Képzeld el, kedves olvasó, hogy 1925-ben te felvételizteted a színi pályára vágyó növendékeket, az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián (ma SzFE). És pár nappal a felvételik után beesik egy 17 éves leányka, aki egyetlen verset tud csak magyarul, egyébként is akcentussal beszéli a magyart, de könyörög, hogy hallgassák meg, nem tud jövőre visszajönni, mert addigra már öreg lesz, elmúlik 18 éves is, és ő most azonnal akar színésznő lenni.
Bizony, kedves olvasó, ha nem úgy tennél, mint a felvételi bizottság, akkor épp eltanácsoltad volna Sulyok Máriát. De a bizottság beadta a derekát, s meghallgatták ettől a zavaros lánytól az Anyám tyúkját. Előző este tanulta meg. Kértek tőle még verset, de sajnálkozott, hogy más verset nem tud magyarul, mert az ő faluját ide-oda csatolgatták az elmúlt években, és így osztrák iskolába járt. Akkor azt javasolták neki, hogy mondja el a Miatyánkot. Hát, az is csak németül megy. A bizottság rábólintott, Mária pedig kért két percet, hogy átgondolhassa, mit és hogyan szeretne átadni ebben a pár mondatban. Másnap már ott ült az elsőéves színészhallgatók termében. Később megtudta, hogy az elcsatolós magánszáma és az imára való felkészülése győzte meg a bizottságot, hogy neki itt helye van. És fogalma sem volt arról, hogy a némettudása 50 évvel később egészen a berlini Volksbühnéig repíti majd élete legnagyobb alakításával.
Nade, hogyan is volt pontosan ez az elcsatolós sztori? Később rengetegszer mesélte el különböző interjúkban, álljanak itt hát az ő szavai:
„Az osztrák-magyar határon születtem. De oly mértékben a határon, hogy ha édesanyám egy kicsit odább lép, már odaát születtem volna Ausztriában. (…) Képzeljen el egy icipici Budapestet. A folyó egyik partján a középkori alapítású patinás Bruck an der Leitha, azaz a Lajta menti Bruck feküdt a maga romantikus várfalával, várárkával, puskaportornyával, míg a folyó másik partján a vele szorosan egybetartozó Királyhida terült el. De a kettő minden tekintetben egy városnak számított, akárcsak Buda és Pest. Csakhogy amíg Bruck színtiszta német nyelvű osztrák kisváros volt, addig Királyhidát teljes egészében magyarok lakták. Ha mindezt elképzelte, gondolja még hozzá azt is, hogy Bruck Ausztriához, Királyhida pedig Magyarországhoz tartozott. Igaz, hogy a kettő együtt viszont 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchiához. A Moson megyei se nem városi, se nem falusi jellegű Királyhida tipikus határtelepülés volt. ltt, Magyarországon születtem én 1908. november 5- én, de odaát Ausztriában anyakönyveztek november 7-én. Ugyanis Királyhidán nem volt templom, csak Bruckban. A keresztlevelemet sohasem láttam. (…) Ami az anyanyelvet illeti: két osztályt az osztatlan királyhidai iskolában végeztem el. Harmadik osztályos koromban átírattak a brucki osztrák leányiskolába, ahol természetesen németül tanítottak. Nevelőanyám, Hermine Schwertner maga is osztrák asszony volt. Aztán elcsatolták azt a részt Magyarországtól. Ezért én anyanyelvemet édesapámnak, testvéreimnek, egy-két magyar osztálytársamnak köszönhetem.”
A családi viszonyai sem voltak egyszerűbbek. Szautner Máriaként született, ő volt az ötödik gyerek a családban. Kétéves volt, amikor édesanyja meghalt (az ő vezetékneve volt Sulyok), katonatiszt édesapja pedig feleségül vett egy osztrák nőt, a már emlegetett Hermine Schwertnert. Az édesapa 1919-ben agyvérzésben meghalt, a család az özvegyen maradt mostohaanya gondoskodása ellenére szétesett. Mária egyik fivére még a háborúban meghalt, a másik Franciaországba költözött. Mindkét nővére férjhez ment, egyikőjük Budapestre: nála lakott, amikor a Színiakadémiára járt.
