Sokan álmodoznak arról, hogy egy másik országban kezdenek új életet, de kevesen beszélnek a költözéssel járó lelki kihívásokról. Hogyan őrizhetjük meg a belső egyensúlyunkat, amikor minden új és ismeretlen? Erről beszélgettünk Dávid Adél mindfulness-trénerrel, aki tapasztalt külföldre költözőként őszintén megosztotta, milyen érzés újrakezdeni.
Adél 2010-ben költözött a családjával Ausztriába, korábban már két évet (1999-ben és 2000-ben) Bécsben töltött egyetemi tanulmányai miatt. Azokban az években szeretett bele igazán az országba. Az egyik álma az volt, hogy gyerekeivel a Duna-szigeten sárkányt ereget majd. Aztán 2010-ben kapott egy állásajánlatot, ami lehetővé tette, hogy kiköltözzön. Kilenc évig Bécsben élt, most pedig családjával Klagenfurtban lakik. Kezdetben egy nemzetközi egyházi irodában dolgozott, rendezvényeket szervezett, kiadványokat készített. Később egy evangélikus gyülekezetben volt lelkész, de a Covid-időszak alatt nagyon megterhelővé vált számára a munka, és végül kiégés miatt döntött úgy, hogy vált. Elkezdett mindfulness-szel foglalkozni, először saját maga miatt, majd elvégzett egy mindfulness-tréneri és egy jógaoktatói képzést is.
Adél hisz abban, hogy az ember több, mint a teljesítménye. Célja, hogy segítsen másoknak megtalálni saját, belső szabadságukat a jelen pillanatban – még egy teljesítményorientált világban is. Teológusként, lelkészi és vallástanári munkája közben számos korosztályban tapasztalta meg, hogy a stressz az élet állandó kísérője. A folyamatos megfelelési kényszer és a teljesítményorientált elvárások hosszú távon kimerüléshez, alvászavarhoz és akár kiégéshez is vezethetnek – már gyerekkorban is. Ezek a tapasztalatok vezették őt ahhoz, hogy mindfulness-trénerként segítsen másoknak egyensúlyt találni az aktivitás és a pihenés, a cselekvés és a puszta létezés között. Dávid Adéllal beszélgettünk.
Rólunk.at/Pöőr-Tóth Krisztina: Hogyan élted meg a külföldre költözést? Milyen kihívásokkal találkoztál?
Dávid Adél: Az első időszakban egyfajta kultúrsokkot tapasztaltam. Felnőttként, kompetens emberként érkeztem, majd szembesültem azzal, hogy a megszokott dolgok teljesen másképp működnek, hogy az információkat egyenként kell összeszedni. Ilyen helyzetben az embernek megjelennek olyan skilljei, amelyekről addig nem is tudott. Ha nem ismeri valaki a helyi szabályokat, nagyon nehéz eligazodni. A nyelvismeret is kulcskérdés. Nekem volt némettudásom, de sokan minimális ismeretekkel jönnek ki, ami jelentős hátrány. De ha az ember bekerül egy támogatói közösségbe, akkor az nagy segítséget tud adni, nekem ilyen volt a Femspace közösség és a Mentorprogram is.
Rólunk.at/Pöőr-Tóth Krisztina: Mit tapasztalsz a munkád során? Hogyan küzdenek meg az emberek az országváltással?
