A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület 2022-ben Őrség című folyóiratában adta közre a felsőőri Topler János helytörténeti munkáját, amelynek címe Felsőeőr leírása. Eredete, alakulása, története és tényállása. A felsőőri nép számára. A szerző 1946 karácsonyán kezdte el írni könyvét és 1960-ban kibővítve és átdolgozva fejezte be. Felsőőr városa 2027-ben ünnepli alapításának 700 éves jubileumát. Topler János művét ebből az alkalomból részletekben fogjuk közölni.
Kétségtelen, hogy a Kínai Birodalom a legősibb e világon, mert az ősi mondák szerint Krisztus születése előtt 5 vagy 10 ezer esztendővel már fennállott. A római történetírók ugyancsak Fo-ki császárról emlékeznek meg legelőször Kr. e. 3341-től 3227-ig (itt már kétes az adat, mert ezen állítással szemben két eshetőség lehetség tudni illik az egyik, hogy a császár 114 évig uralkodott volna, ekkor a népek hosszabb életűek voltak mint a jelenben; a másik viszont az, hogy talán az időszámítás volt rövidebb – nem tudjuk), aki bevezette Kínába az írás-, földművelés és állattenyésztés mesterségét, felesége Luicen pedig a selyemhernyó tenyésztését. Egyszóval a kínai nép egyszersmind az első kultúr nép is. Idők, évezredek folytán több tehetetlen császár alatt züllésnek és majdnem felbomlásnak indult (ahogy a kínaiak nevezik) a Mennyei Birodalom. Még hozzájárult az is, hogy egy igen veszélyes külellenség is fenyegette fennmaradását, ugyanis amikor a Léna partjai mellőli szkíták, a kínaiak elnevezése szerint „hiungnuk” (a hunok) annyira elpusztították az óriás birodalmat, hogy már alig-alig volt megmenthető. Míg végre ismét egy vaskezű császár, neveszerint „Csin-sih-hvang-ti” lépett a trónra, aki újra jogara alá tudta terelni az összes tartományokat, valamint egy mágus (kínai jós és pap) tanácsára Kr. e. 237-től 221-ig megépíttette a nagy Birodalom védővonalát, a Kínai nagyfalat, melyet e 17 éven át, 300 ezer ember épített.
Ezen erődvonal óriás vártornyokkal és bástyákkal volt ellátva, 2200 kilométer hosszú, 20 méter vastag és 20 méter magas, egyben a világ legnagyobb építménye, úgy annyira, hogy a jelen időben is még bámulatba ejti a szemlélőt több mint 2200 év után, mindannak dacára, hogy már nagyjában romokban hever. Ezen óriásfal azután végleg útját állotta a hiungnuk, azaz hunok betöréseinek. Azért ezután nyugatnak indulva a szomszédos Birodalomra, Perzsiára törtek, de itt is vesztükre, mert itt meg Cyrus, a Perzsák leghíresebb és leghatalmasabb királya olyan óriás sereggel, állítólag 1 700 000 emberrel fogadta őket, hogy teljesen szétszórattak. Ez időtől fogva jó ideig békességben éltek a szkíták, szomszédaikat nem háborgatták.
Míg a Távolkeleten Szkíthia, Kína, India és Perzsia; Délkeleten Arménia, Asszíria, Babilonia, Sába, Egyiptom és Ethiopia kerültek nagyhatalomra, addig itt Európában a Római Birodalom emelkedett fokozatosan világhatalmi tényezővé.
Ennek előtte még a Kr. előtt 8-10 századdal azonban Britannia, Gallia, Iberia, Észak-Italia, Helvetia, Belgica, Frieria, Germania és a mai Magyarország (Hungaria) területén a kelták laktak, kik birodalmukat „Celticának” nevezték. Ám a kelták maguk is számtalan különálló törzsből állottak, kik gyakran egymás között is véres harcokat vívtak. Ilyen törzsek voltak a lusitánok, keltiberek, aquitánok, bretonok, gaelek, brigantok, cimberek, teutonok, frierek, batavok, venetek, haediusok, sequanok, volskusok, ligurok, etruskok, helvetiusok, allemannok, chaltok, semmonok, varusok, marcomannok, quadok, bójok, illyrek és caledonok. Mindamellett ezen terület még nagyon gyér lakosságú volt.
Itt ezen mi vidékünkön a bójok voltak letelepedve. Óriás tölgy, bükk és fenyvesekkel borított őserdőkkel, rakoncátlan, helyenként majdnem lefolyástalan folyókkal, patakokkal, különféle vadakkal, mint mammut, bölény, medve, farkas, vaddisznó, vadlovak, borz, róka, szarvas, zerge, dámvad, őz, nyúl, kacsa meg lúd és kölünféle nagy gázló és ragadozó madarakkal és állatokkal telve. A folyóvizek mentén se szeri, se száma az ingoványos, mocsaras állóvizeknek.
