Korchma Zsombor két gyermek édesapja, aki mikor szembesült azzal, hogy a fiait beszippantotta a számítógépes játékok világa, ötletelt, hogy lehetne ezt pozitív irányba fordítani. Kitalálta, hogy az online világot összekapcsolja a játékkal, történelemmel, építészettel és csapatmunkával. Itt indult a Minecraft táboroztatás története.
Zsombor eredetileg újságíró, a táboroztatás és a gyerekekkel való foglalkozás véletlenül jött az életébe, egy ideig dolgozott egy magyarországi magániskolában. Tapasztalta hogy nyáron a gyerekek sokszor unatkoznak. Az otthoni ötletet, – amit a fiaival már próbálgatott – átemelte kicsit nagyobb közegbe és felvetette a vezetőségnek, hogy csinálna erre egy tábort. Az akkor egyszeri kalandnak tűnő programnak végül olyan sikere volt, hogy már 7 éve ezzel foglalkozik.

“Az én gyermekeim is abba a korba jutottak, hogy találkoztak a telefonnal, a számítógéppel és beszívta őket, elsőre megijedtem ettől, rájöttem, hogy tiltani nem tudom, mivel a gyerekek az iskolában is szembesülnek ezzel, így azt gondoltam hogy átfordítom ezt az egészet. Azt láttam hogy a gyerekeim sokat játszanak a Minecrafttal, ami messze az egyik legkreatívabb a játékok közül.
Elkezdtem utána olvasni a programnak, rájöttem, hogy itt lehetőség van közösen, csapatban dolgozni, gondolkodni.
A fiaim így azt csinálhatták amit szeretnek, de mégsem egész nap a gép előtt ültek, hanem közösen kirándultunk, épületeket néztünk, meséltem nekik róluk, majd együtt megépítettük őket az online játékban. Rájöttem, hogy a gyerekek hihetetlen profik, nagyon méretarányosan, tökéletesen építkeznek a programban.” – meséli Zsombor

Pöőr-Tóth Krisztina: Hogy néz ki egy tábor nálatok? Hogyan zajlik a program?
Korchma Zsombor: A tábor kezdetére mindig felkészülök, kiválasztom az adott épületet. Elmesélem a történelmét a gyerekeknek, megnézzük az adott létesítményt, felmérjük, egy kockás füzetbe felvázoljuk és a méretek alapján megépítjük a programban. A két legnagyobb épület amit eddig megépítettünk az a budapesti Parlament és a Nyugati pályaudvar volt, ezt csapatmunkával, folyamatosan építettük a gyerekekkel csoportról csoportra. Máig a Nyugati pályaudvar a legnagyobb komplexum amit építettünk, az aluljáró rendszerével, a Westend, a régi Skála áruház, a viszonyítás az több mint 10 millió kockából áll és több mint 5 éven át raktuk össze. Az egyik tábor veszi át a másik tábor munkáját, ahol az egyik csapat abbahagyta ott folytatja a másik. Az egyik nagyon izgalmas és egyben kedvenc helyszínem Magyarországon a szemétégető. Nagyon jó programjaik vannak és szuperül magyarázzák el gyerekeknek és felnőtteknek, hogy mi történik a hulladékkal. Volt hogy egy héten többször is vissza kellett mennünk a gyerekekkel az építményhez a munkánk miatt és nagyon kedvesen fogadtak minket, mi annyira jól megépítettük a játékban a szemétégetőt, hogy most már szerepelünk a hivatalos programjaik között. A mi szemétégetőnkön keresztül mutatják meg a gyerekeknek, hogyan is működik az épület. Erre nagyon büszkék vagyunk.










Pöőr-Tóth Krisztina: Idén Bécsben is elérhetők lesznek a táborok, tudnál erről mesélni nekünk?
Korchma Zsombor: Bécs egy szerelemmel indult, ugyanis 20 évesen az osztrák fővárosban tanultam és éltem. Nagyon szeretem a várost, nem csak a pezsgését, hanem a gyönyörű épületeit is. A Schönbrunn mellett lesz a táborunk és a híres kastélyt fogjuk építeni, aztán majd a Stephansdomot és a Hundertwasser szemétégetőt. A táborhoz egy laptop szükséges, azt szeretjük ha a gyerekek a saját gépükkel érkeznek, mi ráteszünk nekik minden fontos programot, és akár otthon is tudják folytatni a munkát. Ha valakinek nincs saját laptopja, mi tudunk nekik biztosítani. Szuper programnak nézünk elébe.
Ajánlom minden olyan gyereknek a programunkat, akik a digitális kor eszközeiben rejlő hasznos lehetőségeket keresik, új tapasztalatokat szerezve kreatívan tanulnának, egy célért összefogva, egymásra is figyelve csapatban dolgoznának és egy életre szóló élményt szereznének.
– hangsúlyozta Zsombor
A Facebook oldalról minden szuper programról tájékozódhatnak az érdeklődők.
Szeretettel várják a jelentkezőket a bécsi táborokra!

Fotók: Creative Science, Korchma Zsombor