A színház, az alkotóművészet, a mozgás és a sport eszköztárával járták körül a sokszínűség témáját a Rólunk szólunk tábor résztvevői, a linzi HungaroMedia egyesület szervezésében. A táborba több, mint 30 gyereket vártak a szervezők, főként Felső-Ausztriából, de idén Grazból is érkeztek résztvevők. A közös élmények során a gyerekeknek fejlődött az érzelmi intelligenciája, megtanultak csapatban együttműködni, és értékelni a közösségben rejlő sokféleséget. Ehhez a hasonló élethelyzet jó kiindulópontnak bizonyult: mindannyian Ausztriában élnek, és magyarul (is) beszélnek.
Öt napra összeereszteni több, mint 30 kamaszkorú vagy a kamaszkort éppen alulról súroló gyereket, akik ráadásul nem is ismerték előtte egymást, nem tűnik könnyű feladatnak. Éppen erre vállalkozott a linzi székhelyű HungaroMedia egyesület az idén már harmadszor megrendezett, “Rólunk szólunk” nevű táborában. A tábor átfogó témája ezúttal a sokszínűség volt.
„Mit jelent sokszínűnek lenni? Minden ember egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Vagyis, ebben akkor mégis egyformák vagyunk. Milyen helyzetekben merjük, tudjuk, akarjuk felvállani az egyedi színeinket és milyen helyzetekben szeretnénk azokat elrejteni? Miben vagyunk különlegesek, ha mindenkinek egyedi színei vannak? Senki sem különleges vagy mindenki az?”
– osztja meg a témával kapcsolatos dilemmákat Milák Melinda budapesti színész és drámatanár, a tábor egyik foglalkozásvezetője. Ő természetesen a színház és a drámapedagógia módszereivel hozta közelebb ezeket az elgondolkodtató kérdéseket a gyerekekhez. A kis- és nagykamaszok egy-egy miniprodukcióval is készültek A színes délután és Túlszínű címmel, amelyeket a tábor utolsó napján be is mutattak egymásnak.


Farkas Júlia táncos és táncpedagógus a zene és a mozgás eszközeivel közelítette meg a témát. „A kicsikkel a hét során az improvizáció és a kötött koreográfia minőségeivel ismerkedtünk, a nagyokkal pedig a tánc egy egészen más oldalát vizsgáltuk: különböző módokat tanultunk arra, hogyan tud egy csapat együtt eljutni egyik helyről a másikra. A sokszínűség itt úgy jelent meg, hogy a résztvevőknek kellett négyfős csoportokban eldönteniük, ki milyen szerepet vállal. Valaki emelt, valaki tartott, valakit tartottak, valaki gurult – és minden szerep ugyanannyira fontos volt.” – meséli.
Egy magyar fejlesztésű képességfejlesztő eszközzel, a Nimboloval érkezett a táborba Juhász Bence testnevelő tanár. A Nimbolo színes, érintőképernyős kijelzőkkel ellátott bólyákból áll, amelyek egyetlen hátizsákban elférnek, és egy applikáció segítségével irányíthatók. A bólyák közti mozgás játékos formában javítja a reakcióidőt, a gyorsaságot, a figyelmet és az egyéb kognitív funkciókat, egyúttal kiválóan alkalmas az együttműködés, a kommunikáció és a közös gondolkodás fejlesztésére. „Láttuk, miként képes egy közös élmény összehozni a különböző háttérrel, személyiséggel és tapasztalatokkal rendelkező embereket. Meglepett, hogy milyen gyorsan kialakult a bizalom és az együttműködés a csoportban, valamint az, hogy a különböző nézőpontok mennyivel gazdagabbá tették a közös munkát. A táborból azt viszem magammal, hogy a sokszínűség valódi érték: ha nyitottak vagyunk egymásra, a különbségek nem akadályt, hanem lehetőséget jelentenek.” – foglalja össze a tapasztalatait Bence.
A tábor negyedik foglalkozásvezetője Székely Tímea felső-ausztriai magyar elsőnyelvi tanító, valamint art-coach és mentaltréner volt. A kézműves art coaching foglalkozás megfelelt egy valódi önismereti útnak: a gyerekek először újrahasznosított alapanyagokból elkészítették a saját házukat, berendezték, majd egy nagyobb kartonpapírra ragasztották, és a ház környezetét is kialakították, végül a lakókat is elkészítették. „A nagyokkal egy rövid vizualizációs gyakorlaton keresztül arra kerestük a választ, hogy a már elkészített házukat milyen épített vagy természeti környezetben helyeznék el szívesen. Ez alapján hoztak létre egy nagy terepasztalt, amelyet berendeztek domborzati és vízrajzi elemekkel. Ezen a terepasztalon helyezték el az elkészített épületeikkel, a telkeikkel együtt. A következő alkalommal a kisebbek is el tudták már helyezni az alkotásaikat ezen a terepasztalon. Végül, amikor ezt a terepasztalt mindannyian körbeálltuk, azt állapították meg a gyerekek, hogy mennyire sokszínű és sokféle ház van. Rácsodálkoztak egymás alkotásaira és pozitív visszajelzéseket adtak egymásnak. Megerősítették egymást abban, hogy az egyediségük mennyire nagy értéket jelent.” – számol be a folyamatról Tímea.


Az idei táborba nemcsak Linzből, hanem a környékről, például Steyrből, Bad Leonfeldenből, Bad Schallerbachból, sőt, Grazból is érkeztek résztvevők. A szervezők az igényekhez alkalmazkodva a Haus Don Boscoban rendezték meg a tábort, ahol a messzebbről érkezők meg is tudtak szállni, a szüleik pedig akár távmunkában dolgozni. „A HungaroMedia közösség tagjai is nagyban kivették a részüket a tábor lebonyolításában – egy napközis tanítónő a márciusi orientációs napon és a záró napon volt óriási segítség, egy táborozó édesanyja a fotódokumentációt vállalta, pár szülő a túlérett gyümölcsökből sütött sütit a gyerekeknek, az egyesületünk Mesés Női Körének egyik résztvevője pedig egy ÖBB Remíz-látogatást ajánlott fel a táborozóknak, így bekukkanottunk a javítandó mozdonyok közé, alá és belsejébe is, s megtanulhattuk, miért fontos a homok a mozdonyok kereke alatt.” – mondja Ecser Vera, az egyesület elnöke és a tábor szervezője. A remíz-látogatásra egyébként utolsó előtti nap este került sor, amikor a szervezők és a résztvevő gyerekek nagyjából fele bent aludt a tábor helyszínén matracokon és hálózsákokban. Pizzáztak, filmet néztek és beszélgettek, így a valódi tábori érzés sem maradt ki a programból. A tábor előtti utolsó emailben „Kedves táborozók vagány szülei”-ként megszólított szülők visszajelzései alapján volt olyan gyerek, aki már a következő héten is ment volna a táborba. A többség sokat mesélt esténként otthon, de az inkább szűkszavú kamaszok is jól érezték magukat, még akkor is, ha ezt semmi pénzért nem vallották volna be.
Fotók: HungaroMedia
A tábor létrejöttét a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatta, továbbá Linz városa és a Krafftyoga. A tábori tízórai és uzsonna a Fenzl pékség és az OÖ Tafel adományaira alapozódott.







