Csaknem hat évtized pulyai élet után elhagyja Burgenlandot prof. Karal Viola: családi okok miatt Karintiába költözik a szlovák, osztrák és magyar származású, magát mindenképpen magyarnak valló sokoldalú zongoraművész és képzőművész. Hetek óta rendszerez, csomagol: az 1968 óta tartó pulyai munkásságát – sok-sok rajzot, számos kottát, daloskönyvet, helytörténeti kiadványt, Liszt-brosúrát – dobozolja. Otthonában beszélgettünk vele.
Karal Viola 1938-ban született Pozsonyban. Édesanyja osztrák, de beszélt horvátul is. Édesapja büszke magyar volt, mindig magyarul beszélt Violával, aki soha nem járt magyar iskolába, mégis anyanyelvének tekinti a magyar nyelvet. Már 4-5 éves korában fény derült zenei tehetségére. A pozsonyi városrészhez tartozó Ligetfalu/Petržalka német nyelvű zeneiskolájába került, ahol komplett művészeti nevelésben részesült: tanult éneket, rajzot, szobrászatot, balettozott, hegedült, zongorán játszott. A Pozsonyi Állami Konzervatóriumban szeretett bele Liszt Ferenc műveibe. A Prágai Zeneakadémia elvégzése után találkozott egy burgenlandi zenei tanfelügyelővel, aki egy konzervatórium alapításán dolgozott a térségben. Általa került Ausztriába 1968-ban, ám amikor indult volna a közös munka, a tanfelügyelő váratlanul elhunyt. Kérdés volt, hogy így is nekivágjon-e az új életnek. „Dolgozni mindenütt lehet, zongorázhatok mindenütt, taníthatok bárhol, így jöttem.” Azóta Felsőpulyán él.
Idestova 57 éve nap mint nap szenvedéllyel végzi értékmentő tevékenységét: képben és dalban örökíti meg a burgenlandi – azon belül is a pulyai – magyar közösség kulturális és népművészeti örökségét a következő generáció számára. Alkotásai kedves emlékei és hiteles dokumentumai egy letűnt kornak. Őrvidéki életében egy új téma – a paraszti élet – került fókuszba, hiszen Pozsonyban nem tapasztalt ilyesmit. Figyelte az embereket, mit csinálnak, milyenek a mindennapjaik. Felvette, ahogy énekelnek, ahogy elmesélik történeteiket. Beszélgetett a fiatal parasztasszonnyal, ahogy éppen a tehenet fejte, közben lerajzolta. A kis kápolna, az öreg majorság málló falai, idős fái, a nádfedeles vályogház, a patikus, a magyar tanítónő, a kisgyerek, a szomszéd – szinte minden megihlette Violát.
1969. október 18-án Liszt Ferenc születésnapja alkalmából mutatkozott be először mint a Felsőpulyai Zeneiskola zongoratanára: egy szoprán énekesnő kolléganőjével adtak hangversenyt az ünnepségen. Több évtizedes pályafutása során számos növendéknek tanított komolyzenét, zongorajátékot, kísért kórust, fellépett koncerteken, komponált számottevő mennyiségű darabot. Szerepet vállalt Felsőpulya városi rangra emelésekor éppen fél évszázaddal ezelőtt. Aktivitása maradandó a magyar népcsoport számára. Sok diákkal ismertette és kedveltette meg a magyar népdalokat, kottákat írt, hangszerelt, a pulyai gimnázium zenei programjainak szervezését hosszú ideig végezte. Mozart és Beethoven harmóniáira épített énekeket írt gyerekeknek, – mivel úgy gondolta, hogy Kodály kevésbé volt errefelé ismert és használt -, számos daloskönyv látott napvilágot általa Lévay Erzsébet költő és szövegíró közreműködésével. Többnyelvű kötetei is megjelentek, amelyek a burgenlandi népcsoporti nyelveken – magyarul, németül, horvátul – segítik a mai napig a pedagógusok munkáját.
