„A magyar nyelv és hagyományok megőrzése a szívügyem” – interjú Piszker Ágnessel

A bécsi magyar közösség számára nem ismeretlen Piszker Ágnes neve, aki magyar nyelvet és néptáncot oktat, kézműves foglalkozásokat tart. Tevékenységeivel jelentősen hozzájárul a magyar kultúra fenntartásához, ahhoz hogy a magyar kézműves hagyományok tovább éljenek. Az interjúban nemcsak a munkájáról, hanem életútjáról, a bécsi közösségbe való beilleszkedéséről és személyes motivációiról is mesél.

Egy kis Tolna megyei faluból indult, Szombathelyen talált rá a néptánc iránti szenvedélyre, majd Bécsben az otthonra és a közösségre – Piszker Ágnes a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület és az AMAPED (Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete) pedagógusaként a magyar nyelv és hagyományok ápolásának szenteli mindennapjait. Ági energiája és elhivatottsága lenyűgözi környezetét: gyermekeknek tartott kézműves foglalkozásaival, néptánc és magyar óráival, közösségi programjaival nap mint nap bizonyítja, hogy a magyar kultúra szeretete milyen messzire elérhet.

Rólunk.at/Kőrösiné Forgó Ilona: Mesélj arról kérlek, hogy mivel foglalkozol?

Piszker Ágnes: Éppen ma számoltam ki, hogy pontosan 10 éve költöztem ki Bécsbe, és újra kellett kezdeni az életet itt Ausztriában, hiszen én előtte Magyarországon laktam nagyon sokáig. Szombathelyen kezdtem el a Berzsenyi Dániel Főiskolát, a tanárképző szakra jártam, történelmet tanultam, és mellette művelődésszervezést. A főiskola elvégzése után a szombathelyi Gyermekek Házában kezdtem el dolgozni, mint rendezvényszervező. Nagyon sok kézműves foglalkozást tartottunk a kollégáimmal együtt a szombathelyi és a város környékén lakó gyerekeknek, ezen felbuzdulva beiratkoztam a népi játék és kismesterség-oktató képzésre Budapesten, amit kiegészítettem szövés- és mézeskalács oktatói szak, majd pedig a Debreceni Tudományegyetem néprajz szakának elvégzésével.

„A fő tevékenységem azóta is a gyerekekkel való foglalkozás, a kézműves foglalkozások. Itt Bécsben a magyar nyelv és hagyományok megőrzése a szívügyem, a magyarságtudat szinten tartása vagy felébresztése a gyermekekben. Emellett a néptánc az a másik nagy szerelem, ami az életemet végigkísérte a főiskola óta.”

A Délibáb egyesületnél vezetem a Szivárvány gyermektánccsoportot, valamint az egyesület életében az apróbb-cseprőbb ügyek intézésében is részt veszek. Ugyanígy az AMAPED-ben is a tanításon túl a szervezési munkákat segítem.

Rólunk.at/Kőrösiné Forgó Ilona: Milyen volt a gyermekkorod? Honnan ered az érdeklődésed a kézművesség és a népi hagyományok iránt?

Piszker Ágnes: Amikor gyerek voltam, akkor sokkal kevesebb lehetőség volt bármilyen kézműves tevékenységben ilyen szinten részt venni, mint ahogy az manapság adódik a gyerekeknek. Annak idején az iskolában voltak szakkörök, meg rajzóra, technika óra, azonkívül nagyon nagy esemény volt, ha mi elmehettünk bármilyen kézműves foglalkozásra. Egy Tolna megyei kis faluban, Iregszemcsén nőttem fel. Az itteni iskolában a hagyományos kézműves tevékenységek nem voltak jelen annyira, mint manapság, így nagy élmény volt, amikor elmehettünk egy nagy kézműves délutánra a mellettünk lévő kisváros úttörőházában, ahol lehetett fát faragni, batikolni, gyöngyöt fűzni, és ezek nagyon megmaradtak. Gimnazista voltam, amikor elkezdtem magamtól kézműveskedni, hímezni, szőni. Aztán amikor Szombathelyre költöztem, akkor már több lehetőség adódott, hiszen helyben voltak fesztiválok, vásárok, ahol el lehetett mélyülni a kézműveskedés világában.

„A kismesterség oktató képzés elvégzése óta pedig abszolút az életem része, hogy a gyerekeknek hagyományos kézműves foglalkozásokat tartok.”

Elvégeztem a mézeskalács képzést is, ami szintén a szívügyem lett, és nagyon szeretem gyerekekkel, meg önállóan otthon is készíteni. A Délibábbal minden évben szoktunk tartani mézes napot az adventi időszakban, idén december 7-én fogunk, ahol az érdeklődő gyerekek és felnőttek egyaránt elsajátíthatják a hagyományos mézeskalács díszítés csínját-bínját.

Rólunk.at/Kőrösiné Forgó Ilona: Hogyan került a néptánc az életedbe?

Piszker Ágnes: A néptáncról is a főiskola tehet Szombathelyen. Lehetett járni néptáncórákra, amit Antal László tanárúr tartott, aki sajnos azóta már meghalt. Nagyon sokan jártunk Tóni bácsi óráira, heti 1-2 alkalommal, amit be lehetett számolni testnevelésórának. Bár már előtte is nagyon szerettem volna járni néptáncra, de csak ekkor adódott ez a lehetőség, akkor megragadtam, és talán ott kezdtem el igazán megszeretni a néptáncot. Elkezdtem járni a Szökős Néptáncegyüttesbe is, és onnantól kezdve abba se hagytam. Művelődésszervező szakon, harmadévben szakirányt kellett választani, és én a C kategóriának megfelelő néptáncoktató képzést választottam.

Rólunk.at/Kőrösiné Forgó Ilona: A C kategóriának megfelelő néptáncoktató mit jelent pontosan?

Piszker Ágnes: Táncházat lehet vele vezetni és pedagógus alapvégzettséggel gyermekeket oktatni néptáncra, akár még így Ausztriában is.

Rólunk.at/Kőrösiné Forgó Ilona: Mesélnél kicsit arról, hogy miért költöztél Ausztriába, hogyan illeszkedtél be az itteni magyar közösségbe?

Piszker Ágnes: Jöttem a párom, Kilyénfalvi Gábor után. 2011-ben született a kisfiunk, és eleinte kétlaki életet éltünk, amíg nem kellett óvodába járnia. Aztán ki kellett találnunk, hogy hogyan is legyen, és végül úgy döntöttünk, hogy járjon Ausztriában óvodába, és azóta itt ragadtunk. De nem is gondoltam át, hogy mit fogok csinálni, elvágtam az addigi szombathelyi életemet, és hát itt azért újra kellett mindent kezdeni. Fokozatosan épültem be először a Délibáb életébe, aztán vele párhuzamosan az AMAPED-nél is elkezdtem órákat tartani, és mindig egyre több lehetőség adódott.

Rólunk.at/Kőrösiné Forgó Ilona: Mi motivál a munkád során?

Piszker Ágnes: Nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, rengeteg energiát, szeretetet, vidámságot adnak.

 “Nagyszerű érzés, hogy a gyerekektől pozitív visszajelzéseket kaphatok.“

Szerencsés vagyok, mert itt Ausztriában nagyon sok gyerekkel találkozhatok, és szeretettel várok minden új érdeklődőt is!

Szöveg, képek: Kőrösiné Forgó Ilona