Első alkalommal rendezték meg Ausztriában február 7. és 11. között a Diaszpóra Iskolatábort magyar diákoknak a tiroli Muttersben. Huszonkét diák költözött be a táborba, ahol zenés, játékos foglalkozásokon keresztül ismerkedhettek meg egymással, mindeközben a magyar nyelvet is gyakorolhatták a tábor anyanyelvű tanáraival. Voltak akik Vorarlbergből, Salzburgból vagy éppen Svájcból érkeztek, hogy részt vehessenek a programon. A táborozókat mi is meglátogattuk, videós összefoglalót is készítettünk az első Ausztriai Diaszpóra Iskolatáborról.
A diaszpóra fogalma talán sosem volt olyan központi jelentőséggel bíró, mint napjainkban. A világ minden táján élő magyarok számára fontos, hogy megőrizzék kulturális gyökereiket, nyelvüket és hagyományaikat. Azok a Tirolban élő magyar szülők is ezt vallják, akik értesültek az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesület felhívásáról és elküldték gyerekeiket az első alkalommal megrendezett muttersi négynapos táborba.

A fiataloknak a szervezők játékos foglalkozásokon keresztül adták át a magyar kúltúrával kapcsolatos információkat. Földrajzi, nyelvtani, történelmi vagy éppen néprajzi ismeretanyaggal gazdagodtak a diákok, akik szinte minden korosztályból érkeztek. A legfitalabbak táborlakók hét, míg az idősebbek tizenhét évesek voltak. A magyar anyanyelvű pedagógusok minden korosztály számára külön foglalkozással készültek.
A programok sokszínűsége garantálta, hogy minden gyermek megtalálja a számára érdekes és fejlődést ígérő tevékenységeket. Legyen szó hagyományos néptánclépések tanulásáról, magyar irodalmi műhelymunkákról vagy csupán csak egy egyszerű kirándulásról. A programban részt vevő pedagógusok arra törekedtek, hogy a diákonak élmény legyen a tanulás.
„A célunk, hogy olyan ismereteket adjuk nekik Magyarországról, amiket könnyen megjegyeznek és ha arra járnak, akár egy nyaralás alkalmával, akkor eszükbe jusson és felkeressék, majd azokat.”
Erről már Legény Annamária beszélt, aki tíz éve él Ausztriában. Azt mondta, nagyon jól állították össze a tábor tematikáját: a fiataloknak lehetőségük volt megismerni Magyarország különböző régióit, mint az Alföld, a Dunántúl, Budapest és az Északi-középhegység. Ő maga az Alföld nevezetességeit ismertette a diákokkal. Debreceni Virágkarnevál, vagy éppen Hortobágyi Nemzeti Park, ezek mind olyan témák, amelykről órákat is tudott volna beszélni az egyébként Alföldről származó tanítónő. Annamária Vorarlbergből érkezett, és hét diákot hozott magával a táborba. Nem először vesz részt ilyen programokban. A Mi Magyarok Egymásért egyesület elnökeként évek óta dolgoznak együtt az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesülettel. Mindkét szervezet fontos célja, hogy minőségi közösségi programokat szevezzenek a magyarság számára. A szervezők szerint az első Ausztriai Diaszpóra Iskolatábor is egy ilyen minőségi program.


“Sőt…”,- tette hozzá Schenk Angyalka, az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesület elnöke. Szerinte ugyanis “szintet lépett a tiroli magyarság programkínálat terén, hiszen ez, ahogy a gyerekenek, úgy a szüleiknek is egy pozitiv élmény.” Ahhoz, hogy a tábor ilyen jól sikerüljön, több dologra is szükség volt, a peagógusok elkötelezettsége, valamint a szervezésben résztvevők lelkesedése nélkül nagyon nehezen valósult volna meg ez a tábor, mondta el Schenk Angyalka.

A gyerekek és szüleik visszajelzései alapján az iskolatábor egy olyan
„befektetés a jövőbe, amely hosszú távon meghatározza a gyerekek identitását és kapcsolódását magyar gyökereikhez.”
Ebben bízik Wittner Tamás, aki kislányát hozta a táborba. A férfi évek óta részt vesz az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesület rendezvényein. Azt mondja, minden magyar anyanyelvű szülőnek kötelező lenne jóhírét vinni az első Ausztriai Diaszpóra Iskolatábornak.
A tábor nem csupán a nyelvtudás fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, hanem a magyar kultúra, történelem és hagyományok átadására is. A résztvevők így nem csak a nyelvi készségeiket fejleszthették, de az összetartozás érzését is megerősíthették. A táborban a gyerekek barátságokat köthettek, és életre szóló emlékeket szerezhettek.
A táborok a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával immár hat éve működnek szerte a diaszpóra magyar közösségeiben. Rendeztek már hasonlót Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Amerikában, az Egyesült Államok számos pontján, Nyugat-Európában és Izraelben is. Német nyelvterületen azonban eddig még nem szerveztek tábort magyar származású diákoknak. A főszervező Innsbrucki Magyar Ifjúsági & Kultúregyesület jövőre is szeretné megrendezni az iskolatábort.
Fotók, szöveg, videó: Orsós Róbert