Kapu Tibor beírta magát a történelemkönyvekbe, amikor 2025-ben második magyarként a világűrben járt. Június 8-án a bécsi Collegium Hungaricumba látogatott tartalékosával, Cserényi Gyulával, és bécsi középiskolásoknak tartottak izgalmas és motiváló előadást. Szó volt a kiválasztási folyamatról, a hosszas felkészülésről és természetesen az űrben töltött 18 napról is.
Az előadás előtt Méhes Márton, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója egy személyes élményt osztott meg a közönséggel. Tízéves volt, amikor az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan az iskolájukba látogatott. Kisfiúként meghatározó élmény volt ez számára, hisz tudta: ahhoz, hogy valaki űrhajós lehessen, egészen különleges képességekkel kell rendelkeznie.
Valóban így van, hisz a Hungarian to Orbit (HUNOR) program keretében 247 jelentkezőből választottak ki kettőt, aki megkapta a teljes kiképzést, ami az űrutazáshoz szükséges. A jelentkezőknek nagyon komoly fizikai, szellemi és pszichés szűrésen kellett keresztülmenniük. A legalkalmasabbak részt vettek egy három szakaszból álló magyarországi kiképzésen, és az ott nyújtott teljesítményük is számított a végső kiválasztásnál. A kiképzés része volt tudományos ismeretek elsajátítása például űrdinamika és robotika területén, de pilótaképzésen, szárazföldi és vízi kiképzésen is részt kellett venniük. Figyelték az extrém helyzetekhez való alkalmazkodást is. A jelöltek műrepülős gyakorlatokat végeztek, de izolációs tréningen is részt kellett venniük. De többek között számított még a kommunikációs és problémamegoldó képesség, gyors lényeglátás, csapatban való munka is. Végül Kapu Tibor képviselte Magyarországot a legénység tagjaként, Cserényi Gyula pedig tartalékos státuszt kapott arra az esetre, ha Kapu Tibor utazása valamiért meghiúsul.


Kapu Tibor fejlesztőmérnök, a Műegyetemen végzett gépészmérnökként, dolgozott a gyógyszeriparban, majd hibrid autók akkumulátorainak és űrhajósok sugárzásvédelmét szolgáló technológiák fejlesztésében vett részt. Nemzetközi tapasztalatot is szerzett munkája során. Cserényi Gyula villamosmérnök, aki a program előtt magasfeszültségű elektromos hálózatok üzemeltetésével foglalkozott. Mindketten komoly sportmúlttal is rendelkeznek. „2024. május 26-án történt meg a hivatalos kiválasztás. Ami azért is szimbolikus, mert épp aznap 44 éve, hogy az első magyar űrhajóst, Farkas Bertalant a világűrbe küldték.” – mondta Kapu Tibor. Egyébként az amerikai kiképzés során végig kapcsolatban voltak Farkas Bertalannal, akitől számos tanácsot kaptak.
A további képzések nagy része Amerikában zajlott, de Japánban és Európában is részt kellett venniük tréningeken. Ennek része volt egy szabadtéri vezetőképzés, tengeri kajakozás szélsőséges körülmények között Mexikóban, de például azt is kipróbálták, hogy hogyan meneküljenek ki egy süllyedő helikopterből a víz alól. „Nagyon gyakorlatorientált képzés volt, ahol sokszor próbára kellett tennünk a határainkat. Egyszer egy helikopterről kellett beugranunk a vízbe. Végigfutott az agyamon, hogy mégis mit keresek itt, hisz otthon vár a családom. Aztán arra gondoltam, hogy az az álmom, hogy űrhajós legyek. Most csak a következő lépésre kell koncentrálnom, hisz csak egy lépés, és már ugrok is. Ez számomra egy jó példa arra, hogy bármilyen nehézség is van az életemben, ha ott van a szemem előtt a cél, mindig csak a következő lépésre koncentráljak. És minden egyes lépéssel egy kicsit közelebb kerülök az álmomhoz.” – mesélte Cserényi Gyula.


