Piszker Ágnes mézeskalácsaiból nyílt hagyományteremtő céllal, első alkalommal kiállítás Bécsben, az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének (AMAPED) székhelyén. A kedves, ünnepvárós programot a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezte. Az illatos, cukormázas magvas és ütőfás technikával elkészített mézesek látnivalója mellett muzsikát is kaptak az érdeklődők: Rozs Péter gömöri dallamokat hívott elő citeráján.
Piszker Ágnes felsőfokú kismesterség-oktatója a mézeskalács-sütésnek. Elárulta, hogy azért szereti az édes tésztát sütni, mert kedveli az illatát, az ízét, és kikapcsolódást jelent számára a különféle módon történő díszítés. A bemutatón szereplő látványos, különleges darabokat háromféle – cukormázas, magvas és ütőfás – technikával alkotta meg.
Mentsik Szilvia, az AMAPED elnöke a megnyitón a mézeskalács történetét mesélte el, miszerint már az ókorban is ismerték, áldozatként ajánlották az isteneknek, sőt, a fáraók is szerették ezt az édességet. Magyarországra Ausztriából került át az 1600-as években, elterjedése után számos mézeskalács cég alakult.
A Grimm testvérek Jancsi és Juliska című történetét mindenki ismeri: az eset egy valós németországi bűntény mesés változata. Egy mézeskalács-készítő asszonyt boszorkánysággal vádolt meg egy rivális férfi. Miután az asszonyt nem ítélték el, hanem felmentették, erdőbe költözött, ott egy kisházban művelte tovább mesterségét. A férfi azonban megtalálta és megölte. A hölgyet Gretenek, a férfit Hanzlnek hívták. Ebből a tragédiából származik a mese, innen eredeztethető a mézeskalács-ház készítésének szokása. – zárta a köszöntőt Mentsik Szilvia.
A hagyományteremtő céllal, első alkalommal megrendezett, rendhagyó, mézes tárlat célja nem csak az ünnepre hangolódás, hanem a népi mesterség bemutatása, a magyar, népi kultúra megszerettetése, ápolása. A résztvevők Rozs Péter citeramuzsikáját is meghallgathatták.
Az ehető, illatos gyűjtemény december 22-ig látható az AMAPED székhelyén (Bécs, Mariahilfer Str. 1/C alagsor).
“A honfoglalás utáni első írásos dokumentumokban, Szent István korabeli monostorok adománylevelében a sokféle iparos között tizenkét méhészről is említés tétetik. A saját méhészettel rendelkező kolostorokban formákat, mézes italokat és süteményeket is készítettek. A méhészettel rendelkező kolostorokban már ekkor foglalkoztak mézeskalácsossággal. A legősibb mézes sütemény a lepény. Erős napsütésben felforrósodott kőre vízből, lisztből és mézből készített tésztát kentek és megszárították. A mézeskalácsosság virágkora a 15–16. század volt. Az Árpád-házi királyok idején a kolostorok saját méhészettel rendelkeztek. Mátyás király idején a mézeskalácsosok keleti fűszerekkel dolgoztak. 1440-ben Pozsonyban és Sopronban is volt mézeskalácsos.” (Forrás: mozaik.bloglap.hu)
Akár ez is tetszhet
