A celldömölki pedagógusok tapasztalatcserére érkeztek Burgenlandba, a kétnyelvű oktatási intzémény mellett Őriszigetbe is ellátogattak, ahol a burgenlandi magyarságról is tájékozódtak.
A magyarországi iskolarendszerben lehetőség van arra, hogy tanítási nélküli munkanapot hirdessen az iskola vezetése. Egy ilyen alkalom keretében szakmai napot szervezett a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium tanári kara és az Őrvidékre látogattak. Az első állomás a 300 fős lélekszámú burgenlandi magyar település, Őrisziget volt, ahol Prascsaics Carmen, az Őriszigeti Evangélikus Egyház presbitériumának tagja vezette végig a csoportot. A program Szomju Tamásnak köszönhetően jött létre, aki a celldömölki gimnázium német nyelv, kémia és természettudomány szakos tanára és 2025 márciusa óta az Őriszigeti Evagélikus Egyház vendéglelkésze, évente néhány alkalommal magyarul és németül is szolgálja a közösséget. „Kapcsolatban voltam már korábban az őriszigetiek tesvérgyülekezetével, Nemescsóval, és a településen szerveztek egy artikuláris napot, ahova meghívták az őriszigeti gyülekezetet, és ott beszámoltak az itteni magyar közösségről. Örömmel érkeztem, hogy magyar nyelven hirdessem Isten igéjét, és öröm, hogy ragaszkodnak a magyarságukhoz, nemcsak a vallási, hanem a kulturális élethez is.”
Az iskola tanárai megtekintették az őriszigeti evangélikus templomot. A templom Ausztria-szerte az egyetlen, ahol magyarul olvasható a protestánsok jelmondata: „Erős vár a mi Istenünk.” Mesmer Otto, nyugalmazott lelkész mutatta be a templomot a látogatóknak, akik ezután a Szent László katolikus templomot is megtekintették, majd Miklos Wilhelm, az Őriszigeti Népiskola igazgatója fogadta a tanári kart, akik bepillantást kaptak a kétnyelvű oktatásba.


„Csodáltam a kollégákat. Összevont osztállyal, két nyelven dolgozni fantasztikusan nehéz lehet, de egyébként nagyon ügyesek voltak a gyerekek, és nagyon tetszett a családias légkör.” – mondta Tóthné Bali Krisztina igazgatóhelyettes, magyar nyelv és irodalom szakos tanár a népiskolában tapasztalt munkáról. A celldömölki tanárok szakmai napja a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Reálgimnáziumban folytatódott, ahol Zsótér Iris, igazgatónő egy rövid előadás keretében mutatta be az iskola működését, majd válaszolt az osztrák oktatási rendszert, a kétnyelvű tanítást és az érettségit érintő kérdésekre. „Nagyon inspiráló.” – foglalta össze gondolatait Tóthné Bali krisztina az óralátogatások után. „Az őriszigeti látogatás nekem azért volt tanulságos, mert nem gondoltam, hogy a burgenlandi magyarok ennyire összetartóak, ennyiféle programot szerveznek, és hogy gyakorlatilag van itt magyar élet.” – foglalta össze benyomásait Tóthné Bali Krisztina. „Ebben az iskolában meg az tetszik, ahogy megmutatják, hogy a gyerekek mire képesek. Azt látom, hogy a gyerekek kreativitására nagy hangsúlyt fektetnek.”

Dr. Lennerné dr. Patkó Ildikó német nyelv és történelem szakos tanár, a szombathelyi egyetemen didaktikát tanít és a korábbi publikációiban foglalkozott a németországi iskolarendszerrel, ami sok szempontból nagyon hasonlít az osztrákhoz. „Állítólag a magyar iskolarendszer nagyobb esélyegyenlőséget ad, de én ebben nem vagyok biztos. Azért számos előnye van annak, hogy tízéves kor után lehet választani, hogy gimnázium vagy Mittelschule, de közben, ha változik az álláspontjuk, akkor még azok is tehetnek érettségit, akik Mittelschule-be járnak. Tehát én itt jobbnak tartom az átjárhatóságot, mint például a mi iskolarendszerünkben.” Hozzátette: „Nekem még ezen kívül nagyon tetszik ez a kiscsoportos oktatás, tehát például bent voltam egy énekórán, és láttam, hogy 10-15 gyerek volt, és velük akár lehet zenét szerezni. Nekünk meg az a tapasztalatunk, hogy ha készségtárgyról van szó, akkor ott harminc gyerek ül, és nem igazán lehet úgy dolgozni, amit egy ilyen készségtárgy követelne.”

Sipos Tibor, a celldömölki gimnázium igazgatója is a magyar és az osztrák iskolarendszer különbségeit emelte ki. „A mi rendszerünk feszítettebb tempójú, ahol a leterheltség is nagyobb. Tehát például az óraszámokról beszéltünk, hogy most mennyi a kötelező óra, mennyi gyerekkel kell dolgozni, mert nem mindegy.” A látogatás utánfelvetődött a gondolat, hogy a két gimnázium hivatalos keretek között is folytassa a partnerséget. „Ha találunk közös pontokat, akkor nagyon szívesen működünk együtt a jövőben”. – emelte ki az igazgató.
Fotók: Molnár Barbara






















