Tóth Zsuzsanna Napsugár nyolc éve tart magyar nyelvű foglalkozásokat Grazban gyerekeknek és felnőtteknek. Játékos elemekkel tarkított, élménygazdag óráin néptáncolni, rajzolni, barkácsolni tanulhatunk tőle, és egyúttal a magyar néphagyományokhoz is közelebb kerülhetünk. A kultúra továbbörökítésének szépségeiről és kihívásairól beszélgettünk vele, és kicsit eddigi életútjába is betekinthettünk.
Bátran mondhatjuk, hogy alig akad olyan kisgyermekes magyar család Grazban, aki ne ismerné Tóth Zsuzsanna Napsugár vagyis Zsuzsi nevét. Zsuzsi immáron nyolc éve tart foglalkozásokat magyarul szó szerint kicsiknek és nagyoknak, hiszen az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály megtalálja nála az érdeklődésének megfelelő alkotó tevékenységet. Repertoárja rendkívül széles: a kisgyerekek főleg néptáncra és kézműves órákra, barkácsolásra járhatnak hozzá, ezenkívül mindenkit szívesen lát egyénileg a rajzóráin, amelyeken akár művészeti pályára is felkészíti a diákjait. Szakmai profizmusa mellett kedves, közvetlen stílusa, vidámsága azonnal magával ragadja a tanulóit, akik, ha egyszer megfordultak nála, biztosan rendszeres látogatói lesznek az óráinak.
Zsuzsi népművészet iránti érdeklődése a gyerekkoráig nyúlik vissza. Eddigi életútját találóan foglalja össze egy a férje családjától kölcsönzött szófordulat: ő egy igazi Monarchia-polgár. Minden életszakaszban más-más országban élt: gyermekkorát Szlovákiában, serdülőkorát Magyarországon, fiatal felnőttkorát pedig Ausztriában töltötte. A szlovákiai Perbetén született, ahol elmondása szerint nagy hangsúlyt fektettek a magyar kultúra megőrzésére és ápolására. Már fiatal korában csatlakozott a hagyományőrző, hagyomány-visszatanító mozgalmakhoz, és kislányként is szívesen foglalkozott kisebb gyerekekkel heti rendszerességgel, akik akár éveken át a kezei alatt fejlődtek. Ekkor még aktív beszélője volt a helyi palóc, mátyusföldi dialektusnak, de anyanyelve ezen gazdagsága a győri középiskolai évek alatt fokozatosan visszaszorult a sztenderd nyelvjárás javára. A Debreceni Egyetem néprajz-muzeológia szakán diplomázott, és bár tanulmányai és érdeklődése nyomán egyértelműen Magyarországon, magyar nyelvű kulturális közegben tudott volna könnyen érvényesülni, végül mégis Grazban kötött ki. Választásának először egyértelműen szakmai okai voltak, ugyanis Grazban található a Frida und Fred nevű európai szinten is innovatívnak számító gyerekmúzeum, ahol tudományos ösztöndíjasként, majd gyakornokként dolgozott.
Akkor még úgy tervezte, hogy az új tapasztalatok birtokában hazatér Magyarországra, de miután megismerte későbbi férjét, mégis úgy döntött, hogy a kezdeti nyelvi nehézségek ellenére Grazban marad, és önálló vállalkozásba kezd.
Bár az eddigiek alapján gondolhatnánk, hogy ha valaki, akkor Zsuzsi biztosan jól ismeri a magyar kultúra továbbadásának és a magyar nyelv megőrzésének problematikáját, a grazi gyerekek tanítása mégis új kihívások elé állította. Kis tanítványai ugyanis (minimum) két nyelven élnek, így magyar beszédükben gyakran tetten érhetők a germanizmusok, és egy kifejezetten multikulturális közegben nőnek fel. Ennek megfelelően a szülők a foglalkozásoktól nemcsak azt várják el, hogy a gyerekek megtanuljanak szépen táncolni, vagy rajzolni, hanem azt is, hogy a magyar szókincsük is bővüljön. Az órák ezért gondos tervezést igényelnek, hiszen sokszor egy konkrét téma köré épülnek, ahol a gyerekek mondókákon, népdalokon keresztül észrevétlenül szívják magukba a különböző madárfajták (cinke, gólya, kakas), járművek (busz, vonat, villamos), zöldségek és gyümölcsök (borsó, meggy, mák) neveit.
