Bolgovics Gergő tánctanárként és alkotóként is aktív szereplője a bécsi magyar közösségi életnek. A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként érkezett Ausztriába, ahol a néptánc mellett a vizuális művészet is fontos önkifejezési formává vált számára. Interjúnkban pályakezdésről, közösségről, oktatásról és az alkotás különböző nyelveiről beszélgettünk.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Kezdjük az elején! Honnan indultál, és mivel foglalkozol Bécsben?
Bolgovics Gergő: Alföldi vagyok, Kisújszállásról származom. Ott kezdtem el táncolni még gyerekként, a Nagytücsök Táncegyüttesben. Ahogy haladtak az évek, úgy kerültem feljebb a csoportokban ,eljutottam a Nagykun Táncegyüttesbe, és egyre komolyabban kezdtem foglalkozni a néptánccal. A középiskol választásnál három irány érdekelt: rendőr, szakács vagy táncos szerettem volna lenni. Végül a fóti Népművészeti Szakközépiskolába adtam be első helyen a jelentkezésemet néptánc szakra, és fel is vettek. Bár rendőrnek és szakácsnak is jelentkeztem, végül a tánc mellett döntöttem. Két évet jártam Fótra. A családi helyzetem akkoriban megváltozott, és úgy éreztem, lépnem kell. Így kerültem tizenhét évesen a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínházhoz. Bekéredzkedtem meghallgatásra, megnéztek, és végül felvettek. Bőrönddel érkeztem, és ott is maradtam négy évre. Ott indult el igazán a hivatásos pályám.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Tudatos döntés volt ez, vagy inkább sodort az élet?
Bolgovics Gergő: Az elején inkább sodródás volt, de hamar tudatos döntéssé vált. Éreztem, hogy valamit lépnem kell, és a táncban láttam lehetőséget. Nemcsak művészeti ágként szerettem, hanem közösségi formaként is. Pozsony után Budapestre költöztem, szabadúszóként dolgoztam: színházakban, például a József Attila Színházban táncosként, darabszerződésekkel. Közben kipróbáltam magam a vendéglátásban is – dolgoztam a Kentucky Fried Chickenben, majd egy másik konyhán szakácssegédként. Szerettem volna megtapasztalni, milyen az a világ is. Hamar kiderült, hogy hivatásos szakács nem leszek, de fontos tapasztalat volt. Három évig tanítottam művészeti iskolákban, majd 2016-ban – biztatásra – jelentkeztem a Magyar Nemzeti Táncegyütteshez. Felvettek, és négy évet töltöttem ott hivatásos táncosként.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Milyen időszak volt a Nemzeti Táncegyüttesben töltött négy év?
Bolgovics Gergő: Nagyon intenzív. Évente 150-200 előadásunk volt, emellett tanítottam is, amennyire belefért. Anyagilag is szükséges volt, de szakmailag még fontosabb: friss volt a tudás, volt lendület, volt elvárás. Tanítani hivatásos táncosként egészen más tapasztalat volt. Folyamatosan fáradt voltam, de közben rengeteget kaptam ettől az időszaktól. 2020-ban elhagytam a Nemzetit, és egyéni vállalkozóként, szabadúszóként kezdtem tanítani Magyarországon és határon túl is.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Mikor került képbe a Kőrösi Csoma Sándor Program?
Bolgovics Gergő: Először 2014-2015 körül találkoztam a programmal. Akkor még nem volt érettségim, később, a Nemzeti mellett, felnőttként érettségiztem le. Be is adtam a jelentkezésemet, mert Ausztráliába szerettem volna menni, de az érettségi hiánya miatt nem fogadták el. Később újra jelentkeztem, akkor már megvolt az érettségim, de személyes okok miatt végül nem mentem. Az első tényleges kiküldetésem a 2024-2025-ös évadban volt: San Franciscóba kerültem, az Eszterlánc Magyar Népi Együtteshez, kilenc hónapra. Idén Bécsben tanítok a Délibáb Egyesületnél. A vezetőséggel és a csapattal már régebbi az ismeretség, így amikor újra lehetőségem nyílt a programban részt venni, természetes volt, hogy igent mondok. Ez egy várt és örömteli lehetőség volt számomra.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Miben más külföldön tanítani, mint Magyarországon? Észreveszel különbségeket?
