Az Ausztriai Magyar Pedagógiai és Kulturális Központban (AMAPED) lenyűgöző előadást hallgathattak meg nemrég a Széchenyi szerelmi élete iránt érdeklődő egybegyűltek. Az “Europa” Club és az Ausztriai Magyarok Kerekasztala közös rendezvényén dr. Brummer Krisztián gróf Széchenyi István viharos életét és szerelmi viszonyait elemezve rávilágított, hogy a „legnagyobb magyar” élete során a mozgatórugó, a gyengébbik nem iránti vonzalom volt. Az előadáson mi is jelen voltunk.
Második alakommal rendezte meg az “Europa”Club, és a Kerekasztal közös programsorozatát, aminek első állomása, A székelység története című könyv bemutatója volt, amelyről ebben a cikkben számoltunk be. Mostani előadásán dr. Brummer Krisztián, hadtörténész és Széchenyi életművének elkötelezett kutatója, érdekfeszítően tárta a hallgatóság elé a gróf magánéletének ismert, vagy csak a titkos levelezéséből kirajzolódó epizódjait.
Gróf Széchenyi István 1791-ben született Bécsben. Az osztrák hadseregben emberré lett ifjú a kor európai értékei szerint hamar államférfi, polihisztor és a magyar modernizáció zászlóvivőjévé vált. Kossuth Lajos személyes ellenszenvük ellenére “a magyarok legnagyobbikának” nevezte Széchényit, akinek számos társadalmi és gazdasági reformot köszönhetünk. 1827-ben megalapította a Nemzeti Kaszinót, létrehozta a Magyar Tudós Társaságot, amely a mai Magyar Tudományos Akadémia elődjének tekinthető, és elindította a Lánchíd építését. Újításai közé tartoznak az országos vasútfejlesztés, a gőzhajózás és hajógyártás fejlesztése, valamint a modern bortermelés és cukorgyártás előmozdítása Magyarországon. Széchenyi munkássága és a magyar nemzet iránti elkötelezettsége máig hatnak, leszármazottai pedig továbbra is Magyarországon élnek, és őrizik a nemzeti értékeket.
A gróf egész életében napi szinten vezetett naplót, listát írt teendőiről, és szinte folyamatos levelezésben állt szíve aktuális választottjával, így a fennmaradt írásos anyagokból viszonylag könnyen kutatható. „1814. augusztus 9-e életem egyik legfurcsább napja volt. Ez volt az első lépés a balsors felé, a bűnös szenvedély kezdete: kútfeje majdani kétségbeesésnek. Egy igen csinos asszonnyal Cenkről Bécsbe utaztam” – áll a fennmaradt naplójában. Ez a bizonyos csinos asszony Caroline Meade azonban Széchenyi István bátyjának, Pálnak volt a felesége. A lehetetlen frigy elől családja nyomására többéves utazgatásba kezd, ahonnan visszatérve megkéri sógornője húga, Selina kezét, a lány anyja azonban nem engedélyezi a házasságot.
Széchenyi gróf a társaság központja, rendkívüli diplomata és sikeres ember volt, magánéletében mégis gyakran ábrándozott házas asszonyokról, amelyek kudarcai mind mély nyomot hagytak benne. Az 1824-es év különösen nehéz volt számára. Ebben az évben hunyt el édesanyja, ami tovább súlyosbította házassági csalódásait és katonai karrierjének akadozását. Ebben az időszakban naplójában gyakran foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, azonban végül ismét egy nő emelte ki ebből a mélypontból: Seilern Crescence, aki Zichy Károly harmadik felesége volt, Széchenyi életének legnagyobb és egyben végső szerelme lett.
Kapcsolatuk első tíz éve pusztán plátói szerelem volt, amelyet Zichy gróf halála után két év gyászidőszak követett. Széchenyi István 45 évesen végül megházasodott. Crescence-szel való kapcsolatukat a kölcsönös tisztelet és a magyar nemzet iránti elkötelezettség jellemezte, ami végül közös céljaikban és szellemi örökségükben örökre összekötötte őket. Széchenyi István legfontosabb munkáját, a reformkor szellemiségét és alapvető gondolatait megfogalmazó “Hitel” című művét előszavában Crescence-nek ajánlotta, az általa alapított Magyar Tudományos Akadémia címerében pedig a mai napig ott áll Crescence alakja, mint a tudomány istennője, akinek kelyhéből a magyar turul, akárcsak Széchenyi, hitvese értékeiből és támogatásából táplálkozik.
Tizenkét békés családi év jutott nekik, 1836-tól 1848-ig, a forradalom kitöréséig. Az idilli évek után következett az 1848-49-es forradalmi időszak, amikor Széchenyi súlyos lelki válságba és megoldhatatlan krízisbe került. A császári haderőt és az akkori európai politikát jól ismerve, előre látta a szabadságharc bukását, de a forradalmi hangulat magával ragadta és ez a kettősség feloldhatatlan konfliktust szült benne. Végül hasonlóan más nagy magyarokhoz (Jókai Mór, Semmelweis Ignác, Kosztolányi Dezső) ő is Döblingben hunyt el.
Széchenyi István nagycenki sírja kultikus és történelmi zarándokhely, ahol minden generáció lerója kegyeletét. Volt azonban valaki, aki egy időben a sírbolt leghűségesebb látogatója volt. Jászai Mari, a nemzet legnagyobb színésznője nagy Széchenyi rajongó volt, minden évben elzarándokolt Nagycenkre. Már szinte vallásos áhítattal rajongott titokban Széchenyi alakja iránt. Így írt róla: „Nem szerettem soha senkit úgy, mint Széchenyit, ezért nem tudtam férfit soha igazán szeretni, csak szeretkeztem velük. Az ő számára maradt meg a szívem tisztán forró, hogy vele az egeket járjam”.
50 esztendős koromban erre a férfiúra várt az én elragadtatott, ezer sebből vérző szívem, hogy végre, véglegesen ő költözzön bele.”
Ezt a mélységes szeretetet érezték iránta a hölgyek. – zárta előadását dr. Brummer Krisztián.
Izgalmas és gondolatébresztő kétórás utazás volt egy olyan korba, amikor a magyarság kérdése – a házassághoz hasonlóan -, nem feltétlenül jelentette azt, amire manapság gondolnánk. Kíváncsian várjuk a programsorozat következő részét!
Akár ez is tetszhet
