A magyar alternatív zenei színtér egyik legígéretesebb formációja, A Flirt első külföldi koncertjét adta Bécsben április 10-én, a Collegium Hungaricum falai között. A fellépés nem csak a zenekar számára jelentett mérföldkövet, hanem a magyar kultúra nemzetközi jelenlétének is fontos állomása volt.
A Flirt zenekar az utóbbi években vált ismertté a magyar zenei életben. Egyedi hangzásviláguk, amely ötvözi az alternatív rockot, a popot és az elektronikus elemeket, hamar felkeltette a közönség és a szakma figyelmét. A zenekar tagjai: Szarka Eszter, Kolosai Ferenc, Csik Tamás és Tolnai Pál Tamás fiatal, tehetséges zenészek, akik a magyar zenei hagyományokat modern köntösbe öltöztetve alkotnak. Ahogy a zenekar magáról fogalmaz: zenéjük olyan érzéseket közvetít, mintha egy első randin lennénk: tele van fordulatokkal, kacérkodással és sejtelmességgel. Dalaik főként olyan témákat járnak körül, mint az elvágyódás, az érzelmi hullámvasút vagy a fiatalság gyakran naiv, mégis mély kérdései. Zenéjük sokszor melankolikus, majd ebből csap át hirtelen lendületbe, nevükhöz hűen egyfajta zenei flört a közönséggel.

A zenekar számára a 2022-es év hozta meg az első jelentős zenei sikereket: megnyerték a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatót, ami ugródeszkaként szolgált a hazai zenei világban. Ezután már olyan rangos és ismert helyeken játszhattak, mint a MÜPA vagy a Budapest Park, és felléptek a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában is. A Hajógyárral való együttműködésük tovább növelte ismertségüket a fiatalabb hallgatók körében. 2023-ban jelent meg debütáló lemezük „Most az egyszer” címmel, melyen nyolc dal kapott helyet. A lemez rendkívül pozitív kritikai fogadtatásban részesült, kiemelve a hangszerelés sokszínűségét, a dalszövegek őszinteségét és a zenekar karakteres, egyedi stílusát.
A zenekar első külföldi fellépésére április 10-én került sor a Collegium Hungaricum és az MDE-VUS közös szervezésében. A CH több mint egy évszázada szolgálja a magyar kultúra és tudomány bécsi jelenlétét. Az intézmény rendszeresen szervez kiállításokat, előadásokat és koncerteket, amelyek célja a magyar művészet és tudomány bemutatása az osztrák közönség számára. A Flirt koncertje is ebbe a sorozatba illeszkedett, hozzájárulva a magyar alternatív zene nemzetközi népszerűsítéséhez.



A koncerten szép számmal jelentek meg idősek és fiatalok, magyarok és osztrákok egyaránt: a vártnál is nagyobb érdeklődés mutatkozott a feltörekvőben lévő zenekar iránt. A koncert során a zenekar saját dalait adta elő, amelyek között szerepeltek korábbi slágereik mint a Ragadd Meg vagy a Szemekék, és újabb szerzeményeik is: Bazsalygó, Szőke Cicis. Természetesen a zenekar tagjai a már tőlük megszokott módon lazán, mégis precízen, teljes beleéléssel játszottak, a dalok közötti rövid megszólalásokkal emberközelivé és személyessé tették az élményt. A közönség lelkesen fogadta a zenekar virtuóz játékát, vastapssal jutalmazták a produkciókat, többen táncra is perdültek. A pozitív visszajelzések és a koncert utáni beszélgetések is azt mutatták, hogy a zenekar sikeresen mutatkozott be a nemzetközi színtéren.
A bécsi koncert nem egyszeri kitérő volt, hanem egy új korszak kezdete a zenekar életében. Az együttes célja, hogy fokozatosan építse ki nemzetközi jelenlétét, elsőként a közép-európai régióban. További fellépéseket terveznek Prágában, Pozsonyban és Berlinben. 2025 őszére második nagylemezük megjelenését is tervezik, amelynek munkálatai már megkezdődtek. A zenekar ígérete szerint az új anyag mélyebb és sötétebb tónusokat is érint majd, miközben megmarad a már tőlük megszokott „flörtes” könnyedség.

A Flirt Collegium Hungaricumban adott koncertje újabb bizonyíték volt arra, hogy a magyar könnyűzene új generációja már bátran és magabiztosan lép ki a nemzetközi színtérre.
Kiemelt kép, fotók: Oszlánszky Lili, MDE-VUS, videó: Tóth Domonkos