Férjével Felsőpulyán találkozott, ő néhány évvel ezelőtt halt meg, fiuk mérnökként dolgozik. Eleinte, amikor még nem ismerték a városban, párja kísérte házról házra, hogy lerajzolhassa a helyieket. Ma már méltán lehet rá büszke Felsőpulya: közel 150 portrén láthatóak a település lakói, közülük többen már nem élnek.
Három évvel ezelőtt „A régi Pulya/Das alte Pullendorf” címmel jelent meg magyarul az a hiánypótló könyv, amely rajzokon keresztül meséli el Felsőpulya magyar közösségének csaknem százéves krónikáját. A történeteket, amelyek a hétköznapok apró pillanatairól, a nyelvről, a kultúráról, a népi hagyományokról szólnak, Karal Frigyes – Viola férje – jegyezte le. Az olvasó bepillantást kaphat Felsőpulya – az egykori falu, ma már ötvenéves város – valamint a környező települések életébe. Az értékes kordokumentumot Karal Frigyes unokatestvére, Mag. Dr. Hadrboletz Alfréd főiskolai tanár fordította német nyelvre, az összeállításban Margarete Hotz-Behofsits működött közre.
Ő volt az egyik ötletgazdája és szervezője a Liszt-koncertsorozatnak a virtuóz doborjáni/raidingi szülőházában. Hanna Schiebel-Paflik felsőpulyai születésű szoprán operaénekesnővel adott hangversenyt az ünnepségen, emlékezetes pillanat volt számára Liszt egykori otthonában zongorázni. A kezdeményezés mára rangos, nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát. 1986-ban Liszt halálának 100. évfordulójára „Liszt Ferenc és kora” témájában közel száz grafikát alkotott. A sorozatot a Győri Egyházmegyei Karitász is felfedezte: a Viola munkáiból válogatott vándorkiállítás bejárta a Dunántúlt, az adományokból befolyt összeggel árvákat segített a humanitárius szervezet. Zeneművészként hálás, hogy a képzőművészet által is kifejezheti tiszteletét Liszt Ferenc életműve iránt. Musicalt is írt a virtuózról. A dalok végigkísérik a zongoraművész életútját, az egyik hangsúlyos rész a műben hárfára íródott, amikor Liszt Ferenc megkapja az isteni szikrát, amely őt utánozhatatlanná, világhírű nagysággá teszi.
Eugen Suchoň szlovák zeneszerző az előző század szlovák zenéjének egyik legjelentősebb alakja volt, 1993-ban hunyt el. Viola nemrégiben felkérést kapott a lányától, hogy készítsen portrét édesapjáról. Természetesen megrajzolta őt is. „Dicsekszenek vele, hogy egy szlovák megrajzolt bennünket Ausztriában.”
„Mikor átköltöztem Ausztriába, németül tanítottam, de aztán magyarul is megtehettem ezt. Nemzetközi érzés van bennem, akárhova megyek, otthon érzem magam. Viszont a magyar – mivel édesapám is magyar volt –, jóval elevenebb bennem, mint a többi.”
Ez a gazdag felsőpulyai életszakasz most véget ér: nyár végén Karintiába költözik. Fia munkahelyet vált, nincs döntéshelyzet számára, követi őt és családját. 87 évesen kitűnő egészségnek örvend, szellemi frissességét a fiatalok is megirigyelhetik. Talán egy új korszak kezdődik Viola életében, folytatja értékes hobbiját: rajzol, fest, ír, komponál, zongorázik, tanít… ad még hírt magáról.
„Kedves Pulyaiak!
Nálatok találtam új hazát, a magyar szó kötött veletek össze. Értetek dolgoztam szeretettel. Ennek a kis földnek hagyom vissza A régi Pulya című könyvemet sok rajzzal és történettel, továbbá a daloskönyveimet meg az emlékeket, amelyek Pulya történetével függenek össze. Ezzel talán továbbra is veletek maradok, mert a szeretet nem halhat ki, ez a szeretet hozzátok és az én további életemhez tartozik majd.
Ne hagyjátok el a magyar szót és az identitásotokat!
Ezt üzeni szívetekbe, Violátok”
Fotók: Karal Viola, kiemelt kép: Gombás Mónika
Akár ez is tetszhet
