Másfél éve működik az ausztriai magyarság egyik legújabb egyesülete, a Bécsújhelyi Magyarok Kulturális Egyesülete, azaz a KUWU. A kezdeti kihívásokról, elért sikerekről, valamint a következő hónapokban tervezett programokról beszélgettünk Horváth-Schwarcz Krisztával, az egyesület elnökével.
A KUWU 2023. március 25-én alakult meg Wiener Neustadtban/Bécsújhelyen, azzal a céllal, hogy támogassa a magyar nyelv és kulturális örökség ápolását és fenntartását. Emellett kiemelt célja a magyar identitás megőrzése és az integráció elősegítése is. A társasági összejövetelek, előadások és kirándulások szervezése mellett az egyesület legfontosabb célkitűzése a magyar anyanyelvi oktatás beindítása.
Horváth Nóra/Rólunk.at: Másfél évvel az alakulásotok után hogyan látod, mennyire sikerült megvalósítani a kezdeti kitűzött célokat?
Horváth-Schwarcz Kriszta: Kettős a helyzet. Vannak célok, amiket még nagyon nem sikerült megvalósítani, de motiváltak vagyunk. Kevesen vagyunk, és nem tudtunk akkora erővel koncentrálni ezekre a célokra, ahogy kellett volna. Vannak dolgok, amelyeket újra kell gondolni, például a magyar oktatás kérdését. Ez egy sokkal nehezebb téma, mint amit egy másfél éves egyesület el tudna kezdeni, különösen azért, mert a legtöbb pályázat – legyen az magyar vagy osztrák – hosszabb fennállást, például legalább öt évnyi működést vár el. Szponzort vagy támogató intézményt kellene találni, aki helyet biztosít számunkra. Tanárok már vannak, sőt, nagyon jó pedagógusok, akik készek akár önkéntesen is segíteni, amíg a program be nem indul. Mindez azonban egy megfelelő helyen múlik.
Rólunk.at: A családokat és a felnőtteket megszólító programjaitok egyre népszerűbbek. Szeptember 21-én tartották volna a nyárzáró bográcsozást, ahol a gyerekeket horgászbemutatóval, a felnőtteket pedig tábortűzzel, szalonnasütéssel és társasjátékokkal vártátok, azonban az árvíz közbeszólt. Tűz helyett a vízzel volt dolog inkább, így a lelkes bécsújhelyi magyar csapat a levonuló árvíz utáni kárrendezésben és a szemétszedésben segített.
Horváth-Schwarcz Kriszta: Az eddigi rendezvényeinkről nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Sok programot szerveztünk, és az emberek tényleg hálásak, hogy csináljuk ezeket. A hangulat mindig kiváló volt. Persze vannak buktatók, és van, amit lehetett volna máshogy csinálni, de büszke vagyok azokra, akik aktívan részt vesznek az egyesület munkájában.
A következő fél évben az alábbi programokkal várja a KUWU az érdeklődőket:
Törzsasztal és társas – Szeptember 28. 15:00 Kolsch bar
Jellemzően felnőtteknek szóló program, ahol lehetőség nyílik ismerkedni, beszélgetni. A program minden alkalommal valamilyen témakörre épül és az adott témában egy meghívott előadó segít eligazodni. Volt már szó korábban arról, hogy az Ausztriába költözötteknek milyen papírokat kell elintézni, illetve milyen támogatásokat lehet igénybe venni. Meghívott vendég volt már például az AMS helyi vezetője, aki a munkavállalással és egyéb adminisztrációs feladatokkal kapcsolatos témákról tartott előadást. A mostani törzsasztal meghívott vendége Mónika Hornung festőművész lesz. De minden alkalommal előkerülnek a társasjátékok, kártyajátékok is, így a jelenlévők játékos hangulatban ismerkedhetnek egymással. Általában megközelítőleg 30 fő vesz részt egy-egy ilyen törzsasztal rendezvényen, de a helyszín befogadóképessége miatt az események korlátozott létszámúak. A 30 fő ideális létszámnak tűnik, ha ennél többen lennének, “az már inkább egy nagy buli lenne, nem pedig egy társasági esemény.” – foglalta össze Kriszta.
Következő időpontok:
- Október 19. Törzsasztal/társas – 15:00 óra, Kolsch bar
- November 30. Törzsasztal/társas – 15:00 óra, Kolsch bar
Karaoke party vol. 2 – Október 5. 18:00 – Kolsch Bar
A rendszeresen megtartott karaoke estek állandó bázisa szintén a Kolsch bár. A létszámkorlátozás ezen a rendezvényen is 30-35 fő, ami nem csak a hely befogadóképessége miatt, hanem a nagyszámú énekes jelentkező miatt is szükséges. Ahogyan Kriszta elmondta: “Legutóbb is az emberek annyira lelkesek voltak, hogy szinte sorban álltak, mondván: “Na, most megint én énekelek!” Így a végén még harc is lehetne a mikrofonért!”
