A burgenlandi magyar népcsoport történetében számos olyan család található, amelynek múltja kötődik a történelmi Magyarországhoz és a mai Ausztriához. Közéjük tartozik az ikonikus nagyszentmihályi (Großpetersdorf) Huszár család is, amelynek tagjai generációról generációra örökítették tovább a mézeskalács-készítés hagyományát és a cukrászat mesterségét. Történetüket Huszár László özvegye, Marton Zsuzsanna őrzi, aki csaknem hat évtizede él Burgenlandban.
A Huszár família története a 15. században kezdődött. Az ősök a mai Burgenland területén éltek, a családi emlékezet szerint 1602-ből származó nemesi oklevél igazolja kisnemesi származásukat. A történelem során azonban nem a nemesi cím, hanem a mesterség tette ismertté őket: tagjai több nemzedéken keresztül cukrászként tevékenykedtek. Dédapák, nagyapák és apák adták tovább a szakmai tudást, a recepteket, a műhelytitkokat.
A Huszár név különösen Nagyszentmihályon vált fogalommá, ahol a család cukrászdája a helyi közösségi élet népszerű, meghatározó helyszíne volt. A családot a környéken sokan egyszerűen csak „bábusokként” ismerték, hiszen a régi mesterek nemcsak süteményeket sütöttek, hanem mézeskalácsot is, amely nem csupán édességet jelentett, hanem kézműves alkotást is. A díszített szívek, figurák, lovak és egyéb motívumok hosszú-hosszú évtizedeken át készültek a család műhelyeiben. A Huszárok éltették, vitték tovább a mélyen gyökerező magyar néphagyományt. Huszár László születésekor sérülést szenvedett. Bal karja nem fejlődött megfelelően, így édesapja attól tartott, nem tud majd helytállni a szakmában, így nem szerette volna, hogy fia cukrász legyen. A fiatalember azonban hajthatatlan volt: László ragaszkodott ahhoz, hogy ugyanazt az utat járja végig, mint elődei. Grazban tanult könyvelőnek, majd hazatért. A számokkal és a kötelező kereskedelmi feladatokkal kevésbé foglalkozott szívesen, a cukrászat azonban vonzotta, főleg annak művészi oldala. Kézügyessége, kreativitása és kitartása révén végül ugyanúgy mesterré vált, mint felmenői. Sőt, a képzőművészetben is megmutatta tehetségét, szabadidejében festett.
Hajdanán még sok mindent helyben készítettek. A műhely mellett működött a jégverem, saját eszközökkel dolgoztak, a termelés jelentős része kézi munkával történt. Az üzletben mindenki dolgozott: a cukrászat nem csupán foglalkozás, hanem életforma volt, gondosan megtervezett, összeszokott csapatmunka nélkül nem sikerült volna. László húga, Lotte szintén cukrászmester lett. Télen, nyáron – bármely évszakban – a mindennapok a műhelyben kezdődtek és értek véget. Különféle búcsúkra, vásárokra is jártak a tartományban, sokszor távolabbra utaztak. Ez a tevékenység aztán kikopott, mert az üzletben kellett a jelenlét, a fókusz. Akkoriban jellemző volt a kávéházi kultúra: az évek során a helyi közösségek kedvelt találkozóhelyévé vált a Huszár cukrászda. Farsang, karácsonyi hangolódás, irodalmi műsor, dalest – különféle rendezvények várták az érdeklődőket, akik az emlékezetes kulináris élmény mellé színvonalas művészeti és kulturális programokat is kaptak.
Zsuzsanna 1968-as érkezése után hamar bekapcsolódott a családi vállalkozás működtetésébe. Talpraesett, energikus személyiségével minden megoldott, ha olyan helyzet adódott, ő maga kárpitozott, belső teret alakított ki, intézte többek között a könyvelést. Elsőként megszületett fiuk, Gábor, aki ma Kanadában él. 1973-ban lányuk, Éva is világra jött, ő Bécsben lakik – mindketten egy-egy unokával ajándékozták meg szüleiket. László első házasságából született fia, Péter tízéves korában került hozzájuk, Nagyszentmihályon járt iskolába, majd tizenkilenc éves korában Bécsbe költözött.
Marton Zsuzsanna 1945-ben született a fővárosi Sashalmon. Édesanyja Heves vármegyéből, édesapja Zala vármegyéből származott. A szülők Budapesten telepedtek le. Zsuzsanna a XVI. kerületben nőtt fel, ott végezte iskoláit. Egy ismerős révén ismerte meg fiatalon Huszár Lászlót. 1968 májusában összeházasodtak, augusztusban pedig végleg Burgenlandba költözött, azóta az őrvidéki Nagyszentmihály az otthona.
Huszár László 1995-ben nyugdíjba vonult, s mivel utódai más pályára kerültek, így az 1895-ben Huszár Árpád által létrehozott családi cukrászatot más vette át. Egy év híján három évtizeden át Krammerék bérelték, ma a külföldi üzletvezető sütemények helyett inkább a fagylatra helyezi a hangsúlyt. A helyet már nem Huszár cukrászdának hívják.
A Huszár család legendája azonban tovább él. Fényképek, oklevelek, receptek, valamint a mézeskalács-készítéshez kapcsolódó anyagok őrzik a múltat. Egyedi esetről számol be az a fotó és újságcikk, amikor Huszár László mézeskalácsot küldött a köztársasági elnöknek, aki aztán személyre szóló levélben mondott köszönetet az ajándékért. Ezek a dokumentumok, fényképek és receptek ma már nemcsak a leszármazottak számára fontosak: 2025-ben a Magyar Cukrász Szövetség képviselői a Határtalan édességek című kiadvány előkészítése során különleges kéréssel keresték fel Marton Zsuzsannát. Az azóta megjelent, gazdagon illusztrált kötet azoknak a cukrászcsaládoknak állít emléket, amelyek trianoni békediktátum után az országhatárokon kívül folytatták tevékenységüket. A Huszár család helyet kapott a könyvben.
A családtörténet kutatása ezzel nem ér véget. A tervek szerint 2027-ben a budapesti Cukrászmúzeumban külön kiállítási egység mutatja majd be a Huszárok több nemzedéken átívelő munkásságát, azt a több, mint százéves örökséget, amelyet a család a cukrászat és a mézeskalács-készítés területén létrehozott. A kiállítás nemcsak egy cukrászdinasztia történetét idézi fel, hanem azt a sajátos határ menti világot is, amelyben magyar, osztrák és burgenlandi identitások találkoztak.
Fotók, videó: Gombás Mónika
