezett “Schönperchten” vagy éppen ijesztően megrajzolt “Schiachperchten” figurái a jó és a rossz, a hideg és a tavasz harcát szimbolizálják. A gonoszak közé tartoznak például a boszorkányok, a csillogó ezüstflitterekkel, gazdag díszítéssel ellátott kosztümjeikben táncoló „Flinserl”-ek pedig a jók csoportját alkotják. Ők általában húshagyókedden lefátyolozott arccal, csúcsos kalapokban zenészek kíséretében vonulnak végig a településeken.
Ugyancsak színesek a felső-ausztriai Ebensee rongyos farsangjának felvonulói, ők régi holmijaikat faálarccal egészítik ki. Farsanghoz kapcsolódó folklór Salzburg tartományban a télűző ostorpattogtatás, amellyel a jó szellemeket, a tavaszt és főleg a napfényt ébresztik, a téli sötétséget pedig elűzik. Minél több ostor pattog, annál jobb lesz az év – szól emígy a népi bölcsesség. Az Alpok térségében az egyik legelterjedtebb népszokás a “Blochziehen”, azaz a fahúzás, melynek egyik hagyományos helyszíne a tiroli Fiss. A tarka szalagokkal feldíszített fenyőfát legények vonszolják végig a falun nagy csinnadratta kíséretében. A hangulatért a főbolond (Bajatzl) felel. Felmászik a háztetőre, onnan söpri a havat az ünneplők fejére. A jó és a rossz örök harca mellett a farsang természetesen az önfeledt mulatozásról, a felszabadult szórakozásról és az életörömről is szól. Az időszak végét sok helyen farsangtemetéssel vagy a farsangi bábu elégetésével zárják. Tirolban és Vorarlbergben a farsang a „szikravasárnappal”, a nagyböjt első vasárnapjával ér véget. Ekkor nagy máglyákat gyújtanak, boszorkánybábut égetnek, égő fahasábokat görgetnek le a domboldalakon. Alsó-Ausztriában, Mödlingben az ijesztgetésen van a hangsúly: rémisztő maszkokat húzva vonulnak fel a farsangolók. Az eleganciájáról, finomságáról híres Bécsben a régi időkben is bálok sorozata követte egymást ebben az időszakban, ahogy manapság is, bár, a pandémia ebbe is beleszólt. A Club Pannonia hagyományos eseménye a Magyar Bál.
S, ha már Bécsről esik szó, nem maradhat ki a cikkből a bécsi farsangi fánk receptje, hiszen nincs farsang fánk nélkül. Az osztrákok ünnepi étke, Ausztria kulináris örökségének része, már a 15. században, az udvari konyharend is említést tett róla.
A legenda szerint Cäcilia Krapf udvari pék „találta fel” az imádott étket, amikor férje ügyetlenségén feldühödött, és mérgében egy maroknyi tésztával megcélozta párját, ám az nem talált be, ugyanis a forró, olajos serpenyőbe esett. Így lett Cäcilia Krapf a dundi tészta névadója (Krapfen=fánk). Más források szerint kétezer évvel ezelőtt már a rómaiak is előszeretettel fánkoztak, a franciáknál Marie Antoinette honosította meg, a berlinieknek saját fánktörténetük van, ahogy az olaszoknak is. Egyesek szerint talján földről származik, feltételezések szerint Beatrix közvetítésével került be Mátyás király udvarára, számos, érdekes, hihető történet kapcsolódik hozzá szerte Európában. Sokféleképpen hívják: erdélyi neve pánkó, a Felvidéken siskának, a palócok pampuskának nevezik. És, hogy miért vált belőle a farsang jelképe? Szerzetes barátok szeretették meg a néppel, ők vették rá az embereket, hogy vízkereszttől húshagyókeddig a kalóriadús tésztával tartalékoljanak, hogy mire elérkezik a nagyböjt ideje, legyen miből veszíteni. Általában könnyű tojásos tésztából készül, de sok más variációja is létezik, ehetjük töltve vagy töltelék nélkül, sósan vagy édesen, lehet szalagos vagy anélküli, mindegyik jellemzője, hogy bő zsírban vagy olajban sül, és finom!
A bécsi farsangi fánk receptje négy fő részére:
½ kiló rétesliszt
40 gramm élesztő
3/8 liter tej
csipet só
50 gramm kristálycukor
2 evőkanál rum
100 gramm vaj
6 tojássárgája
“Mixerrel lágyulásig keverjük a vajat, majd fokozatosan hintsük kristálycukorral, míg tart az adag. Aztán egyesével pottyantsuk bele a tojássárgákat, dolgozzuk simára. Vegyítsük össze a csipet sóval és élesztővel kevert lisztet az előbbi összetevőkkel, gyúrjuk egészen addig, míg a tészta szellőssé nem válik, majd fedjük le konyhaterítővel, hagyjuk kelni szobahőmérsékleten. Forró olajban mintegy három percig süssük a szaggatott formákat, még melegen töltsük meg baracklekvárral. Mikor kissé kihűlt, szórjuk meg porcukorral.” (Forrás: Bécsi fekete)
Frissen sül a farsangi fánk,
kívül piros, belül foszlik,
míg a vendég el nem oszlik.
S aki panasszal van bajba,
menjen a sóhivatalba!
(József Attila: Étkek áradata – részlet)