A nevelés mikéntjéről, a különböző irányzatokról számos könyv elérhető már. Beszélgethetünk róla barátokkal, olvashatunk róla blogokat, mégis nehéz megtalálni azokat a módszereket, amelyek a saját családunk számára ideálisak és hatékonyak is. Rendhagyó szülői értekezletre várták az érdeklődőket október 12-én szombaton a Pázmáneumban, ahol Kertész Erzsébet tanácsadó tanár osztotta meg azokat a tapasztalatokat, amelyeket a tanulási és magatartási nehézségekkel küszködő, nehezen nevelhető gyermekekkel és fiatalokkal folytatott munkája során szerzett.
Hogyan fegyelmezzünk? Szigorúak, vagy megengedők legyünk a gyerekeinkkel? Hogyan neveljünk boldog felnőtteket? Csak néhány kérdés a millióból, amelyek nap mint nap felmerülnek bennünk, szülőkben. Természetesen egy előadást végighallgatva senki nem úgy megy haza, hogy birtokában lesz az összes szülői képességnek. Viszont kaphatunk általa egy szemléletmódot, amelyre építve elindulhatunk egy tudatosabb irányba.

Kertész Erzsébet 1994-ben szerzett tanácsadó tanár képesítést. Utána nyugdíjazásáig a Hans Radl Hauptschule-ban tanított. Előadása során a tekintélyt, mint rég nem divatos fogalmat egy modernebb köntösbe öltöztette, mindezt érdekes példákkal és tudományos kutatásokkal alátámasztva. Az előadást a Tel-Avivi Egyetem pszichológia szakán tanító dr. Haim Omer Neue Autorität elméletének tükrében építette fel.
„A tekintély szó már régóta tiltólistán van, már nem is érezzük a hiányát.
A templomon kívül nem is halljuk ezt a szót, pedig a jelenség, amit a tekintély takar, igenis jelen van mindnyájunkban. Ha az ember elkezd visszagondolni az életére, mindenki talál egy vagy több személyt, akire nagyon szívesen emlékszik vissza. Egy tanárt, edzőt, valamelyik szülőt, nagyszülőt, rokont. Visszaemlékszik rá, és megmelegszik a szíve. Uzsalyné dr. Pécsi Rita szerint az ilyen személyek közelében oxitocin hormon termelődik bennünk. Ha az adott ember térben nincs jelen, de rá gondolunk, akkor is termelődik az oxitocin.”

Kertész Erzsébet ezek után kifejtette, melyek voltak a tradicionális tekintély azon tulajdonságai, amelyek miatt később elvetették a nevelés ezen formáját. Az első a hierarchia. A tekintélyt hordozó személy nagy távolságban van, és a tekintély a számára állandó ellenőrzést jelent. A tradicionális tekintéllyel sokszor együtt jár az erőszak alkalmazása, feltétlen engedelmességet követel, tiltja az önállóságot, és a kritikával szemben teljes immunitást élvez. Ennek a típusú pedagógiának minden negatívumát bemutatja a Kóristák című film, ahol a gyerekek vétségeire a reakció az erőszakos büntetés.

Egy adott nevelési forma addig áll fenn, amíg az széles körű társadalmi támogatottságot élvez. Így a ‘60-as években indult szexuális forradalommal a tradicionális tekintélyelvűség elkezdett kimenni a divatból Helyette elterjedt a szabadságon, a szereteten, a támogatáson alapuló nevelési forma, amihez nagy reményeket fűztek. Ez a tekintélyelvűséggel szembenálló másik véglet volt, az úgynevezett „laissez faire” nevelés.
„Az volt mögötte a gondolat, hogy ha így nevelünk gyerekeket, akkor ők olyan felnőtté válnak, akik ugyanígy viszonyulnak egymáshoz és a gyerekeikhez is. Ezzel szemben Haim Omer azt írja, hogy legalább háromszáz olyan tanulmányt olvasott át a ‘80-as évektől kezdve, ami arról számolt be, hogy csődöt mondott ez a nevelési elmélet. Azokból a gyerekekből, akiket így neveltek, olyan felnőttek váltak, akiknek borzasztóan alacsony volt az önértékelésük. Érzelmi labilitás, beilleszkedési nehézségek jellemezték őket. Alkohol, drog, szexuális perverzióra való hajlammal küzdöttek.”

