Magyar Szinkron

„Megtanultam pihenni” – Tóth Kinga költő, képzőművész, performer – Jelenleg Berliben alkot, 2019-ben Graz város írója volt, idén ősszel pedig a MuseumQuartier vendége lesz Bécsben. A magyarul és németül is író szerzővel többnyelvűségről, kísérletező művészetről, alkotóházi tapasztalatokról és jövőbeli tervekről is beszélgetett Krusovszky Dénes Magyar Szinkron rovatában.

Krusovszky Dénes: Költő vagy, képzőművész, performer, mintha folyton a művészeti ágak, műfajok, irányzatok közötti átlépéseket keresnéd, te hol látod saját alkotói működésed helyét a kortárs kultúra térképén?

Tóth Kinga: A múlt héten volt épp egy Késelés késsel beszélgetés-est, melyen online vettem részt és azt találtam mondani, botrányosnak gondolom, hogy a „normálistól eltérő” irányzatokat kísérletinek stb. bélyegzik és száműzik a föld alá (kérdésre válaszolva ott is). Két éve, amikor az egész életemet és a munkámat, gyakorlatilag mindent újra kellett gondolnom, lefektettem pár szabályt. Az egyik az, hogy oda megyek/ott alkotok, ahol szeretve-hívva érzem magam és továbbra is csinálom, amit ahogy, talán még kevesebb kompromisszummal. Letettem a faltörő kosokat, de szeretnék otthon is nemcsak az underground szcénában – ha egyáltalán – fellépni, letenni ezeket a kategóriabélyegeket és egyszerűen létezni-léteztetni a munkát magát is. Szeretek a szürke zónában, nyitott, köztes terekben dolgozni, bár ezeket a zónákat sem én alakítottam ki, én nem látom ezen kategóriákat, a határaikat sem, egyszerűen működtetem ezt az organikus élő szövegtestet és amőbaszerűen csusszanok oda, ahova lehet, terpeszkedem, ha lehet és süttetem magam az alkotói szabadság lehetetlenségében, illúziójában. Ettől függetlenül továbbra is örülök a díjaknak, meghívásoknak, könnyebb publikálási lehetőségeknek és szeretnék még életemben szobrot kapni – hangchipest, hogy lehessen mellettem hallgatni a „verseim”, de lehet ott VR- szemüveg is, hogy miközben szobormellettem ülsz, beléphess a világomba és játszhassunk. Nagyon boldog vagyok, hogy több, mint tíz éve részt vehetek nagy fesztiválokon, ahol több száz ember előtt adhatok elő, de ugyanolyan örömmel lépek fel három ember előtt is – és mindkettőre van példa.

Krusovszky Dénes: Legutóbbi köteted, a tavaly megjelent AnnaMaria ​sings/singt/énekel egyszerre verseskötet és művészeti album, mesélnél az alkotói folyamatról?

Tóth Kinga: 2015-ben a European Camarade nemzetközi fesztiválon az ír Kimberly Campanelloval együtt adtunk elő egy Mária-performanszot, mondhatnám, hogy akkor kezdődött, de valójában akkor már évek óta fotóztam a vidéki kiszínezett Mária-szobrokat, érdekelt a profán és a szakrális találkozása, aztán az évek alatt rengetegszer fordultam meg kolostorokban, számos meghatározó találkozásom volt apácákkal és elkezdtem foglalkozni a művészetükkel. Ezzel egy időben a magánéletemben is több változás történt: elkezdtem még jobban befelé fordulni, elcsendesedni, később több szilenciumon is részt vettem és az apácáktól tanultakat, olvasmányélményeimet, kutatásaimat áteresztettem magamon, egyre több intermediális munkát: installációkat, objekteket, vizuális-hangköltészeti munkát készítettem, performanszokat, természetesen verseket is. Ennek a folyamatnak még bőven nem látom a végét, de elérkezett a munka egy ponthoz, ahol úgy éreztem, ideje egy összegző albumnak, ami az elmúlt évek munkáiba nyújt betekintést.

