„A teológia és a zene kapcsolata nagyon szép élmény”

Szőcs Tamást június 15-én iktatták be hivatalosan is a mintegy 5000 főt számláló grazi evangélikus gyülekezet és Stájerország egyházmegyéjének főkántorává. Szülővárosában, Brassóban egy földrengés következtében kezdett orgonálni, később Németországban élt, ahol megmentett egy történelmi orgonát a pusztulástól, és most, 27 év után úgy érezte, eljött a változás ideje. Grazban eddig otthonosan érzi magát, a Heilandskirche előtti piacon az árusok stájer dialektusát azonban még nem mindig sikerül maradéktalanul megértenie.

„Itt az elmúlt három hónapban több emberrel tegeződtem össze, mint Németországban 27 év alatt.” – fogalmazza meg az első grazi benyomásait az erdélyi származású Szőcs Tamás, aki úgy látja, Ausztriában a Monarchia emlékezete miatt nem kell annyit magyarázni, hogy mit jelent Romániából származni, és mégis magyar anyanyelvűnek lenni, mint korábbi lakhelyén. Tamás Brassóban nőtt fel, és pályaválasztását egy természeti katasztrófának „köszönheti”: „Nem sokkal a rendszerváltás után, 1990 májusában nagy földrengés rázta meg a várost. Én akkor gimnazista voltam, és mivel az iskolaépület nagy része megkárosodott, egy raktárhelyiségben zsúfolódtunk össze vagy harmincan, ahol véletlenül egy zongora is volt. A diáktársaim megkértek, hogy játsszak nekik rajta, és hamar híre ment annak, hogy én így szórakoztatom a bandát. Egyszer csak bejött egy szigorú kémiatanár, és megkérdezte: – Tamás, te miért nem orgonálsz? Elküldött a katolikus kántorhoz, aki megmutatta az orgonát. Onnantól nem volt visszaút.” – meséli.

A Brassói Egyetemen hallgatott zenetanulmányokat, mellette a Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Intézetében tanult Fóton: „Mivel szombatonként voltak az órák, minden héten ingáztam, 700 km-t oda, és ugyanannyit vissza. Akkor még nem akartam elköltözni otthonról, elszakadni a családtól és a barátaimtól.”

Amikor azonban 1998-ban elnyert egy németországi ösztöndíjat, végül a költözés mellett döntött. „Németül már fiatalon megtanultam. Erdélyben sokat orgonáltam szász gyülekezetekben, az akkori párom is erdélyi szász volt, akivel hamar a német lett a közös nyelvünk, és a zenei irodalom jelentős része is német nyelvű, ezért elkerülhetetlen a nyelvismeret.” – emlékszik vissza. Az ösztöndíjból végül 27 Németországban töltött év lett. A Herfordi Egyházzenei Főiskolán újabb diplomát szerzett, és a Mainzi Egyetemen doktorált zenetudományból a Német Kutatási Alap ösztöndíjával: „Összesen harmican kaptak ösztöndíjat velem együtt, zenészek, teológusok, nyelvészek, mindenki a saját tudományterülete felől közelítette meg az egyházi zenét. Én egy csodával határos módon fennmaradt, 17. századi erdélyi zenei kéziratot kutattam éveken keresztül. A kórusra írt kéziratot a Brassói Fekete Templom levéltárában őrzik, túlélte a törökjárást, az 1689-es brassói városégést, a Ceaușescu-rendszert és a forradalmat.”

Tanulmányai befejeztével Tamás a Münster közelében fekvő Gronauban kapott kántori állást, ahol a munkája mellett belefogott élete eddigi legnagyszabásúbb projektjébe: amikor megtudta, hogy Dortmundban egy feladott templomban pusztulásra van ítélve egy történelmi orgona, feltett szándéka volt, hogy megmenti a hangszert: „Éreztem, hogy nem hagyhatom veszni ezt az 1904-ben épült orgonát, amely túlélte a második világháborút, és a 90-es években a templomégést is. Rengeteget leveleztem a várossal, az egyházzal és a műemlékvédelemmel, majd adományokból mintegy 900.000 eurót gyűjtöttünk össze. Ennyibe került az orgona eredeti helyéről való kiemelése, a restaurálás az ország másik végében és a szállítás, valamint a mi gronaui templomunkban a karzat átépítése. Ma már senki se mondaná meg, hogy nem ez volt az eredeti helye.”

20 év után azonban úgy érezte, eljött a változás ideje. Bár nem volt konkrét célja, a grazi álláshirdetés azonnal elnyerte a tetszését:

„Nagyon barátságos állásajánlat volt, mintha ismeretlenül is rám szabták volna: olyat kerestek, aki lelkes, szívügye az egyházzene és szeret emberekkel foglalkozni. Ennek ellenére nem gondoltam, hogy a 8-9 jelentkezőből éppen engem fognak választani.

Szeptemberben volt a versenyvizsga, a bizottsági meghallgatás után próbát kellett tartani a fúvósoknak és a nagykórusnak, elő kellett készíteni egy istentiszteletet és orgonálni, a gyülekezettel énekelni és egy kis koncertet is játszani. Kimerítő volt, de azt hiszem, megérte.”

Tamás stájerországi munkaköre rendkívül sokrétű. Nemrég a szlovén határ menti Bad Radkersburgban ismerkedett meg az evangélikus gyülekezettel, az utána következő héten Schladmingba és Admontba látogatott. Grazban öt zenei csoportot vezet, két szenior kórust, egy gyerekkórust, egy fúvószenekart, és a gyülekezet nagykórusát, amelyekkel nemcsak sokat kell próbálni és fellépni, hanem a műsort nem árt fél évre előre megtervezni, ami azt jelenti, hogy Tamás jelenleg már az adventi repertoárt rakja össze. Emellett meggyőződése, hogy a kántor is prédikál a zenén keresztül. Ehhez minden istentisztelet előtt egyeztet a lelkésszel, és a prédikáció témájához válogatja az énekeket. „A grazi Heilandskirchében is az a szokás, hogy a 15 perces prédikáció után nem a gyülekezet énekel, hanem az orgonista improvizál. Szerencsére ha a prédikáció képdús, és sok metaforikus elem van benne, akkor könnyű asszociálni más zenei művekre és azokat felidézni, vagy más módon kiemelni bizonyos szavak hangulatát a zenén keresztül. A teológia és a zene kapcsolata nagyon szép élmény, és jól esik látni, ha kellemes érzésekkel mennek haza a gyülekezet tagjai.” – mondja Tamás.

És hogy mit csinál, amikor éppen nem egyházzenével foglalkozik? Bár a zenében nem mindig elválasztható egymástól a munka és hobbi, Tamásnak más szabadidős tevékenységei is akadnak: régebben rendszeresen sportolt, ma szívesen kirándul, vagy olvas, főként magyar és német költészetet. A legizgalmasabbnak azonban a családfakutatást tartja: levéltári és egyházi anyagok, valamint naplók segítségével már 1600-ig vezette vissza az őseit, akik a későbbi Osztrák-Magyar Monarchia egész területén megfordultak, és cipészmester éppúgy volt köztük, mint erdélyi lengyel nemes. Vallja, hogy a világban több helyen is otthonra talált, például Németországban, Magyarországon, vagy akár egy jó koncerten is otthonosan tudja érezni magát, hazája azonban még mindig csak egy van, ez pedig Brassó és a Barcaság, ahova évente többször is hazajár.

Kiemelt kép: Gazdik Anna