Szabó Ernő, az Alsóőri Otthon egykori elnöke tiszteletére avattak emléktáblát október 26-án, a múzeum épülete előtt. Az emléktáblát Szabo Joachim, az Alsóőri Otthon elnöke és Josef Szabo, az egyesület jegyzője leplezte le. Ernő bácsi életének 93. évében március 26-án hunyt el, életét a magyar kultúrának és az őrvidéki magyarságnak szentelte.
Október 26-a, a nemzeti ünnep évek óta egyet jelent a burgenlandi múzeumok nyílt napjával. Alsóőr és a burgenlandi magyarság minden évben összegyűlik az Alsóőri Otthonnál és a házak felfedezésével közösen emlékeznek a régi időkre. Szabó Ernő, a múzeum egyik alapítója – akit csak Ernő bácsinak hívtak a helyiek – ezen a napon házigazdaként várta az érdeklődőket és mutatta be a kiállítási tárgyakat. Mivel Ernő bácsi a múzeum alapításától kezdve részt vett az egyesület munkájában, és a kiállítási tárgyak nagy részét saját maga gyűjtötte, restaurálta és hosszú éveken keresztül gondozta, mindegyik darab történetét tudta és szívesen mesélt róluk.

Az emléktábla ötlete Szabo Joachimtól származik, aki három éve látja el az elnöki feladatokat az egyesületben. Kiemelte, hogy Ernő bácsi családja mindenben támogatást nyújt és szívügyüknek tekintik a múzeum működtetését a jövőben is. „Ernő bácsi 1965 óta volt a múzeumnál, alapító volt, ő gyűjtött mindent és azt szerettem volna, hogy az emberek lássák, milyen fontos volt nekünk.”






Binder Grete és Szabo Eva, Ernő bácsi lányai még gyerekek voltak, amikor a múzeum épületeit felújították és berendezték. Voltak olyan tárgyak is, amiket a lányok nagyszüleinél gyűjtöttek és tároltak, amíg a felújítás tartott. „Büszke vagyok. Alsóőrnek létrehozta, hogy a régi tárgyak megmaradtak, hogy meg lehet nézni, mert már sokan nem tudják, hogy milyen volt régen az élet.” – emelte ki Grete. Majd hozzátette:
„A szíve bent volt, nem volt olyan nap, hogy ne jött volna ide, minden áldott nap megnézte, hogy minden rendben van-e.”
Szabo Eva aktívan részt vesz az elnökség munkájában, az Alsóőri Otthon pénztárosa, családjával együtt nagyon büszke arra, hogy édesapja tiszteletére emléktáblát állítottak.
„Nekem igen sokat jelent ez, mert a papának ez volt az élete.”


Eva emlékeiben még élénken él, hogy amikor gyermek volt és édesanyja megkérdezte édesapját, hogy éppen hova megy, a válasz mindig a múzeum volt. Ernő bácsi szívesen mesélt egy tárgyról, amit sorshúzásra használtak. A hozzá kapcsolódó történetre Eva is szívesen emlékszik vissza, hiszen voltak idők, amikor nem csak játékra használták, hanem például örökösödési vitákat is elrendeztek a segítségével.















Az emléktáblát Szabo Joachim, az Alsóőri Otthon elnöke és Josef Szabo, az egyesület jegyzője leplezték le, majd Gáspár Adalbert alsóőri plébános megáldotta. Ernő bácsi híres volt énekhangjáról, a múzeum látogatóinak mindig elénekelt egy-egy magyar nótát. Az elmúlt évben a múzeum nyílt napján is énekelt, az emléktábla átadása után ebből játszottak le egy részletet. Az érdeklődők éltek a lehetőséggel és megtekintették a múzeum épületeit, beszélgetéseikben pedig felidézték Ernő bácsihoz fűződő emlékeiket.
Ki volt Szabó Ernő?
Szabó Ernő 1931. október 9-én született Alsóőrött, Szabó Ferenc és Luipersbeck Julianna legkisebb fiaként a hétgyermekes Szabó családba. Igazi ezermester volt, öt mestervizsgát szerzett, több szakmában is otthonosan mozgott. Szíjgyártó és nyerges, kárpitos, ágybetét- és matrackészítő, festő és címfestő. Ezenkívül jártas volt a burkolásban és még bútorkereskedéssel is foglalkozott.