Krusovszky Dénes: Nem csak több műnemben, de több nyelven is alkotsz, hogyan kell ezt elképzelni, vannak szövegeid, amiket eleve németül vagy angolul írsz meg?

Tóth Kinga: Általában keveréknyelven írok, főképp németül-magyarul és ebből készítek „tisztított” verziókat, de a performanszokon kevert nyelvet használok. Angolul egyre ritkábban, az a harmadik nyelv és talán kicsit mostohább a többinél, ott inkább át-visszafordítom magam. A némettel is előfordul ez, de olyan is, hogy valamit egyből magyarul vagy németül írok. A legújabb Karakterbeszédek c. ciklusnál például az első két verset magyarul írtam, van három, amit keverten és másik kettő, amit teljesen németül – magam is kíváncsi vagyok, mi sül majd ebből ki a végén.

Krusovszky Dénes: Egy nyelvvel (is) dolgozó alkotó számára a többnyelvűség több lehetőséget is jelent? Miben más mondjuk németül vagy magyarul megírni egy verset?

Tóth Kinga: A magyar az anyanyelvem, átérzem, ösztönösen működtetem, viszont vagyok annyit német nyelvű közegben, hogy németül is gondolkodhassak, a fejemben nem végzek már (mindig) fordítást. Német nyelven szabadnak érzem magam, élvezem a tökéletlenségem, játékosabbnak látom a viszonyom a nyelvhez, máshogy akarok megfelelni. Ebben mindenképp nagyobb a mozgástér – nekem – mintha egy nyelven alkotnék. És az sem elhanyagolható, hogy a németül írás miatt sikerült több programban részt vennem, a német nyelvű munkáim miatt (főleg) kaptam nemzetközi díjakat, ösztöndíjakat, a köteteim is kiadóra találtak, koncert-kiállításlehetőségeket kapok, szerintem ez nagyban segítette azt, hogy sikerül dolgoznom ebben a szcénában.

Krusovszky Dénes: Egy nyelvvel (is) dolgozó alkotó számára a többnyelvűség több lehetőséget is jelent? Miben más mondjuk németül vagy magyarul megírni egy verset?

Tóth Kinga: A magyar az anyanyelvem, átérzem, ösztönösen működtetem, viszont vagyok annyit német nyelvű közegben, hogy németül is gondolkodhassak, a fejemben nem végzek már (mindig) fordítást. Német nyelven szabadnak érzem magam, élvezem a tökéletlenségem, játékosabbnak látom a viszonyom a nyelvhez, máshogy akarok megfelelni. Ebben mindenképp nagyobb a mozgástér – nekem – mintha egy nyelven alkotnék. És az sem elhanyagolható, hogy a németül írás miatt sikerült több programban részt vennem, a német nyelvű munkáim miatt (főleg) kaptam nemzetközi díjakat, ösztöndíjakat, a köteteim is kiadóra találtak, koncert-kiállításlehetőségeket kapok, szerintem ez nagyban segítette azt, hogy sikerül dolgoznom ebben a szcénában.

Krusovszky Dénes: Néhány éve Graz város írója voltál, mesélnél erről, mivel járt ez a cím?

Tóth Kinga: 2019-ben voltam Graz város írója, a Schlossbergben, a hegy gyomrában lakhattam egy évig – ugyanott, ahol korábban Garaczi László is – csodálatos és azért nem kalandmentes környezetben, hiszen lifttel lehet feljutni a hegy tetejére – vagy mászva, ami azért télen, amikor lezárják a liftet és minden lefagy, különösen izgalmas mutatvány. Egy autóút is vezet azért az óratoronyhoz és az írólakásokhoz, de az is tud igazán csúszós és sötét lenni – mozgalmas téli estéken vagyok túl. Az íráson kívül más kötelező feladatom igazán nem volt, fesztiválokon, programokon vettem részt, de meglehetősen aktív évem volt, elkészült egy kiállításom, amit be is mutattak egy Offspace galériában, több performanszt is készítettem, ezeket a Forum Stadtparkban adtam elő – ezek voltak az első egész estés komolyabb hang/vizuál/videóköltészeti előadásaim, ahol mozogtam is, adtam elő történetmesélést Korniss Péter képeitől inspirálódva egy fürdőkádban/fürdőkád körül, de volt Sisi-rádiós performanszom is, ahol „áthangszereltem” a híres Sisi-filmet, az orgonista-zajzenész Michael Eisl-lel teltházas zajliturgiát adtunk elő a St. Andrä-templomban – szóval egy csomó „nem igazán városírós” programon vettem részt, de ugyanígy szerepeltem konferenciákon, felolvasásokon, kerekasztalokon, ha mondhatjuk így, „kipipálhattam” minden klasszikus és formabontó szegmensét a szakmánknak, alkotóként egy hihetelenül mozgalmas időszak volt, azóta is jó barátságot ápolok a Forum Stadtpark kurátoraival/alkotóival – ezután egy évig magam is tevékenykedtem itt mint irodalmi kurátor.

