Ma Ausztriában körülbelül minden harmadik gyerek kétnyelvűnek tekinthető. Amíg egy részüket a német nyelv elsajátításában kell támogatni, mások, köztük az itt élő magyar anyanyelvű gyerekek esetében arra kell odafigyelni, hogy a magyar nyelvtudásuk is megmaradjon, fejlődjön. Graz példáján keresztül mutatjuk be, hogy ez nem is olyan egyszerű vállalkozás: alapvető a szülők közreműködése és az intézmények megfelelő hozzáállása. Ha ezek hiányoznak, egy tanár sem tud csodát tenni.
„Előbb németül tanuljon meg rendesen, a magyart majd összeszedi nyáron a nagymamánál vagy a tévéből” – a kétnyelvűséget övező hasonló tévhitek makacsul tartják magukat a beszélők körében, holott kutatások igazolják, hogy ahhoz, hogy egy gyerek a (többségi társadalom nyelvétől eltérő) anyanyelvét is magas szinten elsajátítsa, legalább a napi kommunikációja 30 százalékának ezen a nyelven kell történnie. Belátható, hogy erre nem elég évi egy balatoni nyaralás vagy egy közös karácsony a magyarországi rokonokkal. Az anyanyelv megőrzésén túl a kétnyelvűségnek egyébként csak előnye van: javítja a kreativitást és a problémamegoldó készséget, jó alapot ad a további nyelvek elsajátításához, segít megelőzni az időskori demenciát, és végül, de nem utolsó sorban, nyitottabbá és elfogadóbbá tesz más kultúrák iránt.
És hogy szülőként mit tehetünk ezért? A grazi magyar anyanyelvi tanárok, Söls-Varga Katalin és Veit Zita szerint nagyon is sokat. Sőt, meggyőződésük, hogy a többségi nyelvvel szemben hátrányban levő anyanyelv elsajátítása 90 százalékban a szülők elhatározásán, következetességén és kitartásán múlik. Első és legfontosabb tanácsuk éppen ezért úgy szól, hogy a gyermekünkkel mindig, minden körülmények között csak magyarul beszéljünk! Veit Zita ezt még úgy pontosítja, hogy bátran adjuk tovább saját dialektusunkat, tájszólásunkat a gyerekeinknek. Egyrészt csak azon a nyelvváltozaton vagyunk igazán autentikus beszélők, amin mi magunk is felnőttünk, másrészt pedig az árnyalatokat, érzelmeket ezen tudjuk a legjobban átadni, ami nagyon fontos a gyermekkel való kapcsolatunkban. Ne aggódjunk, hogy a német nyelv elsajátítása emiatt csorbát szenved, és főleg ne próbáljunk idegen nyelven beszélni a gyerekünkkel. Amint intézménybe kerül, úgyis egész nap német nyelvi közegben lesz, és a környezet nyelvét nagyon gyorsan meg fogja tanulni. Sokat segít még, ha rendszeresen énekelünk, mondókázunk a gyerekekkel, sokat olvasunk nekik magyarul, és persze, ha igénybe vesszük a rendelkezésünkre álló anyanyelvi órákat, amelyekre Grazban az osztrák iskolával párhuzamosan több helyszínen is lehet járni.
Grazban a gyerekek 6-10 éves korig, de vannak, akik tovább is, Söls-Varga Katalinhoz járnak, aki ebben a tanévben öt iskolában is tart hetente magyarórát. Elmondása szerint nagyon eltérő magyartudással érkeznek hozzá a kisiskolások: vannak, akikkel a szülők következetesen magyarul beszélnek otthon, így náluk az eredeti céloknak megfelelően valóban a nyelvkészség és a szókincs fejlesztésére, az írásra, az olvasásra és szövegértésre lehet koncentrálni, de olyanok is vannak szép számmal, akiket a szüleik azzal az elvárással küldenek Katalinhoz, hogy tanítsa meg őket magyarul. Ennek megfelelően a csoport általában nagyon heterogén: van, aki unatkozik, másnak viszont túl nehéz az anyag, így Katalin próbálja őket differenciáltan oktatni. Az órák persze túlmutatnak a magyar ábécé elsajátításán. Sokat mozognak, játszanak, mondókáznak, verseket tanulnak, és minden órán más-más aktuális témára fókuszálnak, például szüret, ősz, Mikulás, karácsony, tél, farsang vagy húsvét. A gyerekek alsó tagozatban osztályzat helyett matricákat vagy apróbb ajándékokat kapnak a jó feladatmegoldásokért.
A gimnáziumi korosztállyal Grazban Veit Zita foglalkozik. Mivel számára is kihívást jelentett az eltérő magyartudással rendelkező gyerekek oktatása, kijárta az Oktatási Hivatalnál, hogy az anyanyelvi oktatás mellett magyar mint idegen nyelv kurzust is indíthasson. Ide járhat tehát az, akinek az anyanyelvi órák tematikája még túl nehéznek bizonyul. Magyar irodalom, történelem, kultúra és földrajz helyett így a szókincset és a helyesírást lehet fejleszteni.
Katalin és Zita is megerősíti, hogy ha a magyartanulás kiskorban nem épült be egy család életébe, kamaszokkal sokkal nehezebb dolguk lesz. Például, ha német tanítási nyelvű iskolába járnak, bizonyos tárgyakat csak németül fognak tanulni, így a magyar szókincsük ezeken a területeken hiányos lesz. Katalin a saját gyerekeivel ezt úgy hidalta át, hogy sokáig tanult velük, és minden tantárgyat magyarul magyarázott el nekik, így legalább a némettel párhuzamosan hallották a magyar terminusokat is. Hozzáteszi azonban azt is, hogy a kamasz gyerekek az idejük nagy részét a kortársaikkal töltik, a szülőkkel a kommunikáció néha a „-Kész a vacsora?” vagy a „-Mi volt az iskolában? -Semmi.” párbeszédekre korlátozódik, melyekbe nehéz hosszú magyar nyelvű eszmecseréket beiktatni.
