Forraltbor, puncs, süteményillat és kellemes karácsonyi dallamok fogadták a grazi Liebig kávézóban a beszélgetős estre érkezőket. Téma akadt bőven. Tudatában vagyunk annak, hogy mennyi elvárásnak szeretnénk egyszerre megfelelni a karácsonyi időszakban? Meg merünk kérdőjelezni bizonyos tradíciókat? Felismerjük, hogy mikor kell változtatni? Bensőséges hangulat, érdekes tapasztalatok, őszinte és elfogadó légkör a FemConnect Graz karácsonyi rendezvényén, Suhajda Virág moderálásával.
„A férjem családja egész évben nem kíváncsi rám, aztán karácsonykor pedig sokáig nagycsaládi összejövetelt tartottunk, és úgy tettünk, mintha minden rendben lenne… Elegem lett, és szóvá tettem ezt, azóta nem beszélnek velem.” – meséli kicsit keserűen, de mégis felszabadultan a tapasztalatait az egyik résztvevő. A FemConnect Graz karácsonyi beszélgetős estjén záporoznak a történetek a jelen lévő anyukákból. Láthatóan mindenki örül, hogy végre, ha csak pár percre is, de őrá irányul a figyelem, a többiek meghallgatják, és a moderátor, Suhajda Virág által létrehozott biztonságos térben elmondhatják a saját történetüket.
A beszélgetés elején Virág laza kézmozdulattal gyönyörű, karácsonyi témájú mesekártyákat helyez az asztalra. „Mindenki válasszon egyet-kettőt, amit bármilyen szempontból a saját karácsonyához tud kötni, aztán mindenki elmondja, miért éppen ezeket választotta.” – mondja bátorítóan. Látszólag könnyű a feladat, mégis alaposan végig kell gondolni, mi fejezi ki számunkra leginkább a karácsonyt. Egy havas táj? Egy pizsamában lustálkodó család? Egy ajándékokkal megrakott szán? Egy tündérfigura a karácsonyfa felett?
„A férjem nem szereti a karácsonyt, de mégis megpróbáljuk úgy alakítani, hogy egy szép családi napot töltsünk együtt.” „Hazautazunk, mert azt azért mégsem lehet, hogy nem látjuk ilyenkor a rokonokat.” „Mi nem ajándékozunk, hanem csak együtt vagyunk, nem szeretném, hogy ez a kommersz szemlélet a családomban is eluralkodjon. Ettől függetlenül szeretem a karácsonyt megelőző várakozást, és az ünnepnek a semmihez nem hasonlítható hangulatát.” „A szokásainkat sikerült összehangolni: a párom hatalmas, plafonig érő fát szeretne, – meg sem merem kérdezni, hogy mennyit fizet érte – én pedig ragaszkodtam ahhoz, hogy ne az angyalok vagy Jézuska hozza, hanem közösen díszítsük fel”.
Már az első kör után kiderül, hogy akarva-akaratlanul mindenkiben munkálnak belső vagy külső elvárások, melyekhez a karácsonyi időszakot igazítja, „és ez az elvárás paradox módon az is lehet, hogy szembe szeretne menni az elvárásokkal” – ad visszajelzést az elhangzottakra Suhajda Virág. Ezek a tudatos vagy nem tudatosított elvárások több szinten is körülvesznek minket: a munkahelyek, óvodák és iskolák, az üzletek dekorációja, a karácsonyi ünnepségek, a filmekből felénk áradó amerikai karácsony-mítosz, a tágabb család elvárásai, valamint a szűkebb családunkban közösen kialakítandó régi-új karácsonyi szokások formájában.