Az űrutazás előtt a legénységnek és a tartalékosoknak is kötelező volt a karantén. Ám ebben az esetben többször is előfordult, hogy valami miatt későbbre tolódott a kilövés napja. Emiatt a karantén 32 napra nyúlt. Ez volt a leghosszabb egybefüggő idő, amit eddig űrhajósoknak karanténban kellett tölteniük a küldetésük előtt. Kapu Tibor családja is Houstonba költözött a felkészülés idejére: „Nekem olyan szerencsém volt, hogy a családom is kint volt velem. A karantén alatt két-három naponta találkozhattunk, tisztes távolságból, mint anno COVID-járvány alatt. Szép, de megterhelő időszak volt egyszerre.”
Az űrhajós az űrbe bocsátás előtti pillanatokban is a családját hívta föl telefonon, hogy megköszönje a támogatásukat. „Az űrállomáson hét ember várt minket, akik már március óta ott voltak. Hónapok óta nem láttuk egymást, nagy volt az öröm. Az első megtett métereim az űrállomáson nagyon suták voltak, aztán persze megszoktuk, és össze-vissza pörögtünk. Az első percekben bevezettek minket az úgynevezett kupolába. Ott volt az első pillanat, hogy láthattuk a Földet. Fantasztikus volt. Hét különböző ablakon, 360 fokos kilátással tudtuk megnézni. Elképesztően gyönyörű látvány volt. Aztán felhívhattuk a szeretteinket.”
Az űrhajós több élményt is mesélt az űrállomáson zajló életről, de az egyik kedvence az alvás volt: „Hálózsákban aludtunk, gumipókkal lekötve. Még életemben nem aludtam ilyen jókat. Az étkezés egy közösségi élmény volt. Ahhoz nehezen tudtam hozzászokni, hogy a desszert akár a fejem fölül is előkerülhet, mert az egész vacsora alatt felettem lebeg.”


A magyar jelenlét az űrben amiatt is kiemelt jelentőségű, mert így lehetőség volt magyar vonatkozású tudományos kísérletek elvégzésére. Kapu Tibor feladata az volt, hogy otthoni egyetemek, kutatóhelyek, vállalatok, startupok, oktatási szervezetek kísérleteit végezze el, ezzel elősegítve a magyar űrtudomány további fejlődését, az űrkutatás következő nagy problémáinak megválaszolását. Az űrállomásról kapcsolatot teremtett magyar diákokkal is. „Nagyon büszke voltam a magyar tudósokra. Éreztem hozzájuk a kapcsolódást még ebből a távolságból is, amikor végeztem a kísérleteket, és olvastam a hozzájuk írt anyagokat.”
Arra a kérdésre, hogy az űrben kit képviselt, Kapu Tibor elmondta: „Attól a pillanattól hogy Houstonba érkeztem, Magyarországot képviseltem. Minden vizsgán azért aggódtam, hogy ha elbukok, akkor a magyar fiú bukik el, nem Kapu Tibor. Ez egy nemzetközi misszió volt, ahol négy ember négy országot képviselt. Ez a súly már a repülés előtt nyomta a vállam. Igaz, hogy mindezt évek munkája előzte meg, de a reflektorfénybe akkor kerültem, amikor a start megtörtént. Rengetegen néztek minket az egész világon. Viszont a parancsnok, Peggy mondott egy nagyon találót, amikor a Földet kémleltük. Az űrből már mindannyian a Földet képviseltük, és nem számít, hogy ki milyen országból jött. Ezt ahhoz tudom hasonlítani, hogy annak idején, amikor Nyíregyházáról Budapestre költöztem, nyíregyháziként hivatkoztam magamra. Ám amikor Houstonba mentem, nem volt értelme azt mondanom, hogy Nyíregyházáról jöttem, így csak annyit mondtam, magyar vagyok. Aztán a világűrből már mindannyian a Földről jöttünk. Az űrállomásról nézve nincsenek országhatárok.”
Kiemelt kép: Farkas Noémi