Zsuzsi rendkívül érzékenyen és empatikusan közelít a kultúra továbbörökítésének témájához. Azt vallja, hogy a néphagyományok megismertetését valójában egy időutazáshoz lehet hasonlítani. Ehhez ismernünk kell és maximálisan el kell fogadnunk tanítványaink, jelen esetben a grazi gyerekek osztrák illetve multikulturális jelenét, és ebből kiragadva lehet őket átvinni a származási kultúrájuk világába, ahol mások a hagyományok, a motívumok, a szimbólumok, vagy akár a hangszerek. A párhuzamos idősíkok kiválóan megférnek egymás mellett, sőt mi több, nyitottabbá és elfogadóbbá is tesznek más kultúrák felé. Az első lépés efelé azonban egyértelműen az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a foglalkozásokon, és vidáman teljen az-az egy óra. Ennek a kulcsa Zsuzsi szerint a játék, ha sikerül játékba vinni a résztvevőket, már nyert ügye van. Így aztán az ovisok az órán a néptáncos elemekből álló bemelegítés után „Borsót főznek és jól megsózzák”, „Mákot törnek és kalácsot sütnek”, megpróbálnak elosonni az alvó csősz mellett és elcsenni egy-két érett szőlőszemet, vagy éppen mókuskákként szaladgálnak ki-be a házukból. A jókedv és a nevetés garantált. A karácsonykor, húsvétkor, vagy a nyári szünetben tartott extra alkalmakon pedig hurkapálcákon repülő angyalkák, mézeskalácsok, hímestojások és a nyári réteket megidéző varázsvirágos rajzok készülnek.
A kor előrehaladtával azonban komolyabb, komplexebb témák is előkerülnek, amelyeket nem lehet, és nem is érdemes szó nélkül hagyni, hanem biztonságos közeget kell teremteni a kibeszélésükhöz. Ide tartozik például az alapvető kérdés, hogy miért is élnek a gyerekek Ausztriában, esetleg többszáz kilométerre a magyarországi rokonoktól, vagy annak az áthidalása, hogy a magyarországi unokatestvéreik más anyagi körülmények között élnek, de esetleg a földrajzi közelség miatt a nagyszülőkkel közelebbi kapcsolatot tudnak kialakítani. A naptári ünnepek vagy az ezekhez kötődő szokások tudatosítása is érdekes tapasztalattal szolgál. Például egy Ausztriában felnövő gyereknek furcsa lehet megünnepelni a március 15-ét, ahol éppen egy a választott hazája ellen kirobbant szabadságharcra emlékezünk, vagy a húsvéti locsolkodás szokásán is sokan megrökönyödnek első hallásra.
Bár Zsuzsit valódi hivatástudattal tölti el a grazi gyerekek útjának egyengetése a magyar népművészet világában, az igazi feltöltődést azok a tevékenységek jelentik számára, amelyekben megélheti az alkotói szabadságát, azaz például saját maga készíthet rajzokat. Legutóbbi nagyívű képsorozatához a grazi főtér közelében található két gótikus templom jelentette az inspirációt, ahol hosszan elüldögélt, és impresszionista mintára a helyszínen vetette papírra benyomásait. A rajzok témája a fény akusztikája, illetve annak változása volt, többek között a karácsonyi időszakban. A képsorozatot 2021 októberében nagy sikerű kiállítás keretében a nagyközönség is megtekinthette. Zsuzsi sokoldalúságát mutatja az is, hogy ő illusztrálta Ildikó Kühn Die abenteuerlustige Elf című könyvét, amely már elérhető a nagyobb könyvesboltokban.
A foglalkozások egyébként jelenleg szünetelnek, mert Zsuzsi minden idejét 5 hónapos kisbabája köti le. De reményeink szerint, amint a kislány megtanul járni, (újra) indulhat a néptánc.
Gazdik Anna írása
Akár ez is tetszhet
