Különleges sétával indította a nyarat a FemSpace. Az érdeklődők a bécsi Türkenschanzparkba látogathattak el, ahol többek között megtudták, melyik a legnagyobb virágú fa, milyen különleges kérge van a szürkejuharnak, és milyen filozófiai gondolatok juthatnak az ember eszébe egy ginkgo fa alatt. A botanikai különlegességek mellett megismerték a park múltját és különleges szerepét a város életében. A Türkenschanzpark növényvilágában és helytörténetében Leitsch Vitalos Melinda és Bősz Lilla voltak a kalauzaink.
A mintegy 150 000 négyzetméteres Türkenschanzpark Bécs egyik legnagyobb parkja, amelyet az angol tájkertek stílusában alakítottak ki. Hatalmas területén számos sport- és szabadidős lehetőséget kínál. A park botanikailag is különleges: számos ritka növényt találunk itt. Nem véletlen, hogy ide szervezte első közös sétáját Leitsch Vitalos Melinda növényökológus és Bősz Lilla idegenvezető. Melinda szenvedélye a különböző növények bemutatása, Lilla pedig rendszeresen tart városnéző túrákat, tematikus sétákat Bécsben, Kulturschock Vienna néven. Mindkettőjüknek erős személyes kötődése van a Türkenschanzparkhoz: évek óta járnak ide családdal, barátokkal sétálni, sportolni, játszóterezni. Így adott volt az ötlet, hogy a FemSpace nyári túráján növényismereti és helytörténeti oldalról is bemutathassák ezt a csodás helyszínt.
Bősz Lilla először a környékről mesélt a csapatnak: a park a Cottageviertel szomszédságában helyezkedik el. Az egyszerűen csak Cottage-ként emlegetett városrész egy villanegyed, amelyet a módosabb középosztály számára hoztak létre a századforduló idején: angol vidéki házakról mintázott historizáló, kerttel körülvett lakóházak épültek. A Türkenschanzpark kialakításakor az volt a cél, hogy a városi emberek számára könnyebben elérhető legyen a természet.
A park 1885 és 1888 között épült Gustav Sennholz városi kertész irányításával. A park ünnepélyes megnyitóján, 1888. szeptember 30-án, I. Ferenc József császár mondott beszédet. A park tervezésekor az is szempont volt, hogy formáiban emlékeztessen a Bécs közeli természeti szépségekre, mint az Alpok és a Semmeringi táj. Így a dombokkal, kilátókkal, patakokkal, szökőkutakkal és tavakkal gazdagított parkban a felső középosztály számára is kicsit közelebb kerültek a kor divatos pihenőhelyei.
A park nevét hallva nem meglepő, hogy idegenvezetőnk több száz évet ugrott vissza a történelemben, amikor a hely előéletéről beszélt: már az első, 1529-es török ostrom utáni fa- és rézmetszeteken is szerepel a Türkenschanz megnevezés ezt a területet jelölve. Tehát valószínűleg már az ostrom idején is védvonalként használták a törökök. Formája eredetileg egy vulkánszerű kimagasodás volt, a magaslaton belüli mélyedésben a csapatok jól el tudták magukat barikádozni, sáncot építettek a tábor köré.
A második, 1683-as ostrom során a törökök Bécs déli részén táboroztak. Nemcsak a város felé támadtak, hanem fel voltak arra is készülve, hogy ha hátulról érkeznek a felszabadítók, akkor tudjanak ellenük védekezni. Ez nem volt sikeres, mert Sobieski János lengyel király serege litván és német csapatokkal megerősítve hátulról ostromolta meg a törököket. A támadás olyan hirtelen érte őket, hogy fejvesztve menekültek, és hátrahagyták felszereléseik nagy részét. Ennek köszönhető, hogy a bécsi múzeumok ilyen gazdag török harci felszereléssel rendelkeznek. Sobieski oldalán kozákok is harcoltak. Az ő emlékükre emelték a kozák katona szobrát.
A parkban természetesen magyar vonatkozású szobor is van. Kálmán Imre zeneszerző a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő és sok más népszerű operett szerzője, aki körülbelül harminc évig volt a villanegyed lakója.
Miközben megismerkedtünk a hely történetének legérdekesebb mementóival, sorra bontakozott ki előttünk a park gazdag növényvilága. Ilyenkor az ember szerencsésnek érzi magát, hogy sétatársa épp egy növényökológus. Melinda rengeteget mesélt nekünk az egyes növények eredetéről, ismertetőjegyeiről, sőt, még művészettörténeti vonatkozásairól is. Megnéztük például a jezsáment, ami valószínűleg József Attilát is megihlette Hazám című versének írásakor, csak épp nem tudott róla:
„a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok”
„Mivel a jázmin nem télálló, nem valószínű, hogy a munkásnegyedben hazafelé sétálva jázminok illatát érezhette.” – mondta Melinda. „Sokkal inkább az egyébként hamis jázminként is nevezett jezsámen bokorral találkozhatott.”
És ha már illatok: a séta során többféle illóolajos üvegcsébe is beleszagolhattunk, illetve az értékes növényi olajok kinyeréséről is sok érdekességet hallottunk. Megcsodáltuk az óriás magnóliát, ami a legnagyobb virágú fa. Megtudtuk, mekkora túlélő a ginkgo biloba. A fa lombjainak árnyékában Goethe versét hallhattuk arról a kettősségről, amit a ginkgo különleges formájú levele jelképez:
„És ha dalaimat érzed,
érzed bennük szívem-lényem:
egy vagyok és mégis kettő – mint a levél, és mint az élet.”
Kiemelt kép, fotók: Farkas Noémi
Akár ez is tetszhet