A mai Felsőeőr területe és környéke is ilyen elhagyatott, mostoha vadon őserdő volt. A Pinka vagyis az akkori elnevezés szerint Penic még teljesen lefolyástalan levén a Vashegy irányában. Azért a mai Csapota, Défort, Sárosberek, Kerék tövis, Urrét, Fölszer, Gyepők, Adránszer, és Kárász egészen le Sárosszékig mocsaras, lefolyástalan hely volt. A jelenlegi vörösvári tó is ezen korból maradt ránk. Így tehát az elhagyatott, ingoványos, mocsaras és majdnem megközelíthetetlen vadon nem is csalogatta az akkori bójókat sem későbben a rómaiakat ezen területre.
Kr. u. 10-ben azonban Octavianus Augustus római császár jeles hadvezére, Agrippa, aki egyszersmind veje is volt a hatalmas császárnak, amennyiben Julia nevű leányát feleségül bírta, elfoglalta a bójók (kelták) földjét és evvel Pannonia néven római tartománnyá lett egészen Kr. u. 375-ig. Az ugyancsak Pannoniában lévő Fertő és Balaton neve volt „Lacus Pelso”. A folyóké: Aquanigra/Kapos, Arabo/Rába, Danuvius/Duna, Dravus/Dráva, Savus/Száva, Colopia/Kulpa, Inderula/Inna, Urbus/Verbász, Bostania/Boszna, Drinus/Drina, Scarnimga/Sárvíz, Sala/Zala, Murus/Mura, Laponan/Lapincs, Penic/Pinka, Sevira/Gyöngyös, Litaka/Lajta. A közel négy évszázad alatt Pannonia annyira felvirágzott a rómaiak alatt, hogy a városok egész sora keletkezett: így Ad Flexum/Magyaróvár, Alisca/Szekszárd, Allianum/Mohács, Altarina/Tolna, Amamatus/Dunaföldvár, Aquae/Baden, Aquincum/Óbuda, Aquavira/Varasd, Arrabona/Győr, Brigetis/Ószőny, Cascariana/Tapolcza, Carintum/Petronell, Cartum Ferrerum/Vasvár, Celeja/Cilli, Certina/Diakóvár, Durna/Laibach, Floriana/Bicske, Fortiana/Ozora, Gerutata/Oroszvár, Gruntium/Kőszeg, Halleanum/Alsólendva, Hevota/Birkfeld, Herculia/Székesfehérvár, Irvia/Dombóvár, Limusa/Szigetvár, Marsella/Marcaltő, Markonia/Bród, Morgen Tiana/Keszthely, Paetovio/Pettanu, Sala/Zalavár, Salina/Arany, Savaria/Szombathely, Scarbantia/Sopron, Sringinium/Nándorfehérvár, Salacena/Nagybajom, Sirinium/Mitrovicza, Siscia/Sziszek, Solva/Esztergom, Sopianae/Pécs, Ulcisia castra/Szent Endre, Valenum/Nagy Kanizsa, Vinodobona/Bécs.
A gótok azonban már Kr. u. 150-ben megindították azon új korszakot, amely a világtörténelem lapjain, „népvándorlás” név alatt ismeretes. Eszerint az előttük lakó harcias és vad germán törzsek, mint a cimberek, teutonok, marcomannok, quadok, rúgiák, saxok és longobárdok is kényteleníttettek lakóhelyeikből kimozdulni, a keletről jövő, kényszerítő nyomás hatása alatt. Így ezen népek mind a Római Birodalom Dunamenti tartományaiba törtek be. A vandálok Dácziára, a quadok Moesiára, a marcomannok Pannoniára és Noricumra, allemannok és frankok Raethiára és Vindeliciára vetették magukat. Egyszóval annyira mentek már ezen beütések, a Római Birodalom területére, hogy kénytelenek voltak ezen jövevény szomszédoknak helyet szorítani, akik valóban megemberelve magukat, kezdetben még hasznára is váltak Rómának, annyiban, hogy békés földművelő néppé lettek. A sors azonban másként rendezte be magának a jövendőt!