A színiakadémián a tanárai a lelkére kötötték, egy ideig egyáltalán ne beszéljen németül. Vagy ha nagyon szeretne, mondták, akkor iratkozzon át a bécsi színiakadémiára. „Bizonyára akcentussal beszéltem a magyart. Ezért parancsnak tekintettem tanácsukat, hiszen a színészetért akár némasági fogadalmat is tettem volna.” – emlékezett 1983-ban. És még gyakorló színész korában is volt ezzel problémája:„Amikor a Magyar Színházhoz kerültem, partnerem, Törzs Jenő hirtelen félbehagyta a mondatot, s fölvonta a szemöldökét: Hogy beszél maga? S én máris tudtam, hogy hanghordozásomban még mindig érezhető az osztrák iskola. Azonnal elmentem egy énektanárhoz légzést tanulni.” A darab, aminek a próbáján ez történt, Fodor László Rulett című vígjátéka volt, 1933-ban. És 1933 márciusában írja Az Est, hogy Sulyok szerződésajánlatot kapott a bécsi Theater in der Joseftadtba, miután Siegfried Geyer bécsi író, műfordító megnézte őt a Rulettben. „Tegnap délután levelet kaptam a bécsi Theater in der Josefstadt igazgatóságától, A levélben felszólítanak, hogy szerződjek Reinhardt bécsi színházához. Nyomban válaszoltam, megírtam, hogy szívesen állok a színház rendelkezésére. Most persze nem mehetek, mert benne vagyok a műsorban: csak szeptember 1-től kezdve lép majd életbe a megállapodás és így én jövőre már német nyelven fogok játszani.”
Ebből nem lett semmi, mert egyrészt elkezdett főszerepeket kapni itthon, másrészt gyorsan férjhez ment Elek Béla csehszlovák földbirtokoshoz, és egy időre beszippantotta a vidéki élet. (Ilyeneket nyilatkozott például, amikor megkérdezték, mire a legbüszkébb: „Egyik leghorn tyúkomra, amelyik december 20-an húsz fokos hidegben tojást tojt. Ezt maga nem, de a háziasszonyok tudjak értékelni.”)
Közben kitört a világháború, addigra nem volt olyan jelentős színház Budapesten, ahol Sulyok ne játszott volna. Szépsége, elegáns megjelenése miatt többnyire könnyed vígjátékokban kapott szerepet, de aztán Pünkösti Andor ráosztotta Gertrudist a Hamletban, és megtört a jég. Azaz, megtört volna, ha nem vonulnak be a németek. A megszállás alatt kollégáit bújtatta a lakásában, jött-ment a városban, egy gellert kapott golyó eltalálta a jobb vádiját, egy év kényszerpihenő. Várkonyi Zoltán vitte vissza Művész Színházba, és elkezdett végre drámai szerepeket játszani. A helyét azonban nem találta. Játszott O’Neillt, Shakespeare-t, visszatért a Nemzetibe, aztán a származása miatt átküldték a Belvárosiba, itt kezdett munkásnőket, parasztasszonyokat játszani. Tehát nem klasszikusokat, hanem, ahogyan ő fogalmaz, „naprakész” darabokat. Itt meg túl nagy volt a szája, mindig kimondta, amit gondolt, ez pedig az 40-es évek végén nem volt nagyon szerencsés tulajdonság. A Belvárosi végül megszűnt, Sulyokot pedig szerződtette a Vígszínház (akkor Magyar Néphadsereg Színháza). Egészen 1959-ig kellett várnia a nagy áttörésre, amikor eljátszotta Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásában Claire Zachanassiant. De élete nagy szerepét 1971-ben kapta meg, amikor a Pesti Színházban bemutatták Örkény Macskajátékát. Giza Bulla Elma, Orbánné Sulyok Mária. Majdnem 400 előadást élt meg. És Sulyok közben megcsinálta azt a színészi bravúrt, hogy ugyanezt a szerepet Berlinben is eljátszotta. Németül. 1974-ben Magyarországon járt Dieter Klein, a berlini Volksbühne intendáns-helyettese és Brigitte Sourbergan rendező. Látták Sulyok Máriát a Macskajátékban, s ekkor merült fel bennük az ötlet, hogy a színésznő játssza el ugyanezt a szerepet Berlinben – német nyelven. Sulyok első reakciója a visszautasítás volt. „Magyar színésznő vagyok. Mit keresnék én idegen színpadon?!” „Aztán fickándozni kezdett bennem az ördög – mesélte később. – Sosem tértem ki a sors elől, gondoltam, talán most sem szabad. És kíváncsi voltam, képes vagyok-e erre a szokatlan feladatra. És vállaltam…” A legnagyobb aggodalma az volt, hogy az osztrák kiejtését hogyan fogadják majd, de amikor megtudta, hogy Brecht felesége osztrák volt, megnyugodott. Végül más problémája akadt: „A próbák szünetében bizony minden energiámat arra kellett fordítanom, hogy a színpadon különben szépen beszélő színészek berlini tájszólását megértsem.”
