Nick Ildikó a Bécsi Magyar Iskolaegyesület (Ungarischer Schulverein) pedagógusa, a bécsi Bunte Schule magyar-német kétnyelvű osztályainak tanára, az OlvaShow és a VERSeny műveltségi vetélkedők megálmodója, a bécsi kisiskolások magyar tanítónénije. Egy borongós őszi napon, egy kávé mellett beszélgettünk életútról és magyaroktatásról.
Horváth Nóra/Rólunk.at: Mindig is tanár akartál lenni?
Nick Ildikó: Óvodáskorom óta tudtam, hogy óvónő szeretnék lenni. Még nagymamám kertjében is azt játszottam, hogy a rózsák voltak a gyerekek, a fenyőfa pedig a „rossz gyerek”, akivel „beszélgetni” kellett. Már pici koromban tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az általános iskolát Zuglóban végeztem, majd egy nagy fordulat következett: a családom minden tagja nyomdász volt, és ők azt szerették volna, ha én is nyomdász leszek. Édesanyám azonban titokban elvitt felvételizni az óvónőképző szakközépiskolába, és felvettek. Elvégeztem Budapesten az ELTE-n az általános tanárképzést, majd párhuzamosan az Egri Tanárképző Főiskolán a rajz szakot is. A tanulmányaim végeztével abban az iskolában kezdtem el tanítani, ahová én is jártam. Nagyon furcsa volt, hogy a régi tanáraimat most kollégákként láttam – dream come true, ahogy angolul mondják. Közben angoltanítással is foglalkoztam, magántanítványaim is voltak, így a Corvinus Egyetem angol nyelvtanári szakára is felvettek. Amikor utolsó éves voltam, a férjem munkája miatt Hamburgba költöztünk, ahol három évet éltünk. Ekkor kezdtem el megtanulni a német nyelvet, és beleszerettem a logikájába. Sokkal precízebb, mint az angol.
Horváth Nóra/Rólunk.at: Hogyan kezdődött a bécsi magyar diaszpórában végzett munkád?
Nick Ildikó: Bécsbe költözésünk után nem sokkal elkezdtem feltérképezni, hogy milyen lehetőségek vannak magyartanulásra. A Bécsi Magyar Iskola (BMI) és a Bécsi Magyar Iskolaegyesület (BMIE, Ungarischer Schulverein) közül az utóbbi volt a szimpatikusabb. Miután a lányaim elkezdtek járni a Bécsi Magyar Iskolaegyesületbe, megismerkedtem Király Andreával (a BMIE vezetőjével – szerk.), rögtön jeleztem neki, hogy szívesen tanítanék és szerencsémre éppen tanítót kerestek. Anyanyelvi másodikos osztályt kaptam, és gyorsan rájöttem, hogy a végzettségeim lehetővé teszik, hogy angol, német és magyar csoportokat is tanítsak. A gyerekek hamar beilleszkedtek, és a nyelvtanulás játékos, motiváló módszerekkel zajlott: matricák, pecsétek, kis pénzecskék gyűjtése a tanulás jutalmaként. Az online oktatást a koronavírus idején vezettük be, de havonta egyszer személyes találkozó is volt.
Horváth Nóra/Rólunk.at: Milyen pedagógiai módszereket követsz a tanításban?
Nick Ildikó: Mindig úgy tanítok, hogy tele vagyok új ötletekkel, és esténként azon gondolkodom, mit tudnék másképp csinálni, mi újat hozhatnék be az órákba. Az irodalomórákon rengeteg játékos, vicces megoldást alkalmazok, amire a Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékén is felfigyeltek. Csire Márta és Wirker-Dobány Katalin vezetésével tanulmány készült a többnyelvű gyerekek nyelvi fejlődéséről, és engem is bevontak az interjúk készítésébe. Felkértek egy könyvfejezet megírására a magyar irodalom tanításáról, ami nagyon jól sikerült. A diaszpórában, de akár még Ausztrián belül is más és más hagyományok vagy módszerek alapján tanítanak.
Horváth Nóra/Rólunk.at: Melyik módszert részesíted előnyben?
Nick Ildikó: Nem azt az irányvonalat követem, amit Burgenland képvisel, mert ott két- vagy többnyelvű iskolákban működnek, határmenti környezetben, ahol a magyar nyelvet népcsoporti nyelvként tanítják. Bécsben sok diákunk a tervek szerint vissza fog térni a magyar közegbe, ezért sem tudtam átvenni az ottani módszereket. Hosszú beszélgetéseket folytattam Pathy Líviával (a Burgenlandi Oktatási Igazgtóság gimnáziumok és szakképző intézmények magyartanításának nyugalmazott szakfelügyelője – szerk.), akinek a támogatásával dolgoztam ki azt a rendszert a Bunte-ban, amiben a nyelvtant, az irodalmat, a helyesírást és az országismeretet úgy adom át, hogy a gyerekek később bármikor be tudjanak illeszkedni a magyar oktatási rendszerbe.
Horváth Nóra/Rólunk.at: Az elmúlt több mint tíz év tapasztalatai alapján milyen problémákat látsz a
jelenlegi magyaroktatásban?
Nick Ildikó: Ma már megszűnt az a régi szemlélet, hogy a szülők azért hozzák hozzánk a gyerekeiket, hogy a magyar közvetítő nyelven keresztül tanuljanak meg németül. Most már az az elvárás, hogy a gyerek kétnyelvű legyen. Ebben viszont óriási igazságtalanságot látok: ez csak a magyar gyerekekkel szemben elvárás, az osztrák gyerekekkel szemben nem. Ők beülhetnek a magyar tagozatos osztályba anélkül, hogy egy szót is beszélnének magyarul, és nem is feltétlenül céljuk, hogy megtanulják. A hivatalos indok az, hogy „vegyüljenek” a gyerekek. Csakhogy ez a gyakorlat azt eredményezi, hogy egy 25 fős osztályban legfeljebb 15–18 gyerek tanulhat ténylegesen magyarul, mert a maradék helyet német anyanyelvű diákok töltik fel. A teória szerint ez segíti a kétnyelvűek gyorsabb némettanulását — csakhogy ez nem igaz. A Bécsi Egyetem kutatói is bebizonyították, hogy a kétnyelvű gyerekeknél a nyelvi fejlődés nem lassabb, hanem párhuzamos: mindkét nyelvük fejlődik, és emiatt árnyaltabb, rétegzettebb a gondolkodásuk. Épp ezért mélységesen igazságtalannak tartom, hogy olyan családokat küldenek el, akiknek a gyerekeinek itt lenne a helyük. Ismerek egy kisfiút, aki nálam tanul most magyarul, mert a szülők szerették volna, hogy a német mellett a magyarja is fejlődjön — de az iskolából elküldték, mondván, ő jobban beszél németül. Én mindig azt mondom: amíg nincs saját magyar intézményünk, csak egy megtűrt egységként működhetünk, addig sajnos mindig kiszolgáltatottak leszünk. Pedig amikor már bent vagyunk az órán, amikor együtt dolgozunk, a kétnyelvűség csodálatosan működik.
Kiemelt kép: Horváth Nóra
Akár ez is tetszhet