Egy videós link az egyik performanszáról:https://m.youtube.com/watch?v=T3uYzaAAPyQ#bottom-sheet

Krusovszky Dénes: Jelenleg a Berlini Művészeti Akadémia ösztöndíjasa vagy, hogyan telnek a német fővárosban töltött hónapok, min dolgozol éppen, milyen a közeg, ami körülvesz?

Tóth Kinga: Konkrétan az egyik álmomat élem, sok évig pályáztam és most már tudom, türelmetlen is voltam, emlékszem egy beszélgetésre Bán Zsófiával, aki 2015-ben nyerte meg ezt az ösztöndíjat, ő is bíztatott és hát most itt vagyok és nagyon boldog. Félidőnél járok, októberben érkeztem és sajnos túlzás nélkül, végig betegeskedtem az egész telet, számos fellépésem volt Ausztriában, a köztes időszakban pedig az ágyat nyomtam. Sikerült befejeznem a verses kötetem, elkészült a vokális album és bemutattuk az Electrical Jungle-t, összeállt egy újabb kiállítási anyagom, vizuális-videó-objekt és hangköltészeti munkákkal és installációkkal, ezek bemutatása következik most és azt hiszem, sikerült zeneileg is fejlődnöm, tanulnom, egy új műsorral állok a nézők/hallgatók elé, ebből Lipcsében, Kremsben, Bécsben és itt Berlinben is már adtam elő részleteket, ősszel pedig a DaaD-galériában lesz egy nagyobb koncertem. Nagy öröm volt a régi barátokkal és kollégákkal újra találkozni, újra alkotni, zenélni, ellátogatni rendezvényekre és néha kicsit élni is. Szeretem, hogy vegyes a közeg, sokszínű, sokmindenféle, szeretem, hogy van diskurzus, bár egy-egy vitatottabb téma is felüti a fejét, jó, hogy lehet párbeszédet folytatni. Egy nagy lakást kaptam az ösztöndíj idejére, amely egyben a műtermem is, így a nappali mellett – az eredeti étkező – most műanyaggal bevont steril szobához hasonlít, ahol a tárgyaimat készítem vagy épp énekelek. Rengeteget utazom és a folyamatos átépítéseknek hála rendszeresen eltévedek, de most élvezem ezt is, napsütésben egész más kóvályogni, mint a szürke-latyakban, amiben hónapokig volt részünk. Visszatérve: az irodalmi házak (Haus für Poesie, Lettertage) programjai mellett rendszeresen járok az Akademie der Künsté-be, ott mindig történik valami izgalmas, bár legutóbb egy kedves barátnőmnek köszönhetően egy titkos bűvészklub előadását néztem meg, ami teljesen felvillanyozott.

Krusovszky Dénes: Sokan úgy gondolják, a kísérletező, avantgárd művészet, amilyen mondjuk az általad is művelt hangköltészet, még mindig nem elég elfogadott Magyarországon, Nyugat-Európában viszont sokkal jobban odafigyelnek rá, neked mi a tapasztalatod?

