Fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte az „Europa”-Club, a bécsi magyar közösség kiemelkedő kultúregyesülete szeptember 28-án. Az esemény különleges helyszínen, egy dunai hajó fedélzetén került megrendezésre, ahol a résztvevők megemlékeztek az egyesület gazdag történelméről és annak jelentős szerepéről az ausztriai magyar közösség életében. Az ünnepség egyben Dr. Smuk András Emléktúra is volt, tisztelegve a nemrég elhunyt elnök előtt, aki évtizedeken át kiemelkedő munkát végzett az egyesület szolgálatában.
A rendezvényen művészi előadások, beszédek és változatos zenei produkciók gazdagították a programot. Bár a Duna magas vízállása miatt az eredetileg tervezett útvonal módosításra szorult, a rendezvény így is maradandó élményeket kínált a jelenlévők számára. A hajóúttal egyidőben, Bad Deutsch-Altenburgban, Dr. Tarjányi József elnökségi tag vezetésével, sor került Szent István mellszobrának és Dr. Smuk András emléktáblájának megkoszorúzására is.
Az „Europa”-Club története
Mentsik Szilvia, az „Europa”-Club elnöke ünnepi beszédében felelevenítette az egyesület több mint fél évszázados történetét, amely 1964-ben kezdődött. Az alapítók főként az 1956-os forradalom után Bécsben maradt fiatalok közül kerültek ki, akik a gyökértelenség és bizonytalanság közepette egymásra találtak. Az egyesület az évek során tudatosan formálta kulturális életét, lehetőséget biztosítva a magyar nyelv, kultúra és hagyományok ápolására az Ausztriában élő magyarok számára.
A legfontosabb cél az asszimiláció elkerülése és a magyar identitás megőrzése volt. Rendezvényei és kiadványai által az „Europa”-Club lehetőséget adott a magyar közösségnek, hogy megőrizzék magyar gyökereiket, megélhessék kettős identitásukat. A közösség tagjai rendszeresen megünnepelték a magyar nemzeti ünnepeket, és közösen ápolták hagyományaikat. Az „Europa”-Club mindvégig hű maradt az 1956-os eszmékhez, amelyet 2006-ban Magyar Örökség Díjjal ismertek el. Az évtizedek során számos helyszín- és vezetőváltáson ment keresztül az egyesület, és a közlemúltban talált új székhelyre a Mariahilferstraße 1/D szám alatt.
Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke ünnepi visszaemlékezésében kiemelte a két egyesület több évtizedes együttműködését és Dr. Smuk András örökségét.
Dr. Smuk András élete és munkássága
A 2024-es jubileumi ünnepség különös jelentőséggel bírt, hiszen a jubileum mellett megemlékeztek Dr. Smuk Andrásról, az egyesület 2023-ban elhunyt elnökéről is, aki hosszú éveken át vezette a klubot, és életét a bécsi magyarság szolgálatának szentelte.
Kilencéves korában menekültként érkezett Ausztriába, majd az „Europa”-Club alapító tagjaként, később elnökeként több évtizedes áldozatos munkájával vált az ausztriai magyar közösség meghatározó személyiségévé. Vezetése alatt az egyesület jelentős szerepet játszott a bécsi magyarok kulturális életében, számos rendezvényt, programot és közösségi eseményt szervezve, amelyek hozzájárultak a magyar identitás megőrzéséhez. Az ő irányítása alatt az „Europa”-Club nemcsak a kultúra, hanem a közösségi élet központjává vált a bécsi magyarok számára. Elnöksége alatt elevenítették fel a Bad Deutsch-Altenburg-i ünnepséget, ahol évente megemlékeznek az idegen földben nyugvó honfitársakról, akik menekülni kényszerültek szülőföldjükről. Az ő javaslatára kezdeményezték az emlékkő állítását, ahol azokra szerettek volna emlékezni, akik sokat tettek a magyarságért, bár akkor még nem sejtették, hogy Smuk András neve is felkerül majd rá.
“Ha én visszagondolok rá akkor ez a Vörösmarty idézet jut eszembe: “A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek!”
– emlékezett Mentsik Szilvia a néhai elnökre.
„A zene összeköt és emlékeztet”
A program zenei része is különleges volt: a klasszikus barokk zenétől kezdve a népzenén és operetten át, a pop világának népszerű dallamai is felcsendültek. Elsőként Víg Margit és Christoph Urbanetz előadásában hallhattunk barokk zenét. A művészek nemcsak a korabeli dallamokkal varázsolták el a közönséget, hanem röviden meséltek is különleges hangszereikről: a szerelemhegedűről és a gambáról.
