A Nem Luxus Táska egy 2018-ban indult kezdeményezés, melynek keretében a segíteni vágyók egy táskányi higiéniás terméket adományozhatnak a rászoruló nőknek. Idén először a Bécsújhelyi Magyarok Kulturális Egyesülete is indít gyűjtést, a táskákat március 7-8-9-én lehet leadni a gyűjtőpontokon.
Sok nő számára a menstruáció nem csak testileg, hanem anyagilag is megterhelő. Talán nem is gondolunk bele, amikor bemegyünk egy drogériába, és lekapjuk a polcról a nekünk megfelelő márkájú és típusú terméket, hogy vannak, akik a legolcsóbb eszközökhöz sem jutnak hozzá, különben még ételt sem tudnának venni. És akkor még nem beszéltünk az ilyenkor hatványozottan fontos higiéniáról (kézmosás, fürdés, intim tisztálkodás), illetve arról, hogy mennyire stresszes lehet helytállni a családban, a munkahelyen úgy, ha az ember tudja, hogy mondjuk naponta két betétre van pénz és nincs több. Számtalan nő él így, akár mélyszegénységben, akár szállóban, anyaotthonokban, vagy az utcán. Ennek a helyzetnek a megkönnyítésére jött létre 2018-ban a Nem Luxus Táska mozgalom, melynek során menstruációs eszközöket és tisztálkodási termékeket gyűjtenek azok számára, akiknek ez nem, vagy csak nagyon nehezen elérhető.
Az alapvetően Budapesten indult gyűjtést azóta átvették más magyarországi városok is, idén pedig a Bécsújhelyi Magyarok Kulturális Egyesülete is csatlakozott a mozgalomhoz.

„Tavaly nem volt gyűjtés, pedig szerettünk volna csatlakozni – mondta el Horváth-Schwarcz Kriszta, az egyesület elnöke –, ezért nagyon boldog lettem, hogy idén van erre lehetőség. Számunkra ez kiemelt téma, én magánemberként a korábbi gyűjtésekben is részt vettem. Most fölvettük a kapcsolatot a szervezőkkel, egyeztettük, hogy mit várnak, mi a feladat, innentől a többi a mi dolgunk. A bécsújhelyi Manna Eisbar & Konditorei azonnal igent mondott arra, hogy náluk legyen a gyűjtőpont, így oda várjuk a csomagokat, melyeket majd önkéntesek szállítanak Magyarországra, ahol a Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a kistelepüléseken élő rászoruló nőknek, családsegítőinek, a szociális intézményeik lakóinak.”
És hogy hogyan állítsd össze a csomagot?
- Keress a szekrényedben egy már nem, vagy keveset használt, de jó állapotban lévő táskát.
- Tegyél bele higiéniás termékeket, ami számodra nem luxus, de másnak az lehet. Például betét (egészségügyi és intim), tusfürdő, fogkrém, fogkefe, szappan, kézkrém, fertőtlenítő, törlőkendő, sampon, dezodor…
- Ha szeretnél, írj hozzá egy személyes üzenetet.
- Kész is, vidd el a gyűjtőpontra! Manna Eisbar
Fontos! Csak bontatlan, nem használt terméket tegyél a táskába! És semmi esetre se küldj ruhát, fehérneműt, borotvát, gyógyszert, gyerekjátékot. Tampont, mosható betétet és tölcsért se adományozz, mert azok használata higiéniai okokból nem minden esetben megoldható.
A Nem Luxus Táska az elmúlt években több, mint 44 ezer táskát juttatott el a rászorulóknak. A kezdeményezés 2019-ben Civil Díjat, 2020-ban a Legsikeresebb adománygyűjtés kategóriában az Inspiráló Nők Civil díját nyerte el.
A bécsújhelyi gyűjtés március 7-9. között tart, a Manna Cukrászda nyitvatartási időben várja a táskákat.