Mint már ezelőtt Szkíthia említve volt, a szkíthák mindig nyugatabbra vándoroltak, így 370-ben itt Európában egy eddig ismeretlen népáradat vetődött fel a Káspi-tó és Etel folyam melléken. Ez volt a szittyák, vagyis a hunnok lovas népe. Mikor megjelentek Európa keleti oldalán, az összes itt élő népek megfélemlettek. Egyesültek az ugyancsak finnugor törzsekkel rokon alánokkal, máris elfoglalták a keletigótok birodalmát, a nyugatigótokat pedig maguk előtt hajtva, Rugila királyuk alatt, kinek örökébe lépett Bendegúz, vagy másképpen Balambér, aki 433-ban halt meg. Követte őt a trónra fia, Attila, akit a hatalma előtt reszkető-gyáva és tespedő elpuhult régi világ Isten ostorának nevezett el. 447-ben már Görögországban a termopilaei szorosok előtt álltak hercegek hatalmas seregével, így 448-ban már adófizetőjévé tette II. Teodosius keletrómai császárt (a bizánci vagy görög császárságot). 451-ben áprilirs 6-án, éppen nagyszombatnak napján pedig Divodorumra (a mai Metz) rontottak a hunnok, azt kirabolva, lakosait kardélre hányva, felgyújtották. Onnan Lutetiat (Párizs) is maguk mögött hagyva, Aurelianumot (Orleans) vették ostrom alá. Azonban a nyugatrómai birodalom hadvezérének közeledése hírére abban hagyta az ostromot visszavonult a salóni mezőre, ott bevárva, csatarendbe állította félmilliós hadát.
Ezután megkezdődött a világ egyik legnagyobb és legirtózatosabb öldöklő ütközete, a népek csatája, ahol vagy 180 000 ember esett el azon vérszomjas napon, de egyszersmind eldöntetlen maradt. 452-ben pedig megtorlásképpen egyenesen az örökváros (Roma urbs aeterna) Róma ellen indult (Róma alapítása Romulus által Kr. e. 753). Útjában bevette az erős Aquileját, Mediolanumot (Milánót) és Ticinumot (Paviat), mire az örökváros alá érve, maga Leó pápa fogadta a város kapuinál, kegyelemért könyörögve és esedezve részére, amit Attila nagylelkűen meg is adott. Innen haza vonulva gazdag zsákmánnyal és ajándékokkal megrakottan. 453-ban mennyegzőjét tartá a gyönyörű burgundi hercegnővel, Ildikóval (a németek Krienhildája a Nibelungen Lied-ben), miközben nászéjszakáján agyában megszakadt egy ér, így tehát saját vérétől alvás közben megfulladt és reggelre úrnője, mint előkelőinek nagy megdöbbenésére halva találták. Halála után 456-ban fellázadtak az összes leigázott népek. Pannoniában a Vág folyónál volt az a szerencsétlen kimenetelű ütközet, hol elesett Attila elsőszülött fia, Ellák vezér 30 000 hun harcossal s vele együtt a hunnok Birodalma is örökre elbukott!
Elhagyták ekkor Attila dicsőséges hazáját, a Duna-Tisza szép rónaságát. Irnák és Csaba (Dengerics) vezették vissza a még megmaradt hunnokat az őshazába, Szkíthiába. Egy töredéke azonban itt maradt Erdély bércei között; ezek váltak a szájhagyomány szerint a székelyek őseivé. A hunnok után Pannoniában rövid időre a keleti gótok telepedtek le, azután a herulok, de ezek mind csak átmenetileg voltak itt. Ezek után pedig Alboin longobard király szövetkezett Baján avar fejedelemmel az egykori áruló gepidák ellen 567-ben. Ugyanekkor a longobárdok telepedtek itt le 569-ben, kik innen a mai napig is róluk elnevezett Lombardiába költözködtek és helyükbe az avarok jöttek Pannoniába, kik a Don folyótól egészen az Inn folyóig terjesztették birodalmuk határát a hatalmas Baján fejedelem alatt. Baján halála után azonban mindjobban csökken az avarok hatalma; sőt Nagy-Károly, a frankok hatalmas királya 788-ban Bajorországban, 791-ben Cesumornál (ma Tullu környékén Zeiselmauer), 795-ben pedig a tárnokvölgyi öldöklő csatában (Keszthely mellett) teljesen szétszórta az avar haderőt, egészen a Tiszáig nyomult előre, fejedelmi székhelyüket, Baján várát is feldúlta, mikor onnan 15 szekér arany és ezüst zsákmánnyal tért vissza hazájába. A Tiszától keletre eső területet pedig Krum bolgár fejedelem szállotta meg 815-ben. Az avarok egy töredéke ugyanekkor szintén az előbbi hun rokonok közé vegyülve a székely földön.
Nagy-Károly megalapította ekkor az Ostmarkot (keleti határőrgrófság), a Dunától a Muráig, az Ennstől a Rábáig. Ezen mi vidékünkön ebben a korban ismét újabb városok keletkeztek, illetőleg várakat emeltetett, úgymint: Gemi/Kőszeg, Penichan/Pinkafő, Oudinburch/Sopron, Savaria/Szombathely, Bernstein/Borostyánkő, Zloymuk/Szalónak, Gerlaburgum/Oroszvár, Musenburgum/Moson, Küsin/Németújvár.
