Negyedik alkalommal szervezi meg a Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája a Warter Mulatság nevű interkulturális zenei rendezvényt október 19-én, a felsőőri OHO-ban. A program célja, hogy felhívja a többségi társadalom figyelmét Burgenland népcsoportjainak sokszínű kultúrájára. Erre utal a rendezvény mottója is: “Wir leben Vielfalt”. A hagsúlyt idén a magyar zenére és a Gipsy Swing műfajára helyezik.
Egy őszi szombat estére szervezi a Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája az Őrvidéki Mulatságot. A Népfőiskola zenekara, az Őri Banda, Ausztria legrégebb óta működő népzenei együttese alapozza meg a rendezvény hangulatát. Előadásukból nem fognak hiányozni az őrvidéki népdalok, a katonadalok, ismert magyar nóták, de néhány popdal népzenei átirata sem.

Az Őri Banda ebben az évben ünnepli fennállásának 23. évfordulóját. Első lemezüket „Pinkán innen, zsuppos házban…“ címmel vették fel a Boglya népzenei együttes közreműködésével. A hanganyag Barsi Ernő ’70-es, ’80-as évekből származó gyűjtéseit tartalmazza, köztük az “Alsóőri templom tetejére” és a “Felsőőri gyerek vagyok” kezdetű népdalokat is. Ezt követte a folytatás, a Burgenlandi magyar népzene 2. CD, szintén a Boglya népzenei együttes közreműködésével, főleg Kertész Gyula gyűjtéseiből. “Pinkafőről jönnek már a huszárok…” címmel a Burgenlandi magyar népzene 3. CD is megjelent az Őri Banda önálló előadásában. A Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája népzenei tankönyvben is összeállította és elérhetővé tette az az őrvidéki magyar népzenét: „Kivilágos kivirradtig“ – Burgenlandi magyar népzenei tankönyv és dallamgyűjtemény címmel, Kertész Gyula gyűjtései alapján. Van bőven repertoár, amiből az Őri Banda meg fogja alapozni az estét az önfeledt szórakozáshoz.
Az előző években a Burgenlandban őshonos horvát és roma népcsoport zenei együttesei is bemutatkoztak a Warter Mulatságon, köztük a Vlahija tamburazenekar, a Romano Rath, a Rangers, vagy a Lole, de Felsőőr Város Fúvoszenekara is a fellépők között volt. A burgenlandi magyarságot képviselve az Őri Banda mellett fellépett a Felsőőri Magyar Néptánccsoport, a felsőpulyai Csárdás Lányok, az alsóőri Magyar Kultúr- és Táncegyesület (UKTU), az Alsóőri-Vasjobbágyi Magyarok Baráti Köre (Unterwarter-Jabinger Ungarischer Freundschaftskreis). A gitárzenét, és a Gipsy Swing műfaját Bódi Ferenc és Rák Béla képviselte.
A hangsúly idén a magyar zenén és a Gipsy Swing műfaján lesz. Az Őri Banda mellett fellép a magyarországi Just Showband, akik a bulizenét fogják szolgáltatni a koncertek után. De előtte még a Gipsy Swing műfaját élvezheti a közönség meglepetésvendégekkel fűszerezve.
Az estét multimédiás prezentációk és “DJ-ritmusok” is színesítik majd, valamint a regionális specialitások: a csörgés pogácsa, a sós stángli és a kiváló helyi borok sem maradnak el.