Dávid Adél: Az országváltásnak fázisai vannak. Az első az orientáció, majd a nyelvtanulás és az új lehetőségek keresése. Sokan először bármilyen munkát elvállalnak, csak hogy elinduljanak. A legfontosabb az, hogy közösségre találjanak, mert ez sokat segít az integrációban. De ne feledkezzünk meg azokról a családokról, akik gyerekekkel érkeznek. A gyerekek könnyen tanulnak nyelveket, de a beilleszkedés nem mindig egyszerű számukra. Az első fél év, amíg megtanulják a nyelvet, különösen megterhelő lehet. Én azt láttam a saját gyerekeimen is, hogy nagyon különbözően dolgozzák fel ezt az időszakot attól függően, hogy milyen a személyiségük. Az egyik legfontosabb dolog szerintem az, hogy nyugodtan engedjük meg magunknak, hogy érezzük: ez egy nehéz helyzet. Nem kell úgy tennünk, mintha minden rendben lenne, mintha nem lennének kihívások. Sokszor érezhetjük úgy, hogy elveszettek vagyunk, hogy nincs biztos pont, amibe kapaszkodhatnánk. És ez teljesen normális. Nem kell azt hazudnunk magunknak vagy másoknak, hogy könnyű – mert nem az. De ettől még nem vagyunk gyengék, sőt, ez egy természetes folyamat része.
“Nem adok időgazdálkodási tippet, mert nem ez a lényeg. Tévút, ha mindent bele akarsz pakolni a napodba. Pakold bele azt, ami tényleg fontos – és mindenekelőtt legyél magad fontos saját magad számára.”
Rólunk.at/Pöőr-Tóth Krisztina: Van valami, amit szerinted sokan elfelejtenek, amikor országot váltanak?
Dávid Adél: Igen, nagyon fontos, hogy önmagunkról ne feledkezzünk meg. Az élet külföldön sokrétű, számos kihívás és lehetőség vár ránk, de ha nem törődünk saját magunkkal, könnyen elveszíthetjük az egyensúlyt. Gyakran próbálunk alkalmazkodni, beilleszkedni, megfelelni az új környezet elvárásainak, de közben elveszíthetjük a saját identitásunkat. Ezért is kulcsfontosságú, hogy rendszeresen reflektáljunk arra, kik vagyunk, mi tesz minket boldoggá, és mi az, ami valóban a mi utunk. A lelki jólétünk megőrzéséhez fontos, hogy olyan tevékenységeket végezzünk, amelyek feltöltenek minket – legyen szó sportról, művészetről, meditációról vagy bármi másról, ami segít abban, hogy összhangban maradjunk önmagunkkal.
„A jövő miatti aggódás szinte minden magyar batyujában benne van. A legtöbb család annyi hányattatáson ment keresztül az elmúlt 2-3 generációban, hogy minden változás félelmetesnek tűnik. Ha meg épp minden rendben, akkor is van egy érzés mélyen, hogy ez csak a vihar előtti csend. Ezt a készenléti, félelemvezérelt állapotot adjuk át a gyerekeinknek is, hacsak nem vagyunk készek másképp csinálni, mint az őseink.”
Rólunk.at/Pöőr-Tóth Krisztina: Mit tanácsolsz azoknak, akik most költöznek egy másik országba és próbálják megtalálni a lelki egyensúlyukat az új környezetben?
Dávid Adél: Elengedhetetlen, hogy befelé figyeljünk. Ne az számítson, hogy mit gondolnak azok, akik otthon maradtak vagy mit szól a szomszéd. Inkább arra koncentráljunk, hogy nekünk mire van szükségünk ebben a pillanatban. Mi segítene abban, hogy jól érezzük magunkat az új helyünkön? Ha ezt felismerjük, akkor könnyebb lesz megtalálni azokat a lépéseket, amelyek a lelki jólétünkhöz vezetnek. Fontos, hogy merjünk segítséget kérni – legyen szó barátokról, szakemberekről, közösségekről. Egy támogató közeg rengeteget segíthet abban, hogy ne érezzük magunkat elszigeteltnek, és hogy stabil alapokat építhessünk az új életünkhöz. Nem baj, ha néha nehéz, ha néha magányosnak vagy bizonytalannak érezzük magukat. Ez része az útnak. De mindig lesznek lehetőségek, kapaszkodók, emberek, akik segítenek. És idővel mindenki megtalálja a saját helyét. A lényeg, hogy merjünk türelmesek lenni önmagunkkal, és bízzunk abban, hogy az út során rengeteg új tapasztalat és lehetőség vár ránk.
Kiemelt kép, fotó: Varga Nóra (Love and Lights Photography)
