A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület 2022-ben Őrség című folyóiratában adta közre a felsőőri Topler János helytörténeti munkáját, amelynek címe Felsőeőr leírása. Eredete, alakulása, története és tényállása. A felsőőri nép számára. A szerző 1946 karácsonyán kezdte el írni könyvét és 1960-ban kibővítve és átdolgozva fejezte be. Felsőőr városa 2027-ben ünnepli alapításának 700 éves jubileumát. Topler János művét ebből az alkalomból részletekben fogjuk közölni.
Most miután mind a három anyaszentegyház az elnyomatás alól felszabadult, van temploma, tornya, harangokkal ellátva, iskolaháza, tanítólakásokkal és parochiája, van tehát szabad egyház a szabad államban, ennyi viszontagságon keresztül ment, szenvedett és vergődött mindhárom felekezetbeli híveink örömére.
Ám a sors ismét megirigyelte a nép ezen békésségesebb életét, azért újra vihar szágúldozott át ezúttal egész Európán. Bonaparte Napoleon francia császár sepert végig az országokon. Napoleon egy korzikai ügyvéd fia született Ajaccióban 1769. augusztus 15-én, meghalt számkivetésben Szent Ilona szigetén (az Atlanti óceánban) 1821. évi május 5-én. De Istennek hála mégis nagyobb megrázkodtatások nélkül úszta meg községünk a francia átvonulást, illetve megszállást, mert csak egy század volt itt. 1809. május 30-án jöttek be a franciák először Felsőőrbe, de Péter és Pálra már kivonultak. Július 2-án már Weinhofer Károly pinkafői tiszttartó és határbiztos egy gyanús egyént (francia kémet) kísértetett Felsőőrön keresztül Szombathelyre, aki Károly és János főhercegek megbizottjának adta ki magát, Lichtenberg cseh gróf álnév alatt. Július 11-én Károly főherceg fegyverszünetet ajánlott fel a franciáknak, amit másnap azaz 12-én meg is kötöttek, melynek értelmében a Rába folyó lett a demarkációs vonal, így tehát Felsőeőr július 20-án ismét francia invázió alá került. A béke alkudozások Ausztria és Napoleon között azonban már folyamatban voltak, amit október 14-én Ausztria részéről Lichtenstein herczeg Napoleon oldaláról pedig Nompere de Champahny gróf alá is írtak, melynek értelmében Vas vármegyének a Rábától a nyugatra eső része, így Felsőeőr is november 20-án végleg megszabadult a franczia megszállás terhétől. Francia hadifogságba került ekkor a felsőeőriek közül a lovasságból: Lakovics Mihály és Benkő György. A gyalogos seregből elesett: Benedek Mihály. A győri csata (1809. június 14-én) után eltűntek ifj. Gángoly János, Seper Mátyás, Gángoly Mátyás és Szabó Mihály. A pesti kórházban súlyos sebeikbe belehaltak: Benkő György és Farkas Mihály.
Szöveg: BMKE, Őrség 64./2022
Kiemelt kép: BMKE