Ernő bácsi az alsóőri színjátszás egyik mehatározó színésze volt, 1946-ban A veres hajú című előadásban lépett először színpadra és tíz éven keresztül nem volt nélküle színdarab. Nemcsak színészként próbálta ki magát, hanem súgóként és 1955-től kezdve rendezőként is. A színjátszókör mellett 1950-ben tagja lett az Alsóőri Önkéntes Tűzoltóegyletnek és a Dalárdának. A közösségi életben mindig tevékenyen szerepet vállalt, így jött létre 1956-ban az a futballmérkőzés, amit Csepreg ellen játszottak az alsóőriek. Ernő bácsi 1963-tól képviselőként is részt vett Alsóőr életében. 1964-ben alapító tagja volt az Alsóőri Futballklubnak (UFC) és neki köszönhető a falu első futballpályája is. 1964-ben megszervezte az utolsó rönkhúzást a faluban, ugyanebben az éveben alapító tagja volt az alsóőri Vízügyi Intézménynek, ahol először elnökhelyettes volt, majd 1965-től tizennyolc éven keresztül elnökként tevékenykedett. 1965. április 30-án lett Alsóőr polgármestere, hivatali ideje másfél évig tartott.




Az Alsóőri Otthon múzeum egyesületet 1965-ben alapították, Ernő bácsit ügyvivő elnöknek nevezték ki. 1966-tól elnökhelyettesként végzett munkát az egyesületben, 1971 és 1975 között ügyvivő elnöke volt az Alsóőri Otthon múzeumnak, 1989 és 2021 között az elnöki feladatokat látta el. 2021-től haláláig az egyesület tiszteletbeli elnöke volt.
Ernő bácsi és prof. Simon Franz felsőlövői néprajzkutató a múzeumépületeket együtt rendezték be. A gyűjteményben ma már több mint négyezer tárgy látható, ezek között olyanok, amiket Ernő bácsi még inas korában gyűjtött. A gyűjtemény legértékesebb darabjai közé tartozik a vasvörösvári Erdődy grófok kocsija és szánkója, amiket Ernő bácsi restaurált. Két keze munkáját nemcsak a kiállítási tárgyak őrzik, hanem az épületek is, amiket szintén fel kellett újítani a múzeum megnyitása előtt.


Azok a csoportok, akik az elmúlt évtizedekben látogatást tettek az Alsóőri Otthon múzeumban, Ernő bácsinak köszönhetően egy-egy érdekes történettel és egy magyar nótával térhettek haza. A magyar nóták dallamai és szövegei nemcsak a fejében, hanem a szívében is ott voltak. Az Alsóőri Otthon múzeumban nem volt olyan látogató az elmúlt évtizedekben, aki ne hallotta volna Ernő bácsi tisztán csengő énekhangját, egyik kedvenc nótája a „Kék nefelejcs…” című dal volt.


Egyik legnagyobb büszkesége volt, hogy 1995. május 18-án két kormányfő látogatta meg az Alsóőri Otthon múzeumot: Thomas Klestil Ausztria szövetségi elnöke és Göncz Árpád Magyarország köztársasági elnöke. Rajtuk kívül Karl Stix, Burgenland tartományfőnöke is részt vett a találkozón.
Önzetlen és áldozatos munkájáért több elismerést és kitüntetést is átvehetett. 1973. október 26-án Burgenland tartomány Arany medáljával tüntették ki, 1974. augusztus 15-én a tízéves Alsóőri Sportegyesület oklevéllel ismerte el az egyesületben végzett munkáját. Az egyesület a jubileumi évfordulók alkalmával sem felejette el Ernő bácsit, így a szervezet huszonöt és harmincéves fennállásakor is oklevéllel emlékeztek meg tevékenységéről. 1983-ban tiszteletbeli elnöke lett az Alsóőri Vízügyi Intzéménynek. 1994. március 1-jén díszjelvénnyel tüntette ki a Gazdasági Szövetség. 1995-ben Burgenland tartomány kulturális díját is átvehette. 2022 márciusában Magyarország Ausztriai Nagykövetsége Nagyköveti díszoklevéllel tüntette ki.
A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület alapító gyűlését 1968. március 17-én tartották. Ernő bácsi is az alapító tagok között volt, az ellenőr szerepét vállalta, tevékenyen részt vett a szervezésben és a tagok mozgósításában. 2021-ben az Őrség magazin Szabó Ernő – Egy élet a magyar kultúráért címmel jelent meg, leírva életét, emlékeit, legkedvesebb nótáit, Ernő bácsi tájszavait és bölcsességeit. Ezenkívül az Alsóőri Otthon múzeum egy dokumentumfilmben is megörökítette emlékeit és munkásságát Szabó Ernő bácsi – Alsóőr 90 éve címmel.
Szöveg: Őrség Nr. 63., fotók: BMKE