Külföldi munkahelyen megkérdezik, hogy vagyunk, de a hosszú beszámolónk már nem feltétlenül érdekli őket. Egy kollégánk már az első találkozáskor megmutatja a gyerekei fényképét a telefonján, míg a másik magánéletéről semmit sem tudunk. Ismerős? Bizony, a külföldi boldoguláshoz nem árt, ha felvértezzük magunkat a más kultúrákból származó emberekkel való együttműködés képességével, azaz fejlesztjük az interkulturális kompetenciánkat. Mindezekről és a téma osztrák-magyar vonatkozásairól Danis Ágota Bécsben élő coachcsal beszélgettünk.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Munkája során a más kultúrákból, más országokból származó emberekkel történő sikeres együttműködésre készíti fel az ügyfeleit, akik nem ritkán sikeres üzletemberek. Mi ennek a titka, és miért kell külön tanulnunk ezt, ha nemzetközi környezetben szeretnénk boldogulni?
Danis Ágota: Az 1970-es években az IBM nevű cégnél megfigyelték, hogy az alkalmazottaik a világ különböző pontjain teljesen máshogy reagálnak munkahelyi szituációkban: például máshogy utasítanak vagy máshogy fejezik ki a nemtetszésüket. Rájöttek, hogy érdemes komolyan foglalkozni az interkulturális kompetenciával, azaz annak a képességével, hogy megtanuljunk a más kultúrából származó emberekkel együtt dolgozni, a másságukat elfogadni, megérteni.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Az interkulturális kompetencia fejlesztésekor nem áll fenn a veszélye annak, hogy megerősítjük az elnagyolt és félrevezető sztereotípiákat, és megfeledkezhetünk az egyéni különbségekről?
Danis Ágota: Az interkulturális kompetencia pontosan azért szükséges, hogy ne vesszünk el a sztereotípiák csapdájában. Utóbbiak többnyire azokból a benyomásokból alakulnak ki, amelyek elsőre feltűnnek egy másik kultúrával kapcsolatban, tehát azok a viselkedésminták, amelyekben az leginkább eltér tőlünk. Ez lehet az, hogy az emberek kevésbé mutatják ki az érzelmeiket, vagy épp ellenkezőleg, hozzánk képest sokat gesztikulálnak. Ilyenkor hajlamosak vagyunk meghökkenni, és negatív jelzőkkel illetni őket – „nézd már, hogy mit csinál?” és társai – de fontos, hogy ezt a másságot ne minősítsük. Ugyanakkor egyik kultúrához sincsen általános recept. Azt szoktam tanácsolni a Magyarországon beruházó osztrák üzletembereknek, hogy ne rohanjanak ajtóstól a házba, próbálják megismerni a magyar felet, menjenek el együtt vacsorázni, igyanak meg egy pohár bort, így kiépülhet köztük a szimpátia és a bizalom, ami a magyaroknál nagyon fontos. Ezt láthattuk Erzsébet királynénál is, aki megelőlegezte a magyaroknak a szeretetet, és ezzel fontos szerepet játszott abban, hogy létrejött a kiegyezés a két ország között.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Az említett közös történelmi gyökerek miatt könnyebb dolga lehet egy osztráknak, ha Magyarországon akar üzletelni, mint egy németnek vagy egy amerikainak?
Danis Ágota: Szerintem igen, mivel két nagyon hasonló kultúrájú országról van szó. Hasonlóak az ünnepeink, a rituáléink, a szokásaink, az ételeink, sőt még a Mária Terézia korából ránk hagyományozott bürokrácia is. Amiben viszont eltérünk, az az osztrák „Gemütlichkeit”, mert a magyarok talán náluk nagyobb fordulatszámon pörögnek. A másik különbség pedig az, hogy Ausztria, különösen a nyugati része inkább a célorientált kultúrák közé sorolható, míg Magyarország inkább kapcsolatorientált. Ez azt jelenti, hogy míg az előbbiek szeretnek gyorsan a tárgyra térni, és következetesen különválasztják a munkát és a magánéletet, az utóbbiaknál nincs éles határ: otthon rendszeresen beszélnek a munkáról, a munkahelyen pedig szívesen beszámolnak arról, hogy mit csináltak a hétvégén, amit egy célorientált főnök gyakran időhúzásnak, lustaságnak vagy felesleges csevelynek tarthat.
