Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben ezen a napon fogadta el a pozsonyi országgyűlés – az addig használt latin helyett – hivatalos államnyelvvé a magyar nyelvet. Ez alkalomból egy Bécsben élő, Pécsett született, ám kisiskolás kora óta Ausztriában élő magyar- és némettanár mesélt a magyar nyelvhez való viszonyáról, a magyar nyelv tanításáról, és arról, hogy bizony nehéz feladat a kétnyelvű szülőnek mindkét nyelvre tanítania saját csemetéjét.
1844. évi II. törvénycikk a magyar nyelv és nemzetiségről (részletek)
3. § Országgyülési nyelv ezentúl kirekesztőleg a magyar lészen, egyedül a kapcsolt Részek követeinek engedtetvén meg: hogy azon esetben, ha a magyar nyelvben jártasok nem lennének, a közelebbi 6 évek alatt tartandó országgyüléseken szavazataikat latin nyelven is kijelenthessék.
6. § A királyi udvari főtörvényszék nyelve az ország határain belől indított minden perekre nézve, valamint az ország határain belőli minden itélőszékek – következéskép a szentszékeknek nyelvök is, a magyar lészen; s azon itélőszékeknek hivatalos minden egyéb dolgaik is magyar nyelven folytatandók.
9. § Ő Felsége méltóztatott kegyelmesen rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belőli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen.
Az összes rendelkezés itt olvasható.
Egyéni, és közös felelősségünk nyelvünk tisztaságának megőrzése, ápolása, fejlesztése, hiszen rajtunk múlik, hogyan adjuk tovább az újabb generációknak nemzeti örökségünk, a magyarság fennmaradásának egyik fontos, meghatározó eszközét. A magyar nyelvet Magyarország határain kívül is sokan, sokféle diaszpórában igyekeznek megtartani, megtaníttatni utódjaikkal. Ennek egyik nagykövete Wirker-Dobány Katalin magyar- és némettanár, aki a magyarországi Pécsett született, majd alsótagozatos kisiskolásként érkezett szüleivel Ausztriába. Harmadik osztályosként került új nyelvi közegbe, rövid idő alatt a német lett a fő nyelve, ezen a nyelven érettségizett, osztrák barátai voltak.
Huszonkét éves korában jött rá, hogy hiába beszél magyarul, és szóban perfekt, mégsem elégedett, mert nem ír helyesen, nem olvas jól. Tipikusan az a kétnyelvű fiatal volt, akiket most oktat. Úgy döntött, hogy Magyarországon, a szombathelyi Nyugat-Magyarországi Egyetemre megy, germanisztikára iratkozott be, kontraktív nyelvészetre szakosodott, közben olasztanári szakot is végzett. A diploma után még mindig nem volt elégedett, még ekkor sem tudott jól írni, így jutott el a Bécsi Egyetemre, ahol a kezdők között három év alatt, heti hat órában fejlesztette tudását. Végigcsinálta azt az utat, amelyet tanítványainak is végig kell járni, hogy elsajátítsák a magyar nyelvet.
Csaknem hét éve tanár a Bécsi Egyetem Innovációs Központjában, mintegy tíz éve erősíti az Osztrák-Magyar Nyári Egyetem képzéseinek tanári karát, amely minden évben két hétig várja az érdeklődőket nyelvtanulásra. Imádja azt, amit csinál, nem a munkája, hanem a hivatása.
Tanulási mottója: „A közös felfedezés új világokat nyit mindannyiunk számára.”
Javarészt osztrákokat okít, akikben belső indíttatás, hogy beszéljék a magyart, legtöbbször, mert párjuk, házastársuk magyar. Néhányan a munkahely miatt választják, ott szükséges, de ez a kisebb arány. Sokszor a hagyomány miatt érkezik hallgató: akad egy magyar édesanya, nagymama a családban, akivel gyermekkorban jól beszélte a nyelvet, de elfelejtette, viszont felnőttként igénye van, hogy újra felelevenítse a tudást, a már meglévőhöz újat tegyen.
– Szeretik azt mondani a külföldiek, hogy nehéz a magyar nyelvet tanulni, én ezt nem így gondolom, ez a nyelv nagyon logikus, ám tény, hogy más, mint a német, az angol vagy az olasz, azonban semmiképpen nem nehéz. Egy nyelv tanulásában nem a nyelvtan megértése, megtanulása a legnagyobb feladat, hanem a szótanulás, az a kihívás. A magyar nyelv olyan logikát ad, ami más nyelvben nincsen, tanulása pallérozza az agyat, fejleszt. – vélekedik így Katalin.
Általában megkérdezi a diákjaitól, hogy mi a kedvenc magyar szavuk. Neki a pillangó, ahogy szinte a legtöbb tanítványának is. Kislánya ejti ki különösen dallamosan, talán ehhez kapcsol érzelmet, ezért ez a favorit szó. Van egy kisfia is, mindkettőjüket igyekszik németül és magyarul is tanítani, néha nagyon nehéz, főleg, ha vele legtöbbször csak németül kommunikálnak a gyerekek, annak ellenére, hogy szinte mindent megértenek, és a nagyszülőkkel például hajlandóak magyarul csevegni. Katalin azt üzeni: sosem szabad feladni.
Akár ez is tetszhet
