Október 23-án ünnepi műsort és megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom, és a harcok során elesett hősök emlékére. Az est különlegességét a „Színpad és kínpad” című színpadi előadás adta, mely betekintést nyújtott az akkori zavaros idők színházi világába. Beszámoló a bécsi magyarság közös megemlékezéséről.
Október 23., Bécs. Az arcomba csapó szél frissességgel tölt el, amint kilépek a Schwedenplatz U4-es és U1-es metró aluljárójából. Bécs mindig szeles, de ezúttal mintha csak az időjárás is érzékelné, hogy egy, a bécsi magyarság számára különösen fontos rendezvényre sietek: nem szakítja le a szívem fölé gondosan elhelyezett kokárdát. Igazítok kabátomon, majd öles léptekkel elindulok a Collegium Hungaricum irányába: este itt tartják meg az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepi emlékműsorát.
Még éppen időben érkezek, hogy elfoglalhassam helyemet a 30-40 főt számláló közönség soraiban. Örömmel nyugtázom, hogy a megemlékezésen nem csak az idősebb generáció képviseltette magát: többen a fiatalok közül is úgy döntöttek, hogy családtagjaikat, hozzátartozóikat elkísérik az előadásra, és tiszteletüket teszik az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.
Az ünnepi beszédek sorát Mentsik Szilvia, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala elnöke nyitja meg. Köszönetét fejezi ki az egybegyűltek felé, hogy jelenlétükkel hozzájárulnak a megemlékezés meghittségéhez, valamint hogy ilyen sok magyar számára fontos a történelmünket radikálisan formáló események emlékeinek ápolása.
Mentsik Szilva köszöntőbeszéde után Dr. Méhes Márton, a Collegium Hungaricum igazgatója veszi át a szót, és röviden összefoglalja az intézményt érintő ’56-os eseményeket. Története során talán ekkor érte a legnagyobb veszteség a Collegium Hungaricumot: a leromlott, amortizálódott állapotban lévő és felújításra váró Trautson Palotát az akkori kommunista vezetőség eladta az osztrák államnak, így a Collegium Hungaricumnak is költöznie kellett. Az intzémény számára épült egy új kocka-épület az akkori stílusban, a mai helyen, majd ezt a ‘90-es évek végén teljesen átépítették ifjabb Rajk László és csapata tervei alapján. Ezt az épületet használjuk a mai napig is. Dr. Méhes Márton összefoglalója után Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövetasszony ünnepi beszéde tökéletesen vezeti fel a „Színpad és Kínpad” című darabot.
A színdarab során ámulva figyelem a két kiváló előadóművész: Nagyváradi Erzsébet és Rubold Ödön színpadi játékát. Arckifejezéseikkel, hanghordozásukkal nagyszerűen mutatják be az akkori zavaros időszak bizonytalanságban tengődő hangulatát és színházi világát. Az előadás során bemutatásra kerülnek 1956 színházi történései, hogy az akkori nagyok, a nemzet színészei hogyan élték meg a forradalom és szabadságharc eseményeit.
Az elmúlt negyedszázadban ugyanis számos könyv, összeállítás született a forradalomról, főként politikai szempontból tárták fel az írások, a televízió sorozatai az eseményeket, de hogy a színházi életben mi történt, arról keveset tudunk. Az előadás során olyan ritkán hallott, vagy egyáltalán nem ismert naplórészletek kerülnek elő, melyek bemutatják a vidéki eseményeket, a beszervezésre tett kísérleteket, a hasraütés szerűen és igazságtalanul kiosztott büntetéseket, megtorlásokat, a szétszóratást.
A két színész előadásában megtudjuk, hogyan élte meg ’56-ot Sinkovits Imre, Raksányi Gellért, Darvas Iván, Bessenyei Ferenc és Mensáros László. Rendőrségi anyagok, ÁVH-s iratok hosszas felkutatása előzte meg a színdarab létrejöttét. Egy óra elteltével, vastapssal jutalmazzuk a megható, olykor megrendítő visszaemlékező előadást. Az ünnepi rendezvény a szózat közös eléneklésével ér véget, majd kötetlen beszélgetés veszi kezdetét az előadás helyszínéül szolgáló terem mellett található folyosón.
A hagyományoknak megfelelően természetesen a sajtos pogácsa és a pohár bor sem marad el, jómagam is fogyasztok a vendégek számára kikészített finomságokból, mielőtt hazaindulok. Az otthon melegéig tartó út során a metrón még egyszer eszembe jut az 1848-as szabadságharc idején keletkezett, de az ’56-os forradalom során is gyakran használt legfontosabb mondat: „a magyarok Istenére esküszünk, esküszünk hogy rabok tovább nem leszünk!” Tisztelet a hősöknek, akik vérüket és életüket adták, hogy ma egy jobb világban élhessünk.