Lehet olyat, hogy valaki egyáltalán nem karácsonyozik, hanem helyette elutazik? Meglátogatjuk a nagyszülőket? Melyik nagyszülőhöz megyünk először? Hányféle sütit kell sütni? Bejgli vagy zserbó? Plafonig érő karácsonyfa, vagy elég a kisebb? Meddig érdemes ragaszkodni a tradíciókhoz? Amikor Virág arra kéri a résztvevőket, hogy próbáljanak meg ezeket az elvárásokat számba véve végiggondolni a karácsonyaikat, kiderül, hogy többen is mertek olyan változtatásokat bevezetni, amely a saját jóllétüket, kényelmüket, pihenésüket szolgálták:
„A gyerekkoromban sosem volt nálunk igazi, meghitt karácsony. Apám, most már ki merem mondani, alkoholista volt, és mindig volt valami botrány, ezért aztán én úgy döntöttem, az én gyerekeim mindent megkapnak, ami nekem nem adatott meg: hatalmas karácsonyfa, ajándékhalmok, finom kaják, 25-én az egész család a mi nappalinkban gyűlt össze… Amikor a gyerekeim nagyobbak lettek, még mindig fontosnak tartottam, hogy meglátogassam a húgomat. Egyszer aztán elegem lett az utazgatásból, felhívtam, és félve megkérdeztem, hogy mit szólna, ha idén nem karácsonykor jönnénk, hanem máskor. Tudjátok, mit mondott? Hogy hál‘istennek…” – meséli nevetve egy résztvevő.
„Amikor az osztrák párommal összejöttünk, én is mindent akartam egyszerre. 24-én még együtt karácsonyoztunk, 25-én hazavezettem Hódmezővásárhelyre, ahonnan még este felmentünk anyukámmal Budapestre, hogy 26-án reggel már a reptéren lehessünk, hogy kimehessünk Amerikába a nővéremhez, és vele is együtt karácsonyozhassunk. Amióta megszületett a közös fiunk, együtt lazulunk december végén itthon Grazban, és január elején megyünk Magyarországra, de csak anyukámhoz és apukámhoz, nem tartunk maratoni rokonlátogatást.” – folytatja egy másik résztvevő.
Különösen izgalmasak az 50-es korosztály élményei, hiszen ők nemcsak azt tapasztalták meg, hogy milyen a saját gyerekeikkel új karácsonyi szokásokat kialakítani, hanem azt is, hogy milyen a gyerekeik nélkül tölteni az ünnepet:
„A tavalyi volt az első év, amikor a gyerekeim nélkül töltöttem a karácsonyt. Végülis érthető, hiszen én jöttem el Budapestről, de ezt én akkor nagyon fájdalmasan éltem meg. Utána viszont rájöttem, hogy kimondhatatlanul élvezem a nyugodt napokat a párommal kettesben, ezért idén azt a megoldást választottuk, hogy a gyerekeim karácsony előtt egy héttel jönnek el hozzánk, de az ünnepeket ismét kettesben töltjük.”– meséli egy elvált anyuka, aki a gyerekek kirepülése után bátran alakított ki új szokásokat. Ugyanígy tett egy hasonló helyzetben levő másik résztvevő: „Bár egy városban lakom a gyerekeimmel, nálunk is nagyon fájdalmas volt a leválás: végül nekem kellett kiköltözni a közös lakásunkból, és utána hónapokig nem is beszéltünk egymással, a közös karácsonyozás fel sem merült. Idén azonban új alapokra helyeztük a kapcsolatunkat, és megint fogunk együtt ünnepelni, december 27-én. Megegyeztünk, hogy nem bonyolítjuk túl a dolgot: krémmel töltött, héjában sült krumplit fogunk enni.”
Tanulságos, hogy egyetlen résztvevő tudta szívből jövően azt mondani, hogy nem elvárásként éli meg a karácsonyi tradíciókat, hanem örömmel veszi ki a részét bennük: imád bejglit sütni, férjével szívesen fogadják felnőtt gyerekeiket, és a nagyszülőket sem azért látogatják meg, mert ez a szokás, hanem mert ezt mindnyájan élvezik.
A finoman kirajzolódó generációs különbségek tudatosítása mellett az est fontos tanulsága volt, hogy addig ragaszkodjunk a tradíciókhoz, ameddig valóban keretet és támaszt jelentenek, nem pedig korlátokat, és ha kell, merjünk változtatni. Nem csak mi fogjuk jobban érezni magunkat utána.
Fotók: Fessel Brigitta
Akár ez is tetszhet
