A kétnyelvűség ajándék

Magyarországon nőtt fel, de a gyerekei már itt születtek, Bécsben. A család mindennapi nyelve a német, mégis fontos számára, hogy a magyar nyelv és kultúra tovább éljen a következő generációban. Schneider Erzsébet, vagy ahogy mindenki ismeri, Lisa, több mint huszonöt éve dolgozik óvónőként és fejlesztőpedagógusként, miközben magyar származási nyelvű gyerekeket tanít a Bécsi Magyar Iskola délutáni foglalkozásain.

A seestadti Bildungscampus könyvtára előtt cipőcskék sorakoznak, a gyerekek már beültek az asztalokhoz, előkészítették a füzetet, könyvet, ceruzákat. Kezdődik a magyaróra. Két csoport képviselteti magát, az elsősök és a másodikosok. Az óra elején ellenőrzik a házi feladatot, utána a terem hátuljában párnákra ülnek, Lisa téli tematikájú találóskérdéseket olvas a Sző, fon nem takács című könyvből. Utána téli tevékenységeket mutogatnak el: korcsolyázás, síelés, karácsonyfa díszítés, hóemberépítés. Aztán jön egy kis tanulás: téli sportokat írnak föl, a gyerekek egy papírra, Lisa a táblára. Megpróbálják úgy, hogy nem nézik a táblát, csak a végén, ellenőrzésképpen. Bekarikázzák a nehezebb részeket: az sz, ly, cs betűket, a hosszú magánhangzókat. Aztán kiderül, a szavakkal bingót fognak játszani, színes pöttyök és ikszek kerülnek a szavak mellé, míg valamelyik gyerek el nem kiáltja magát, hogy „Bingo”! És akkor új kör kezdődik. A másodikosok már ügyesen írnak és olvasnak, az elsősök kerekítgetik a betűket. Lazításként eléneklik a Micimackót, az óra végén pedig mesehallgatás következik, de figyelni kell, mert a könyvben válaszolni kell néhány kérdésre. Lisa végig figyel, mosolyog, segít, dicsér, és megértően sóhajt egy halkat, ha valamelyiküknek elkalandozik a figyelme. Mégiscsak egy egész napos iskola után vannak itt. Amikor véget ér az óra, Lisa még nem engedi szélnek a gyerekeket: a folyosón néhány körjáték következik, levezetésképpen. Csak ezután kerülnek vissza a cipők a lábakra, és oszlik fel a kis csapat. Lisa pár mondatot vált a várakozó szülőkkel is, aztán összepakol, közben mesél.

Schneider Erzsébet: Pécsett végeztem el az óvónőképzőt, majd Szekszárdon a tanítóképzőt, és el is kezdtem tanítani. Valami azonban hiányzott, és úgy éreztem, ha megtanulnék egy új idegen nyelvet, szélesebben látnám a világot. Akkoriban az orosz volt az egyetlen nyelv, amit iskolarendszerben tanultam, de azzal már nem nagyon tudtam mit kezdeni, épp túl voltunk a rendszerváltáson. A német kézenfekvő választásnak tűnt. Két évig jártam nyelvtanfolyamra, majd kivettem egy év fizetetlen szabadságot, és eljöttem Ausztriába bébiszitterkedni. Az első itt töltött hónap alatt megismertem a férjemet, és amikor a kapcsolatunk komolyra fordult, végül arra jutottam, nem megyek vissza Magyarországra.

Rick Zsófi/Rólunk.at: Könnyű volt meghozni ezt a döntést?

Schneider Erzsébet: Igen, meglepően könnyű. Megtetszett az itteni élet, kialakult egy baráti köröm is, főként osztrákokból, mert akkor még kevés magyar ismerősöm volt itt. Jól éreztem magam, szerettem itt élni, így nem éltem meg valódi dilemmaként a maradást.

Rick Zsófi/Rólunk.at: Egyértelmű volt, hogy a diplomádnak megfelelően szeretnél dolgozni? És ehhez elég volt a magyarországi tanítónői, óvónői végzettséged?

Schneider Erzsébet: Óvónőként dolgoztam, amikor az ötletem támadt, hogy magyar mint idegen nyelvet fogok tanítani. Elvégeztem egy kurzust, de megismertem valakit, aki szintén tanítónőként jött Magyarországról, és már itt tanított egy általános iskolában. Elkezdtem utánajárni, beadtam az összes diplomámat, bizonyítványomat, két év alatt letettem a különbözeti vizsgákat, és megkaptam a jogosítványt arra, hogy tanítónőként dolgozhassak bármelyik osztrák általános iskolában. Tehát a magyartanítás még váratott magára. Aztán megszülettek a gyerekeim, és amikor a harmadik is úton volt, úgy éreztem, szeretném tovább képezni magam, ezért elvégeztem egy kétéves fejlesztőpedagógusi képzést. Végül 2000-ben kezdtem tanítani.