Tóth Kinga: Hát ez – ha tömören szeretnék fogalmazni. Persze azt is említsük meg, hogy jóval nagyobb országokról beszélünk, ahol a kultúratámogatás sem áll ingatag lábakon, egyszerűen könnyebb helyzetben van a kultúra – a megszorítások ellenére is – hogy más műfajokra, országokra stb. is koncentrálni lehessen. Tizenöt éve adok elő Európában, de eljutottam messzebbre is, és még mindig fel tudom sorolni a főbb/ismertebb hangköltészettel foglalkozó előadókat – kicsi a közeg, aminek előnye, hogy ismernek minket és mi is ismerjük egymást. Hátránya viszont, hogy olyan apró szegmensről beszélünk, ami időnként el tud tűnni a nagy regények háta mögött – bár valószínű nem is kellene egy lapra hozni őket. Mindenesetre a performatív költészeti/hangköltészeti fesztiváloknál sokkal izgalmasabb, inspirálóbb eseményt nehezen tudok elképzelni, tele meglepetésekkel, jókedvvel, elgondolkodtató formákkal-tartalmakkal, új benyomásokkal, mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el egy hasonló rendezvényre, vagy keresse az irodalmi fesztiválok között a performansz-programokat, szerencsére egyre több ilyet találni. Most például ilyen a Haus für Poesie „Vocations” sorozata is Berlinben.

Krusovszky Dénes: 2017-ben jelent meg prózaköteted Holdvilágképűek címmel, azóta viszont inkább költészetben alkotsz, nem fontolgatod a visszatérést a prózához is?

Tóth Kinga: Nagyon nehéz prózát írni! Minden csodálatom a regényíróké, számomra nagy kihívás és teljesen másfajta hozzáállást kíván meg egy prózai mű, pláne egy regény. A novella és az „egyperces” viszont közelebb áll hozzám és régóta írom a fióknak a Holdvilágképűek folytatását, több év szünet után újra jönnek X-szövegek és nagyanyám, Pallósi Margit is rendre véleményt nyilvánít, de erősen félkészek ezek a munkák és mellette megint elkezdtem egy új versciklust, „Karakterbeszédek” címmel (a Spoilerek folytatásaként), ahol irodalmi-filmes-valós karaktereket eresztek át magamon és ebből születnek mindenféle monológok, szóval azt hiszem, a prózák még írják magukat egy ideig.

Krusovszky Dénes: Topográfiai és alkotói értelemben is kérdezem: mi lesz a következő állomás számodra?

Tóth Kinga: A DaaD-ösztöndíjjal október végéig vagyok Berlinben, ezután két hónapot töltök a MuseumQuartier programjával Bécsben, ahol a színdarabomon fogok dolgozni és remélem, közben egy kiállításom is alakul majd, a 2025-öt pedig én is kíváncsian várom. Alkotói értelemben most ért véget a Silvia Rosanival közös installációnk-zenei színházi előadásunk, az Electrical Jungle, melyet a Collegium Hungaricum Berlin-ben mutattunk be, a darabbal szeretnénk majd más városokba-országokba is eljutni. Júniusban nyílik a „Living garden” objekt-vizuális-hangköltészeti kiállításom Burg Ranisban és októberben mutatjuk be a DaaD-galériában a most már elkészült vokális költészeti albumomat egy objekt-videóköltészeti installációval és performansszal. Jövőre jön a kötetem a Matthes&Seitz-nél, a kéziratot már leadtam, de a grafikai anyaggal még nem készültem el és dolgoznom kellene egy esszéköteten is, ami a szakralitás témájában íródik majd – egyelőre még az olvasási-készülődési fázisban vagyok, hisz nemsokára nyílik a Várfok Galériában a New York School projekt, ahol szintén objektöltészeti és videó-hangmunkákkal, performansszal szerepelek és szerencsére július közepéig most rengeteg fellépésem van, elsősorban Németországban, de Portugáliában és végre-végre a Bloomsday idejére sikerül hazalátogatnom Szombathelyre is. Mozgalmas időszak előtt állok és nagyon boldog vagyok, hogy fizikailag is jól bírom, viszont megtanultam pihenni, ami azt hiszem, a legnagyobb teljesítmény tőlem az elmúlt években.

(Kiemelt kép: Szolga Hajnal)