Rólunk.at/Gazdik Anna: A legfrissebb statisztikai adatok szerint ma már több, mint 100.000 magyar állampolgár él Ausztriában, és ez a szám folyamatosan növekszik. Nekik mit tanácsolna az osztrák társadalomban való boldoguláshoz?
Danis Ágota: Elsőként a nyelvismeretet emelném ki, az itt nagyon fontos. Meg kell tanulnunk olyan szinten németül, hogy az alap beszélgetésekben részt tudjunk venni. Ezen kívül fontos lenne egy egészséges énkép. Tisztában kell lenni azzal, hogy ha minket felvettek egy munkakörbe, akkor alkalmasnak tartanak az ahhoz tartozó feladatok elvégzésére, nem érünk tehát kevesebbet a osztrák kollégáknál, de természetesen többet sem. Probléma akkor van, ha az embernek a kisebbségi helyzetéből adódóan nincs elég önbizalma, és gátlásai vannak. Egyszer az egyik kliensemet a főnöke megbízta azzal, hogy vigyen el valamit Bécsen belül egy másik intézményhez, és elküldött vele egy osztrák kollégát is. A magyar nő ezen vérig sértődött, mert úgy érezte, kételkednek a kompetenciájában. Ilyenkor nem megsértődni kell, hanem higgadtan kommunikálni: „megoldom egyedül is, de ha gondolod, persze, jöjjön velem”. A magyarokat ebben gyakran gátolja a temperamentumuk, pedig többre mennének, ha aludnának egyet a konfliktushelyzetre, és másnap tárgyilagosan, érzelemmentesen tisztáznák a dolgot.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Ha már a kisebbségi helyzetet említi, könnyebben vehetik az ausztriai beilleszkedés akadályait azok a magyarok, akik származási családjukban már átéltek hasonlót? Gondolok itt a határon túli magyarokra, vagy a magyarországi németekre.
Danis Ágota: Igen, megfigyeltem, hogy a felvidéki és erdélyi magyarok sokszor könnyebben tudnak adaptálódni és integrálódni külföldön, mint a magyarországiak, mert ők otthon is kisebbségben éltek, nekik ez nem új helyzet. Én Pozsonyban nőttem fel, és később a munkahelyemen, egy kutatóintézetben, mindig szlovákul beszéltünk, otthon a zárt ajtók mögött viszont mindig magyarul. Prágában jártam egyetemre, ott nyilván a cseh volt a környezet nyelve, ma pedig a német, de ez a kettősség végigvonul az egész életemen. A kisebbségi létből adódóan megtanultam, hogy attól, hogy nem tartozom a többséghez, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más.
Rólunk.at/Gazdik Anna: Az interkulturális kompetencia mellett az életöröm témájával is foglalkozik. Ha már a „Gemütlichkeit” fogalmát említette, lenne mit tanulnunk az osztrákoktól az életvidámság terén?
Danis Ágota: Ha megkérdezel tíz magyar embert, hogy „hogy van?”, szerinted hány fogja erre azt mondani, hogy „nagyon jól”? Persze, nagyon sok aggodalomra okot adó esemény történt és történik is a világban, a magyar történelem is bővelkedik tragédiákban, de ettől függetlenül szerintem meg lehet és meg kell tanulnunk tudatosan megélni az apró örömöket az életben. Lehet ez a napsütés egy parkban, egy habfürdő, nyugodt öt perc egy kávéval a fotelban, nem kell a katartikus pillanatokra várni, mint például az esküvő, a gyerekszületés vagy a diplomaosztó, mert ezekből nagyon kevés van. Most itt ülök Önnel a meleg szobában, kint esik a hó, beszélgetünk, a jelen pillanatban minden rendben van.
Kiemelt kép: Danis Ágota