Rick Zsófi/Rólunk.at: Fejlesztőpedagógusként?

Schneider Erzsébet: Igen. Azóta az integrációban dolgozom, tanulási nehézségekkel küzdő 6–10 éves gyerekekkel. Mindig ketten viszünk egy osztályt, és általában négy, hat, néha akár hét olyan gyerek is van, akik különböző problémákkal küzdenek, és akikkel én foglalkozom. Leginkább a német és a matematika területén nem tudnak lépést tartani a többiekkel. Teljesen egyéni tantervvel dolgozom, úgy állítom össze számukra a tananyagot, hogy tudjanak haladni, és sikerélményük legyen. Vannak szellemileg akadályozott tanítványaim is, és nagyon sok az autista, a spektrumzavaros gyerek. A hiperaktív, ADHS-es vagy figyelemzavaros gyerekek hivatalosan nem számítanak tanulásban akadályozottnak, de természetesen nekik is szükségük van külön segítségre ahhoz, hogy koncentrálni tudjanak. Ebben az értelemben őket is fel kell zárkóztatni.

Rick Zsófi/Rólunk.at: És a magyar mint idegen nyelv?

Schneider Erzsébet: 2012-ben kezdtem óvodai csoportot vezetni a Bécsi Magyar Iskolában, és már akkor volt egy magyar mint idegen nyelv csoportom is. Az évek során egyre több magyar család költözött a 22. kerületbe, sok magyar gyerek jár a környékbeli iskolákba, ezért egyre erősebb lett az igény arra, hogy a magyarórák helyben legyenek, ne kelljen a belvárosba beutazniuk. Így 2018 óta a Bécsi Magyar Iskola égisze alatt a 22. kerületben is önálló csoportokat vezetek, magyar származási nyelvű gyerekeket tanítva. Ezeknek a gyerekeknek egészen különböző a kiindulási szintjük, attól függően, hogy milyen a családi hátterük. Van, ahol mindkét szülő magyar, van vegyes házasság, de több tanítványom érkezett más országokból is: Szlovákiából, Romániából, és volt olyan is, ahol egy harmadik nyelv is jelen volt, például a spanyol. És vagy már itt kezdik az iskolát, vagy otthon éppcsak megtanultak írni, olvasni, itt viszont német tannyelvű iskolába járnak, tehát irtó gyorsan kopik a magyar, főleg az írás és az olvasás készsége. Őket próbálom nagy szeretettel valamilyen módon megismertetni a magyar irodalommal, a nyelvtannal, a helyesírással. A korosztály is vegyes: 6–10 éves gyerekek járnak hozzám, de együtt, egy időben tanítom, őket úgy, hogy a tananyagot személyre szabva próbálom átadni, hogy mindenki tudjon profitálni belőle. Elsősorban – bár nem kizárólag – a burgenlandi könyvekkel dolgozom, a Magyarul tanulunk könyvsorozattal. Találtam egy kiegészítő könyvet, a Becsengő Magyarországon címűt, amit nagyon alkalmasnak tartok hanggyakorlatokra és első olvasási feladatokra. Emellett saját olvasógyakorlatokat is készítek: néhány betűből szótagokat, rövid szavakat állítok össze, képeket lehet összekötni a szóval, rajzolni, párosítani. Az első osztályban alig írunk, inkább a hangokat hasonlítjuk össze. Például az s hang németül leírva sch, magyarul viszont s. Megnézzük az azonosságokat és a különbségeket. A végén jönnek a kétjegyű magyar betűk, amelyek a németben nincsenek, ezeket is megtanuljuk.  Minden órán vannak mozgásos feladatok, körjátékok, de sokat mondókázunk, énekelünk, időnkét meséket dolgozunk föl, amiket el is játszunk. Hanganyagokat is szoktam adni, amelyeket otthon tudnak hallgatni, és segít a házi feladatban.

Rick Zsófi/Rólunk.at: És hallgatják?

