Lehet-e két hazád? Ezzel a kérdéssel nyitott az #itthonotthon eseménysorozat 2024-es őszi évada a KultPult szervezésében, a Lean in Femspace közreműködésével szeptember 27-én, pénteken este a bécsi Loffice-ban. Péterfy-Novák Éva, Péterfy Gergely, Havas Juli és Borbély Alexandra irodalmi-felolvasószínház és könyvbemutatója igazán nagy hatással volt azokra, akik ezt az őszi estét a KultPulttal töltötték. Teltház volt.
A jegyek két héttel a bemutató előtt elfogytak, de a szervezők gondoskodtak arról, hogy bárkinek lehetősége legyen csatlakozni az esthez, ugyanis élőben közvetítették a beszélgetést. A nézők soraiba nemcsak Bécsből, hanem Alsó-Ausztriából, Budapestről, de még a cseh határ mellől is érkeztek a hetedik kerületbe, a virtuális közönséghez pedig még Belgiumból és Angliából is csatlakoztak.
Bencze Mariann-nak, a KultPult alapítójának nemcsak ahhoz van érzéke, hogy az eseményeket megszervezze, hanem gondosan figyel a témaválasztásra, keresi, kutatja a kapcsolatszálakat, és úgy válogatja össze a beszélgetőpartnereit, hogy ők mind az #itthonotthon témakörre rezonáljanak. A mostani estén sem volt ez másképp: az előadók több szálon is kapcsolódtak egymáshoz, nem csak írók és művészek, hanem barátok is, akik mind máshol élnek jelenleg, mint ahonnan útnak indultak. A másfél órás estet Mariann szerkesztette és moderálta, a kérdésekkel sokszor nemcsak az előadókat, hanem a közönséget is bevonta, végig szoros volt a kapcsolat a térben.
Péterfy-Novák Éva író, emberi jogi aktivista személyes traumájának feldolgozása miatt kezdett blogot írni, majd a bejegyzésekből 2014-ben Egyasszony címmel nagy sikerű könyv, később pedig monodráma készült. Idén ünnepelte a könyv a 10. jubileumi megjelenését. Éva mesélt arról, hogy milyen, amikor a könyve kapcsán leveleket kap az olvasóktól, hogy megkönnyezi őket, majd próbál előre tekinteni, mondván, csak így lehet ezt csinálni. A sok könyvbemutató, utazás mellett készül új regénye is.
Férjével Péterfy Gergely, József Attila-díjas magyar íróval, forgatókönyvíróval, szerkesztővel, egyetemi oktatóval együtt meséltek arról, hogy mikor és miért döntöttek úgy, hogy Olaszországban folytatják az életüket. Szóba jött a Kitömött barbár című könyv és az Utas és Holdvilág könyv által szervezett túráik különlegessége és népszerűsége is. Hallhattunk arról, hogy a Covid-járvány miatt a kreatív írás kurzusaik online folytatódtak, sok új tanítványuk lett.
Itt jött a képbe a következő kapcsolódási pont, dr. Szalai Zsuzsa tüdőgyógyász szakorvos, aki regényeit Havas Juli néven publikálja. Havas Péterfyék tanítványaként indult, és ma már kétkötetes író. Novellái és szövegei több helyen, többek között a WMN magazinban is megjelennek.
A kötetekből Borbély Alexandra, Jászai Mari-díjas színész olvasott fel a közönségnek, akit nyelvről, nyelvjárásról, Oscar-díj jelölésekről is kérdezett Bencze Mariann. Alexandra mesélt a nyelv fontosságáról, az identitásáról, arról hogy most neki hol és mit jelent a haza, hogy a gyerekei nevelésekor mennyire fontos az anyanyelv. Az est végén a közönség is kérdezhetett, majd egy rövid szünet után könyvvásárra, dedikálásra és fotózkodásra került sor.
Az őszi időszakban még két #itthonotthon-esttel érkeznek a szervezők:
- egy színházi előadás lesz október 16-án: Várnagy Kinga: Anyanyelve magyar című előadása, amelyet követően a SVUNG-gal és a BIM-mel is beszélgetnek a szervezők;
- egy pódiumbeszélgetés is várja a nézőket november 15-én: újrakezdéseinkről tabuk nélkül, többek között Jakupcsek Gabriellával;
- de a KultPult más programokat is kínál ebben az időszakban az év végéig, amelyek nem tartoznak az #itthonotthon tematikához:
- egy Áron András koncert lesz a Budapest Bistróban október 10-én,
- három médiaműhely-workshop Pátkai Rozina többszörösen díjazott énekessel és intermédia-művésszel októberben, novemberben és decemberben,
- valamint a Duda Éva Társulat táncelőadása két estén is az Odeonban lesz látható november 4-én és 5-én.
Érdemes követni őket, az őszi programok után az #itthonotthon is folytatódik.
Nézzetek be az események közé: https://kultpult.eu/
Fotók: Antalfi Dániel