Amikor azt halljuk, hogy valaki roma témákkal foglalkozik, a legtöbben egy szociológus terepkutatóra asszociálunk, aki a romák lakta településeket járja, és az életüket tanulmányozza. Ám Beck Zoltán kutatásai nem a terepen zajlanak. Az érdekli leginkább, hogy a romákhoz kapcsolódóan milyen elbeszéléseket hozunk létre. Hiánypótló könyve is ezt a témát járja körbe. A Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékén a szerzővel beszélgethettünk.
Beck Zoltánt sokan úgy ismerik, mint dalszerző-előadó, a 30Y frontembere. De sokkal komolyabb témákkal is foglalkozik: a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének alapító tagja, egyetemi adjunktusa, a PTE-ZEN (Zenélő Egyetem) alapítója és szakmai igazgatója. Rendszeresen publikál tudományos írásokat, esszéket, recenziókat és novellákat. A Bécsi Egyetemmel való kapcsolata több mint tíz évre nyúlik vissza. Többször tartott itt kurzusokat, nemzetközi tudományos konferencián is részt vett, publikált is az egyetem köteteiben. Ezúttal „A megszólalás üres helye – Romológiáról és más dolgokról” című könyvét hozta el egy beszélgetésre az egyetem falai közé.
A könyvhöz felhasznált szövegek Beck doktori disszertációja alapjait képezték. Aztán pár év múlva újra elkezdett velük dolgozni, olvasgatta őket, és az egyik legnagyobb rádöbbenésére bizonyos részeken már nem is értett egyet egykori önmagával. Úgy érezte, hogy ezeket a szövegeket újra kell írnia.
Vajon honnan lesz indíttatása valakinek nem romaként romákkal kapcsolatos irodalmi kutatásokat végezni? A szerző egy nagyon személyes anekdotában mesélte el, hogyan került kapcsolatba ezzel a területtel:
„Amikor gimnazista voltam, rendszeresen átjártunk Ajkáról a devecseri könyvtárba, hogy ott olvassunk. Így akadt a kezembe egy nagyon izgalmas könyv, Holdosi József Kányák című regénye. Ott álltam azzal a meglepetéssel, hogy még soha nem hallottam erről az íróról, nem tanultunk róla az iskolában, szinte mintha nem is létezne. Amikor főiskolás lettem Szombathelyen, Fűzfa Balázs tanár urat kérdeztem meg, hogy tud-e valamit erről a szerzőről. Erre kiderült, hogy Holdosi pár utcára lakott az egyetemtől. Elmentem párszor hozzá, ami hatalmas élmény volt. Sokat beszélgettünk. Sőt, volt, hogy megkért, hogy cigarettázzak mellette, amíg ír, ő ugyanis a betegsége miatt nem gyújthatott rá, viszont saját bevallása szerint a füstre szüksége volt az íráshoz.” Az íróval való kapcsolat olyan meghatározó élmény volt Beck Zoltán számára, hogy egyre intenzívebben kezdett ezekkel a szövegekkel foglalkozni.
Beck szerint a romák és a hozzájuk kapcsolódó értelmezési repertoár kicsúszik az irodalomkritika kezei közül, nincs benne a látóterében. „Inkább nem nyúlunk hozzá, mert nem tudunk hozzá viszonyulni. Mert nem merünk vele mit kezdeni.”
Szerinte a sztereotip megközelítések, rasszista elbeszélések nagyon erőteljesen részei a tudománynak. „A tudománnyal foglalkozók maguk is a társadalom részei, amely társadalomnak a különböző meggyőződéseiben, elgondolásaiban, hiteiben osztoznak.” Amikor pedig különböző irodalmi művekben vizsgálta a romaságról alkotott képet, akkor azt figyelte meg, hogy a deviancia és a szabadságvágy voltak a legerősebb klisék, amit ráerőltettek a romákra.
Beck a könyvben és a előadásában is több irodalmi, képzőművészeti, vagy akár a tudományos életből vett példával szemléltette, hogy milyen klisék, sztereotípiák jellemzik a romákkal kapcsolatos diskurzust. Arany János cigány szereplőit, a Sorstalanság cigányábrázolását, fotók, festmények elemzését és még számtalan példát vonultat fel komoly megállapításokkal.
A tudományos és művészeti térben is számtalan meggyőződés jelenik meg, ezekkel kapcsolatban a szerző így fogalmaz: „Ideológiák, elgondolások, amelyekhez kapcsolódóan nem azt gondolom, hogy a bölcseleti gondolkodásnak az a dolga, hogy ezeket valahogy objektiválja, hanem sokkal inkább, hogy ezekről színt valljon. Fontos, hogy meg legyen mutatva az én pozícióm, ahonnan beszélek. És akkor lehet tudni, hogy amit mondok, az ahhoz képest van, ahonnan beszélek. De nekem azt dolgom feltárni.“ Később így folytatja: „Amikor romát vagy cigányt használunk, nem az a kérdés, hogy melyik terminust végezzük, mint megnevezést, hanem feltárjuk-e ennek a használatba vételnek a mögöttesét. Ha feltárjuk, akkor mindegyik érvényesen használható. Ha nem tárjuk fel, akkor mindegyik érvénytelen.“
Arra a kérdésre, hogy vajon mi a cigány irodalom, Jónás Tamással ért egyet, aki azt írta: „Nem tudom, hogy van-e cigány irodalom, de ha van, akkor azt akarom, hogy ne legyen.”
Beck célja olyan szövegek, szerzők beemelése a köztudatba, akik egyébként az irodalmi fősodorba valamilyen oknál fogva nem kerülnek be. Részéről ez egy értékmegőrző gesztus, hogy minél többen felfedezhessék maguknak ezeket a műveket.
A könyv fülszövege szerint három fő tematika szerint csoportosulnak az írások. Mi a romológia? Mi a roma és cigány irodalom? Van-e a képzőművészetnek etnikus tere? Ám ezekre a kérdésekre nem kapunk végleges és egyértelmű választ. Beck a saját bevallása szerint is válaszok helyett elindít egy diskurzust, további kérdéseket felvetve.
A könyv 2020-ban jelent meg, és a világjárvány alatti lezárások meghiúsították a szélesebb körű bemutatását, így a Bécsbe tervezett eseményre is mostanáig kellett várni. Az azóta eltelt pár év a szerző szerint elég volt rá, hogy kritikus távolságból nézzen a szövegre. Ám számára örömöt jelent, ha valaki más, akár egy hallgatója is kritikával illeti a könyvet, új szempontokat hoz be hozzá.
Kiemelt kép: Bátori Gábor Jim “sinco”
Akár ez is tetszhet