Schneider Erzsébet: Hol így, hol úgy. Van, aki nagyon szorgalmas, mindent megcsinál, igyekszik, és van olyan is, aki mindig elmondja, miért nincs kész a házi feladat. Az elején minden évben fölhívom a szülők figyelmét, hogy a házi feladat azért van, hogy otthon gyakoroljanak. Ha nem csinálják meg, senkinek nem harapom le a fülét, de a heti másfél óra önmagában túl kevés ahhoz, hogy a gyerek fejlődjön: haladni akkor tud, ha otthon is foglalkoznak vele.

Rick Zsófi/Rólunk.at: Szerinted mennyi múlik a szülőkön?

Schneider Erzsébet: Nagyon sok. Van, aki eleinte kicsit haragszik rám, vagy túl szigorúnak tart, és azt gondolja, hogy az én feladatom megtanítani a gyereket, neki ezzel nem lesz dolga. Aztán idővel megértik, hogy ez közös munka. Mindig azt mondom: olvassatok minden este a gyereknek, és ha már tud, a gyerek is olvasson, eleinte egy-egy szót, később egyre hosszabb részeket. Fontos, hogy a gyerek hallja a nyelvet, mert az egészen más, mint amikor egyedül olvas. Ha együtt olvasunk, meg lehet állni, kérdezni, megbeszélni, mit jelent egy szó. Próbálom a szülőket és a gyerekeket is meggyőzni arról, hogy érdemes energiát és időt befektetni a nyelvtanulásba. Nem elég, hogy otthon magyarul beszélnek, fontos a magyar iskola is. Valószínűleg sokan később jönnek rá, hogy hiba volt elengedni a nyelvet, mert az, hogy egy gyerek eleve kétnyelvű, egészen más kommunikációs képességeket ad.

Rick Zsófi/Rólunk.at: A tanórákon kívül is fontosnak tartod, hogy legyenek közös élményeik a gyerekeknek?

Schneider Erzsébet: Igen, hiszen az aktív, mindennapi nyelvhasználat nem korlátozódhat egy tanteremre. Az évek során sok tanévzáró kirándulást szerveztem: jártunk Mosonmagyaróváron a Futura interaktív múzeumban és sárkányhajózni, Fertődön az Esterházy-kastélyban, a burgenlandi Szentmargitban/Sankt Margarethen a Familyparkban, az ORF burgenlandi tévé- és rádióstúdiójában, Fraknó/Forchtenstein várában, sőt Linzbe is eljutottunk. Ezeken az alkalmakon a magyar nyelv nem tantárgy, hanem természetes közeg: kérdeznek, mesélnek, és észrevétlenül használják a nyelvet. Szeretek kötetlenebb alkalmakat is szervezni. Több játékdélutánt tartottunk például a 13. kerületi Waldorf iskola kertjében vagy a 22. kerületi Junge Box parkban. Az is fontos része a munkámnak, hogy a gyerekek mások előtt is, felszabadultan merjenek magyarul megszólalni. Hét éve aktívan részt veszek az OlvaShow előkészítésében, és mindig nagy lelkesedéssel készítem fel a diákokat a Bécsi Magyar Iskola „Verőfény” szavalóversenyeire. Ezek az alkalmak arról szólnak, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, sikerélményük legyen, és erősödjön az önbizalmuk.

Rick Zsófi/Rólunk.at: Tavaly nagyköveti elismerő oklevelet kaptál a munkádért, amelynek indoklása a motivációdat, kreativitásodat és a magyar nyelv melletti következetes kiállásodat emelte ki, valamint azt, hogy mindig megtalálod a hangot a szülőkkel és a gyerekekkel. Meg tudod fogalmazni, hogy mi hajt téged ebben a munkában, mi okoz örömet újra és újra abban, hogy minden gyerekkel külön-külön foglalkozol, és minden órára száz százalékosan odateszed magad?

Schneider Erzsébet: Néha elfárad az ember, ez természetes. Ha rossz napom van, vagy a gyerek éppen nem úgy viselkedik, ahogy szeretném, akkor mindig felteszem magamnak a kérdést: mit tehetek én azért, hogy úgy reagáljon, hogy mindenkinek jó legyen. Olyan ez, mint egy kertész munkája: látom a növekedést. Optimális esetben négy éven keresztül kísérek egy diákot, és látom hétről hétre, hónapról hónapra, főleg évről évre, hogyan fejlődik. Ez nagyon klassz érzés. Egyébként novemberben akár nyugdíjba is mehetnék, de remélem, az egészségem segít abban, hogy még tovább dolgozhassak. Szívesen folytatnám, mert valahogy úgy érzem, hogy ez még mindig fontos számomra.

Kiemelt kép, fotók: Rick Zsófi