Később egy interjúban elmesélte, hogy először szinte teljesen el kellett felejtenie a magyar szöveget, mert a német változat nem szó szerinti fordítás. A legnagyobb kihívást a két rendezés közötti különbségek és a színpadok eltérő méretei jelentették. Amit a Pesti Színházban két lépéssel oldott meg, azt Berlinben tízzel kellett, teljesen más irányban. Pesten hullámos frizurával és sminkben lépett színpadra, Berlinben a rendező sima hajat és teljesen smink nélküli megjelenést kért. Ennek a párhuzamos játéknak akkor lett vége, amikor egy budapesti előadáson rossz szöveget kezdett mondani. Ráadásul nem is a németet, hanem a német szöveg magyar fordítását, melyet akkor rögtönzött. Tudta, hogy magyarul kell beszélnie, és automatikusan magyarul szólalt meg, csak éppen a német verzió ment a fejében. Innentől kezdve lemondta Berlint. Beszédes egyébként, hogy egyszer azt írta a Macskajátékkal kapcsolatban: „Kedvenc mondatom: „Itt akarok felfordulni, Gizám”.”
A Macskajátékhoz még tartozik egy érdekesség. 1972-ben Bécsben is bemutatták Örkény darabját, mégpedig a Theater in der Josefstadtban. Igen, ott, ahová Sulyok 40 évvel ezelőtt szerződési ajánlatot kapott. Joana Maria Gorvin, aki itt játszotta Orbánnét, megnézte Budapesten az előadást, és találkoztak is. Akkor derült ki, hogy Az öreg hölgyet is mindketten játszották már. (Részlet a Macskajátékból.)
A beszédét annyira kiművelte, hogy beszédtanár lett a Színművészeti Főiskolán. Kedves tanítványai között emlegette Molnár Piroskát és Venczel Verát. A mai vígszínházi „nagy öregek” sokat meséltek legendás keménységéről, szigoráról, hogy ő volt az utolsók nagyok egyike, akiktől még tartottak a társalgóban, főiskolásként nem lehetett csak úgy hozzászólni, és többen számoltak be arról is, hogy tőle tanulták meg: civilben fütyörészni, énekelni és enni tilos a színpadon.
Élete utolsó éveiben a Madách Színház tagja volt, itt játszotta el utolsó nagy szerepét, a Régimódi történetben Rickl Máriát. A Fürst Sándor (ma Hollán Ernő) utcába költözött, a Vígszínházhoz közel, egyedül. Férje évekkel korábban meghalt. Barátai látogatták. Beteg is lett, kórházba került. Gábor Miklós így emlékszik arra, amikor meglátogatta a Kútvölgyiben: „Ahogy sétált a folyosón, lesoványodva, egyenes derékkal, olyan volt, mint régen. Felelevenítettük közös dolgainkat, idézgettük a múltat. Ebben a beszélgetésben nyoma sem volt gyengeségnek, ijedségnek, érzékenykedésnek. Ott a kórházban is tárgyszerű volt és egyenes. Nem adta ki magát sohasem.”
1987 őszén próbálni kezdett a Madách Színházban. De influenzás lett, kórházba került. Október 22-én halt meg, az utolsó szerepét már odaát fejezte be. Emlékét tábla őrzi a Hollán Ernő utcában, Presser Gábor pedig egy egész dallal emlékezett meg róla a Vígszínház történetét feldolgozó Szent István körút 14. című zenés előadásban.
Kiemelt kép: Budapest, 1979. január 30., Sulyok Mária, a Macskajáték című színdarab főszereplője és Örkény István író beszélget a Pesti Színház öltözőjében a 300. előadás előtt.
MTI Fotó: Horvát Éva
Akár ez is tetszhet