A serdülő gyerekek feszegetik a határaikat. A Neue Autorität elmélet szerint ehhez fontos, hogy legyenek is határok. Ha a gyerekek mindig azt teszik, amit szeretnének, akkor nem fogják megtanulni, hogy konfliktushelyzetben hogyan kellene viselkedniük, hogyan oldhatnak meg problémákat.
„Mindnyájan megéltük már életünkben azt, hogy nincs más választásunk, valamit muszáj volt megoldanunk. Micsoda öröm volt, amikor rájöttünk, hogy mégis sikerült! A nincs más választást megélni azt jelenti, hogy eszközöket adunk a gyerek kezébe, amit szorult helyzetben bármikor elő tud venni. Tehát nem kell a gyerekeket ettől megóvni. Ezek a helyzetek olyanok a lelkük számára, mint a kalcium a csontoknak.”
A fent említett problémák miatt a ‘80-as években a szakemberek ezt a típusú nevelést is elvetették, és a ‘90-es évektől útkeresés kezdődött. Ha a tradicionális tekintély nem működik, és a túl megengedő nevelésről is kiderült, hogy hosszú távon nem hatékony, akkor mi lehet a megfelelő módszer? Ezen kérdések megválaszolásával jött létre a Neue Autorität, amelyet az előadáson a hagyományos tekintélyelvűséggel szembeállítva érthettünk meg igazán:
Távolságtartás helyett kapcsolattartás, hierarchia helyett jelenlét, kontroll helyett önkontroll, büntetés helyett jóvátétel, egyéni döntések helyett támogatás keresése, beágyazottság. Azonnali reakció helyett hosszabb távra szóló döntések, engedelmesség helyett éber gondoskodás. Kertész Erzsébet az életből vett példákkal szemléltette, hogy:
„A legfontosabb, hogy megértessük a gyerekkel, hogy nem egymás ellen harcolunk, hanem egy oldalon állunk, és ugyanazért harcolunk.”

Szülőként nem tökéletesnek, hanem hitelesnek kell lennünk, hogy a környezetünk is érezze, hogy dolgozunk magunkon. Emellett össze kell dolgoznunk a tanárokkal, barátokkal, így sokkal könnyebb a gyereknevelés.
Az új autoritásnak nagyon fontos alapeleme az erőszakmentesség, és a deeszkaláció. Kerüljük azokat a szituációkat, amikor érezzük, hogy mindig egyre rosszabb lesz, aztán robbanni fogunk. Ez nem mindig sikerül, hiszen minden családban vannak kialakult koreográfiák, amikor pattanásig feszül a helyzet. Meg kell próbálni elvágni ezt az erőszakspirált. Ennek gyakorlására az előadó egy olyan módszert javasolt, amelyet vezetőképzéseken is szoktak alkalmazni:
„Elhatározom, hogy nem szeretnék veszekedni, és nyugodt szeretnék maradni, mégsem sikerül? Ezt remekül lehet gyakorolni, például a munkahelyünkön. Mindenkinek van olyan munkatársa, aki amikor megjelenik, az konfliktushoz fog vezetni. Tegyünk az asztalra egy nagy követ, és amikor ilyen személy közeledik, vagy olyan telefonhívás jön, amiről tudjuk, hogy rossz vége lesz, akkor megérintjük a követ, és tudatosítjuk magunkban, hogy nyugodtak akarunk maradni. Ezzel lehet gyakorolni azt, hogyan vegyük el az élét egy robbanásveszélyes helyzetnek, ami aztán otthon is sikerülhet. Borzasztóan nagy hatása van annak, amikor a gyerek elkezd szemtelenkedni, felemeli a hangját, mi pedig nyugodt hangon válaszolunk neki. Természetesen meg kell fogalmazni, hogy amit csinált, az nem jó, szemtelen volt, de mindezt nyugodt hangnemben. A gyerek pedig garantáltan meglepődik majd a reakción.”

Az előadáson több gyakorlati tippet is hallhattunk, például arra, hogyan érhetünk el hosszú távú változásokat. Haim Omer például azt javasolja, hogy ne zúdítsunk minden problémát, kritikát egyszerre a gyerek fejére. Inkább gondolatban csináljunk három kosarat: egy kicsit, ami piros, egy nagyobb sárgát, és egy egészen nagy zöld kosarat.
„A kicsi piros kosárba kerülhet két-három dolog, amit azonnal meg kell és lehet is változtatni a gyerek viselkedésében. Például holnaptól rendesen felkelsz, rendbe rakod a füzeteidet. Ezt gyakoroljuk. Amikor már működik, nézzük a sárga kosarat, olyan problémákkal, amelyeken már hosszú távon kell változtatni. Például tisztelettel beszélsz a tanárokkal. A zöld nagy kosárba pedig bekerülhetnek azok a dolgok, amikkel nem értünk egyet, de tolerálhatók. Például nem tetszik a gyerekünk öltözködése, a hajviselete.”
Az elhangzott példák tulajdonképpen nemcsak a gyereknevelésben, hanem az egymás közötti kapcsolatokban is remekül alkalmazhatók konfliktusos kérdésekben, ezzel mintát is mutatva gyermekeinknek. Bár manapság a példakövetés inkább az online világban látott minták követésében merül ki, Kertész Erzsébet azt a megnyugtató konklúziót adta, hogy a gyerekekben azoknak a mintáknak az utánzása is működik, amik a közelükben, aktívan jelen vannak. Hinnünk kell abban, hogy ha jelen vagyunk a gyerekünk életében, az meg fogja hozni a gyümölcsét, még ha úgy is tűnik, hogy falra hányt borsó, amit mondunk.
Végül egy nagyon találó idézettel zárta az előadást a Talmudból:
„Minden fűszálnak megvan a maga angyala, aki fölé hajol, és azt súgja neki: Nőj, nőj.”
Kiemelt képünk illusztráció: Paige Cody, unsplash.com