Majd a népzene vette át a főszerepet. Pap Péter hegedűs, Henics Tamás kontrás és Szimán Kristóf bőgős kalotaszegi dallamokat szólaltattak meg, valamint egy nemrég elhunyt népzenészről Éri Péterről is megemlékeztek előadásukkal. Ezután Kovács Nagy Andrea és Kollár Katalin énekművészek opera- és operett dalokat adtak elő, Patkoló Anikó zongorista és Patkoló Annabella hegedűművész kíséretében.
Egy különleges balettprodukció is helyet kapott a programban: Pál Anna Gloria előadta a „Júlia álma” című koreográfiát, amelyet Szitt Melinda, a Magyar Táncművészeti Egyetem mesteroktatója koreografált. Anna ezzel a produkcióval nemcsak Magyarországon, de a bécsi nemzetközi balett versenyen is nagy sikert aratott. Az ünnepség zárásaként Fényes Szabolcs és kortársai dalait hallhatták a résztvevők Schmuck Éva klarinétművész és Bíró Péter zongorista előadásában.
Az előadások közben reggelire és ebédre is sor került, melyet a DDSG Blue Danube hajójának magyar nyelvű személyzete szolgált fel. Az ebédet megelőzően Wagner Szilárd, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet lelkésze mondott asztali áldást. Az ünnepi torta sem hiányozhatott, és szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen a magyar zserbó és az osztrák Sacher torta ízeit ötvözte. A résztvevők különleges jubileumi mézeskalácsot is hazavihettek emlékbe, melyet Piszker Ágnes készített.
Örökség és jövő
Az „Europa”-Club 60 éve alatt számos kihívással nézett szembe, de mindvégig hű maradt küldetéséhez: a magyar kultúra és identitás megőrzéséhez Ausztriában. Dr. Smuk András áldozatos munkája és a közösség iránti elkötelezettsége példaértékű volt, amely továbbra is inspirálja a bécsi magyarokat. Az ünnepség bebizonyította, hogy az „Europa”-Club továbbra is aktív és élő közösséget alkot, amely képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, miközben megőrzi azt a szellemiséget, amelyre hatvan éve épült.
Az „Europa”-Club vezetősége egyik fontos feladatának tekinti az ifjúság integrálását a közösségbe. Ebben már történt előrelépés, hiszen a legutóbbi közgyűlés során fiatal tagokkal bővült az elnökség, például Nagy Domokossal, aki pénztárosként támogatja az egyesület munkáját. Mentsik Szilvia arra buzdította a tagokat, hogy mindannyian “fogják meg egy fiatal kezét és hozzák magukkal”, akinek átadhatják a közösség értékeit.
Az elnöknő hangsúlyozta az egyesület vezetőségi tagjainak nélkülözhetetlen segítségét, köztük Nagy Eleonóra elnökhelyettest, Sáskáné Nádas Ágnes jegyzőt, Kotsis Pétert, Nagy Árpádot, valamint Pusztay Csabát is kiemelte, aki már 34 éve tagja az egyesületnek, és a magyarság megismerését célzó utazások vonzották. Később ő szervezte a délvidéki kirándulásokat. „A klubnak nagyon magas színvonalú műsorai vannak, amelyek szerintem itt Bécsben az egyik legkiemelkedőbbek” – mondta.
Az „Europa”-Club a jövőben is biztosítja a bécsi magyar közösség számára azt a kulturális és közösségi hátteret, amely nélkülözhetetlen a magyar identitás megőrzéséhez. A közelgő programok, mint például az október 2-ai zenés irodalmi est Lackfi Jánossal és Sinha Róberttel, valamint az október 23-ai megemlékezés és az október 26-ai balatoni borkóstoló, mind azt bizonyítják, hogy az egyesület folyamatosan törekszik a közösség építésére és értékeinek átadására.
Az egyesület 60 éves múltja és elkötelezett tagsága garancia arra, hogy a bécsi magyar közösség a jövőben is gazdag kulturális és közösségi életet élhet, megőrizve ezzel identitását és hagyományait az osztrák főváros szívében.
Szöveg, képek, videók: Kőrösiné Forgó Ilona
Kiemelt kép: europaclub.at