Zita megemlíti egy diák példáját, aki kamaszkori lázadásként 14-15 éves korában a tőle megszokottnál jóval kevesebb időt szentelt a magyaróra feladataira, majd pedig 16 évesen újra megjelent Zitánál egy virágcsokorral, és megköszönte, hogy sikerült „átemelni” ezen az időszakon. Ő egyébként azt is megfigyelte, hogy azok a családok, akik nyelvileg tudatosak, gyakran más területeken is nagyon aktívak, így a zongoraóra, a karate és a különangol mellé már nem mindig fér bele a magyar is, főleg, ha a város másik végére kellene utazni érte. Ezért aztán Zita megpróbál maga elmenni minden olyan gimnáziumba, ahol kellő számú jelentkező gyűlik össze, hogy helyben tudja nekik megtartani az órát. Szerinte alapvető, hogy a diákok jól érezzék magukat az órákon: az elején kötetlenül beszélgetnek, és sokszor visz nekik kóstolóul magyarországi finomságokat. Külön kiemeli a közösségi élmény fontosságát: többször volt a tanulókkal Szombathelyen vagy Budapesten színházban, valamint minden iskolaév egy a magyarországinál kötetlenebb tanévnyitóval indul és évzáróval végződik, amelyeknek az információk összegzésén és a megtanult versek elszavalásán túl az a célja, hogy a fiatalabb diákok megismerjék az idősebbeket, és szívesen folytassák a következő évben is a magyartanulást.
Az anyanyelvi oktatás egyébként az 1970-es évek óta létezik Ausztriában, amikor is nagy számban érkeztek a volt Jugoszláviából és Törökországból vendégmunkások. Az órák célja az volt, hogy a gyerekeik ne maradjanak le az otthoni tananyaggal, és újra fel tudják venni a fonalat az iskolában, amikor hazatérnek. Ezt már Lanzmaier-Ugri Katharina, a grazi Pedagógiai Főiskola munkatársa meséli el nekünk, aki maga is kétnyelvű családban nőtt fel: édesapja magyar, osztrák édesanyja pedig tökéletesen megtanult magyarul. A vendégmunkások jelentős része, mint azóta tudjuk, Ausztriában maradt, így az anyanyelvi órák célja egyre inkább a nyelv megőrzése lett. Főként az Európai Unió keleti bővítése nyomán mára már az a helyzet állt elő, hogy az országban körülbelül minden harmadik gyerek kétnyelvű. Bár a többnyelvű állampolgárok köztudottan mind kulturális, mind nemzetgazdasági szempontból kincsesbányának számítanak egy országban, ennek a páratlan lehetőségnek a kiaknázása intézményi szinten is kihívásokat rejt magában.
Katharina ezt találóan úgy fogalmazza meg, hogy hiába a jó szándék a döntéshozók részéről, vagy a szakemberek által kidolgozott, többnyelvűséget elősegítő programok, ha ezek gyakorlatba való átültetése a mindennapok szintjén még kívánnivalókat hagy maga után. Például hiába ad otthont Graz az Európa Tanács Idegennyelvi Központjának és az Osztrák Nyelvi Kompetencia Központnak, akik a Nyelvek Európai Napján (Tag der Sprachen) nagyszabású rendezvényeket tartanak, büszkén vállalva a város nyelvi sokszínűségét, ha mindeközben nem minden tanárnak könnyű elmagyarázni, hogy egy nem német anyanyelvű gyerek lehet, hogy nyelvi nehézségek miatt nem érti a fizikát, és ebben sokat segíthetne, ha anyanyelvi oktatásban is részesülne.
Katalin és Zita egyébként úgy látja, hogy az iskolák hozzáállása az anyanyelvi oktatáshoz nagyon változó. Sok igazgató a szívügyének tartja, de azt is rendszeresen tapasztalják, hogy egyes iskolákban elmulasztják felhívni a szülők figyelmét az anyanyelvi oktatás lehetőségére, vagy éppen a már kitöltött jelentkezési lapokat nem továbbítják az illetékes szervnek, így a gyerekek lemaradnak az órákról. Szomorú fejlemény továbbá, hogy Grazban volt egy hamvába holt kezdeményezés egy magyar kéttannyelvű iskola létrehozására, ám végül egyik iskola sem adott otthont neki.
Szerencsére sikertörténetek is vannak. Zita kitartásának köszönhetően 2016-tól Grazban érettségizni is lehet magyarból, ami további motivációt jelent a diákoknak. Büszkén meséli, hogy pár éve az egyik projektjüket az Oktatási Minisztérium beválasztotta a legjobb 12 közé a százból, vagy hogy diákjai rendszeresen előkelő helyezéseket érnek el például a Burgenlandban megrendezett szavalóversenyeken. Ő ezért továbbra is elkötelezett amellett, hogy „nem szabad hagyni kialudni a lángot, és a többségi társadalomba beilleszkedve tovább kell vinni a saját értékeinket.”
Gazdik Anna írása
Források:
Söls-Varga Katalin cikke a Grazi Magyar Újságban
Csiszár Rita: Két- és többnyelvű gyermeknevelés a mindennapokban (2014)
https://www.schule.at/bildungsnews/detail/bildungswert-muttersprachlicher-unterricht