883/884-ben pedig Szvatopluk morva fejedelem elpusztítván az Ostmarkot és megalapította Nagymorvaországot, de az alig tíz évig állott fenn, amikor megjelentek párduczmentés, kaczagányos őseink, Árpád magyarjai. Ekkor telepítette ide Árpád fejedelem az Őrség lakosait határőrökül a vitéz székelyek közül 895-ben. Amikor itt tüskés gyepűkkel, különféle torlaszokkal és akadályokkal reteszelték el a határokat, valamint erős őrséggel látták azt el. Hármas vonalról emlékezik meg a Krónika és pedig Lapincs, Ösztörmen és Pinka vonalról.
A Lapincs vonalon volt Árokszállás, Lipótfa, Kisládony, Alhó, Balfó, Vérthegy, Vághegy, Magashegy, Burgóhegy, Hidegkút, Radafalva, Dobrafalva, Királyfalva és Gyanafalva.
Az Ösztörmen és Strém vonalon volt: Sá (Bükkösd), Komjáti, Lődös, Áránd, Szentelek, Nadasfalva, Rábortőr, Keményfalva, Vadonfő, Kukmér, Elekfalva, Németújvár, Gödör, Kupásfalva, Irmend, Német-, Horvát-, és Taródcsencs, Tobaj, Szentgotthárd és Rábaőr, Felsőlendva, Őrfalu, Muraszombat.
Harmadik a legerősebb, a Pinka völgy vonala volt: Borostyánkő, Határfő, Sárfenék, Pinkafő, Felső- és Alsólövő, Felsőőr, Alsóőr, Őrállás, Vörösvár, Őrijobbágyi, Őrisziget, Vasverőszék, Szentmihály, Pinkaóvár, Alsó- és Felsőcsatár, Német- és Horváth Lövő, Monyorókerék, Szentpéterfa, Sároslak, Karácsfa, Vasszentmihály, Rátót, Kondorfa, Ispáng, Őriszentpéter, Kisrákos, Pankasz, Nagy Rákos, Szaknyer, Szata, Őrihodos, Őrbajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormány, Kapornak, Szomorócz és Bükkalja.
Ebből kifolyólag ezen eddig írt bevezető áttekintésből következtetve, nyugodtan állíthatjuk, hogy Felsőőr ősi lakossága nem magyar, hanem a magyarral rokonnemzetségbeli hunok, avarok és besenyő íjjászok, nyilas harcosok, eszerint e három rokonvérbeli nemzetségből áll, tehát székely eredetű, kik itt székeltek a csíki, udvarhelyi és háromszéki sasbércek között, a vadregényes Hargita és havasi gyopár (Havasi hófehérke) hazájában, mígnem Árpád magyarjaival egyesültek. Ugyanis a Vág folyónál lejátszódott szerencsétlen kimenetelű csata után 456-ban a hunnok, a tárnokvölgyi pusztító harc után 795-ben az avarok egy-egy töredéke az idegen szolgaság elől Erdély bércei közé rejtőzve az őket üldöző frankok, illetőleg bolgárok elől, ott székeltek, ennek folytán törökösen szekileknek nevezték őket, tehát innen ered a székely elnevezés.
Mihelyt azonban a honfoglaló magyarság átlépte a Kárpátok szorosait, a székelyek, mint a magyarok rokonvérbeli nemzetsége, azonnal hozzájuk csatlakoztak és mint hű szolgálatos és vitéz nép útmutatóul mindenhol a seregek élén harcoltak. Békeidején pedig a határok őrizete (Őrség) volt reájuk bízva. Így tehát őket úgy a keleti mint ezen nyugati határok kikémlelésére (speculatores) és őrizetére rendeltettek. Nevük először is ezen nyugati végeken tűnik fel, Pozsony-, Moson-, Sopron- és Vasvármegyékben. (Innen ered a „Burgenland” elnevezés is, amennyiben Pressburg, Wieselburg, Ödenburg és Eisenburg elnevezésekből ered.) Ezen részeken is legtovább Borostyánkő és Németújvár között szerepeltek, mint határőrök. Ezt megerősíti és aláhúzza még az a tény is, hogy így a családnevek, mint a nép szokásai, valamint tájszólása, és népviselet sokban még ma is megegyezik a székelyekével, amint ezen következő leírásomban is majd kiviláglik!
Ki volt Topler János? – Felsőőr története #1
Szöveg, fotók: BMKE, Őrség 64./2022
Akár ez is tetszhet