Bolgovics Gergő: Valamennyire függ attól is, hogy melyik diaszpóráról beszélünk, sőt akár attól is, hogy melyik földrészen vagyunk. De van egy közös vonás: a diaszpórában élő közösségek általában összetartóbbak. A szórványközösségek egy kicsit más helyzetben vannak, mert ők a saját történelmi közegükben élnek. A diaszpórában viszont két fő csoport van: akik már több generáció óta ott élnek, illetve akik gazdasági vagy más okokból költöztek ki. Ezek a közösségek gyakran egymásra vannak utalva, és emiatt erősebb az összetartás. Ugyanakkor fontos látni, hogy bár a magyar népi kultúrának nagy a híre és vonzereje, a diaszpórán belül is viszonylag szűk az aktív kör. San Franciscóban például nagyjából 15 ezer magyar él a tágabb térségben, de ebből körülbelül 1500-an vesznek részt aktívan magyar programokon. Feltételezem, hogy más városokban, így Bécsben is hasonló arányok lehetnek. Viszont ezek a kisebb közösségek nagyon szorosak.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Milyen tervekkel érkeztél Bécsbe, és hogyan látod most a közösséget?
Bolgovics Gergő: A Délibáb csapatát ismertem korábbról, így nagyjából tudtam, hová érkezem. Jó energiájú, hajtható közösség. Az idei évben több új tag is érkezett, miközben néhány haladóbb táncos munka vagy családi okok miatt távozott. Ez most inkább egy felzárkóztató időszak: az új tagokat integrálni kell, közös tempót találni. Ez nem negatív dolog – sőt, az új emberek új energiát hoznak. Talán a tempó más, mint amire számítottam, de ez is egy jó folyamat. Szépen haladunk.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Amikor egy közösséghez érkezel tanítani, mennyire szabad a kezed szakmailag?
Bolgovics Gergő: Eddig mind Amerikában, mind Bécsben szabad kezet kaptam. Fontos a bizalom, és mivel korábban is dolgoztam ezekkel a közösségekkel, ez adott volt. Természetesen egyeztetünk célokról, irányokról, de szakmailag szabad pályán mozgok: én állítom össze a szakmai menetet, döntök arról, milyen táncanyagot tanuljunk, mit vállaljunk be, hogyan építsük fel a fejlődést. Emellett számomra fontos, hogy egy táncos közösségnek legyen rendszere. Nem adminisztratív rendszerre gondolok, hanem belső szokásokra, működésre, közösségi hagyományokra. Arra, hogy természetes legyen a próbára járás, a felelősségvállalás, az egymás iránti elköteleződés.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: A tánclépéseken túl mit szeretnél még átadni?
Bolgovics Gergő: A legfontosabb, hogy akarják csinálni. Ne az legyen a kérdés, hogy jobb lábbal vagy bal lábbal kezdünk, hanem hogy van-e belső motiváció. Ha egy közösségben kialakul egy működő belső rendszer – szokások, felelősségek, közös célok –, akkor az hosszú távon önfenntartóvá válhat. Én ezt szeretem otthagyni magam után: egy olyan szemléletet, ami túlmutat a konkrét koreográfiákon.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Volt olyan pillanat vagy visszajelzés, ami megerősített abban, hogy jó úton jársz?