Jelentkezni a Bécsújhelyi Magyarok Kulturális Egyesülete Facebook oldalán lehet.
Halloween Party – Október 26. 15:00-22:00 – Erlöserkirche, Strelzhoffgasse 61.
A tavalyi nagysikerű rendezvény után idén is jelmezekbe öltözött zombikat, boszorkákat, és egyéb félelmetes résztvevőket várnak a szervezők. Ismét lesz Halloween ételverseny, és mivel ez a rendezvény “batyus” jellegű, a versenyzőket arra kérik, hogy lehetőség szerint minél rondább süteménnyel vagy ételekkel készüljenek. A tavalyi félelmetesen kinéző harapnivalókat az alábbi albumban lehet megcsodálni:
A mostani bulin elvarázsolt kastélyt fognak felépíteni a rendezvényteremben az önkéntes szervezők. A gyerekek bejárhatják a kastélyt, amely kísérteties hangulatot kap. Lesznek a Harry Potter történetéből ismerős, varázspálcával irányítható lebegő gyertyák, és természetesen az elmaradhatatlan “ronda étel szépségverseny” is. Az esemény este tízig tart és a versenyekkel, tánccal megtűzdelt program félelmetesen vidámnak ígérkezik!
Mikulás party – December 13. 14:00-20:00 – Erlöserkirche, Strelzhoffgasse 61.
Természetesen, ahogy minden évben, idén is jelen lesz a Mikulás, a Krampuszkájával együtt. A gyerekek és felnőttek egyaránt számíthatnak arra, hogy a Mikulás ajándékokkal érkezik. Az idei különlegesség, hogy egy varázslatos Manófalut terveznek, ahol minden részlet arra emlékeztet majd, mintha tényleg a Mikulás mesebeli otthonába lépnénk be. Várhatóan a Manók is megjelennek majd, akik segítenek az ajándékosztásban és játékos feladatokkal szórakoztatják a gyerekeket. Az eseményre szeretettel várják a jókat és a rosszakat is!
Szilveszter – December 31. 18:00 – Kolsch Bar
Minden évben elhangzik a bécsújhelyiek részéről a kérés: „csináljunk egy magyar szilvesztert!” Idén a Főtéren található Kolsch Bárban és az előtte felállított standon várják majd a szilveszterezőket. A rendezvény limitált létszámú lesz, mivel a Főtéren a tűzijáték miatt meglehetősen nagy tömegre számítanak. A különféle csemegék és pezsgők mellett karaoke is várja a bulizni vágyókat, így garantáltan jó hangulatban ünnepelhetik az új évet. Jelenleg már 40 főre korlátozták a részvételt, és úgy tűnik, hogy hamarosan teltház várható. A rendezvény még nyitott a jelentkezésre, de a helyek már gyorsan telnek, így érdemes mielőbb jelentkezni az egyesület e-mail címén: kuwu.wn@gmail.com
III. Bécsújhelyi Magyar Bál – 2025. február 15. 18:00 – Erlöserkirche, Strelzhoffgasse 61.
A Farsangi Bál a KUWU legnépszerűbb programja, tavaly majdnem százan vettek részt az eseményen. A hagyományoknak megfelelően a résztvevők farsangi ruhákban és báli hangulatban érkeznek, és mivel ez is egy batyus rendezvény, a szervezők szívesen látják a hozott hazai harapnivalókat is. A bál nem csupán arra szolgál, hogy az itt élő magyarok találkozzanak, ismerkedjenek és együtt töltsenek el egy szórakoztató estét, hanem lehetőséget biztosít a helyi magyar vállalkozások számára is, hogy részt vegyenek a rendezvényen. A tombola, amely a rendezvény népszerű eleme, az említett vállalkozások nagylelkű utalvány- és ajándékcsomag-adományainak köszönhetően valósulhat meg. A tavalyi rendezvény dátuma a báli időszak után, vagyis a húshagyókedd utáni időszakra esett, és ez néhányaknak problémát okozott. Az idei rendezvényre már nyárközepén lefoglalta az egyesület a helyet, így ez a probléma most biztosan nem lesz.
A rendezvényekre jelentkezni az egyesület e-mail címén lehet: kuwu.wn@gmail.com
Fotók: KUWU facebook oldal