Bolgovics Gergő: Természetesen volt. Nem bántam meg, hogy ezt a pályát választottam – még ha az elején sodródás is volt, később tudatos döntéssé vált. Táncosként a színpad, a közönség visszajelzése mindig fontos. De őszintén szólva a legerősebb megerősítéseket a tanítás során kaptam. Amikor egy közösség visszajelez, amikor látom a fejlődést, az összetartást – emberileg ez sokkal többet ad. Rengeteg szép élményem van, de ha ki kell emelnem valamit, akkor az a közösségektől kapott visszacsatolás.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: A tánc mellett festészettel is foglalkozol. Hogyan jött az életedbe ez az irány?
Bolgovics Gergő: Valószínűleg alkat kérdése is. Mindig kerestem az alkotás élményét. A táncban megtaláltam sok mindent, de közben folyamatosan volt bennem egy késztetés más formák iránt is – zenélni, írni, jegyzetelni. Ezek nem intézményes keretek között történtek, inkább ösztönösen. A festészet viszont egészen váratlanul jött. Egy délután festettem egy képet – minden előzmény nélkül. Egyszerűen találtam otthon egy vásznat, és nekiálltam. Annyira erős élmény volt, hogy rájöttem: erre szükségem van. Nem szeretem túlhasználni az „önkifejezés” szót, de végső soron erről van szó. A táncban valamiért nem tudtam teljesen megvalósítani a saját gondolataimat. A festészetben viszont igen.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Hat egymásra a két világ? Megjelenik a tánc a képeiden?
Bolgovics Gergő: Nem konkrétan a táncról festek, de a dinamika biztosan jelen van. Inkább a tapasztalataimból indulok ki: emberi találkozásokból, társadalmi rétegekből, érzésekből. Szeretek világokban gondolkodni. A tánc valószínűleg jelen van a képeimben, még ha nem is direkt módon. A mozgás, a feszültség, az energia – ezek biztosan hatnak egymásra.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Tervezetten alkotsz, vagy inkább spontán módon?
Bolgovics Gergő: Ritkán tervezek konkrét képet előre. Inkább sokáig gondolkodom, elemzek, figyelek, írok. Amikor egy gondolat „letisztul”, akkor ülök le festeni. Előfordul, hogy közben más irányba visz a kép, de addig dolgozom rajta, amíg vissza nem adja azt az érzést vagy gondolatot, amit keresek.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Voltak már kiállításaid?
Bolgovics Gergő: Igen, szerencsére. Mostanra tizenhárom kiállításon vagyok túl, ebből tíz önálló volt. A kiállításokat szeretem, mert adnak egy határidőt, egy mérföldkövet. Le lehet zárni egy időszakot. A képeim eljutottak Budapestre, Győrbe, Erdélybe, Kisújszállásra, sőt jelenleg Santa Cruzban is fut egy kiállítás. Jó látni, hogy a munkáim több helyen is megtalálják a közönségüket.
Tóth Domonkos/Rólunk.at: Mit tanácsolnál egy fiatalnak, aki most szeretne belevágni az alkotásba – legyen az festészet vagy tánc?
Bolgovics Gergő: Csinálni kell. Nem túlgondolni. Le kell ülni festeni, írni, táncolni. Nem lehet elrontani – legalábbis nem abban az értelemben, ahogy az emberek gondolják. Az alkotás nem vizsgafeladat. A táncról és a festészetről is jó beszélgetni, de én csinálni jobban szeretem. Ha van gondolatod, fejtsd ki. Nincs vesztenivaló, csak nyerni lehet vele. Kiscsőszön néhány éve vásároltam egy házat, és nagy tervem, hogy az udvaron létrehozok egy szabad alkotóteret: galériát, műtermet, egyfajta művészudvart. Nem kifejezetten tájképfestészetről szólna, hanem szabad alkotásról. Olyan helyet szeretnék, ahol tánc, zene, képzőművészet és közösségi események találkozhatnak. Ha minden jól alakul, már idén nyáron koncertet is szeretnék ott szervezni. Ez most a következő nagy projekt az életemben.
Kiemelt kép, fotók: Bolgovics Gergő
Akár ez is tetszhet
