Életútjában különleges helyet foglal el a magyar nyelv. Magyar családból származik, de német nyelven tanult és dolgozott, jópár évtizede azonban mégiscsak a burgenlandi magyarság központi alakja. Volt katona, kereskedelmi ügynök, biztosítási tanácsadó, hobbi ejtőernyős. Frauer Ludwiggal beszélgettünk.
Frauer Ludwig 1951-ben született Felsőőrben magyar felmenőktől: édesanyja Csajtáról, édesapja Alsóőrről származott. „Amikor kisfiú voltam, a szüleim nem tudták biztosan, miként kellene engem tanítani: magyarul vagy németül. Anyai ágon a nagyszüleim csak magyarul beszéltek, náluk, Csajtán sajátítottam el a nyelvet.”
„Minden rokonom magyar volt.” – mesél a családi háttérről, mégis elsősorban német nyelvi környezetben nőtt fel: a Felsőőri Népiskolában tanult, majd Burgenland legrégebbi gimnáziumába, a Felsőlövői Szövetségi Gimnáziumba került, ott érettségizett. „A matura után jelentkeztem katonának. Önkéntes szerettem volna lenni, ám végül nem hagytam abba, megtetszett a katonai szolgálat.” Két év katonai szolgálat után kezdett el dolgozni Bécsben. A jogi pálya is érdekelte, felvételt nyert az egyetemre, ám rövid idő után abbahagyta tanulmányait. Közben stájerországi feleségével a fővárosban telepedtek le. A kapcsolatuk azonban Felsőlövőhöz kötődik: ott ismerkedtek meg a gimnáziumi évek során. „Bécsben először egy kereskedelmi vállalatnál tevékenykedtem, a Freudenberg Társaságnál. Többféle áruval foglalkoztunk, legismertebb közülük talán a Vileda. Később egy másik céghez kerültem (Durmont Hartberg), padlóburkolatokat gyártottunk.” Rövid időn belül kitűnt nyitottságával, kiváló kommunikációs képességeivel. „Amikor vendégek érkeztek, nekem adódott a feladat, hogy bemutassam a működést, a gyártási folyamatokat, beszéljek a termékeinkről. Egy idő után magától értetődő volt, hogy én vezettem körbe a látogatókat az üzemben, ahol óriási, mintegy négy méteres szőnyegek is készültek, Európa számos országában vásárolták holmijainkat. Sokszor utaztam Németországba értékesíteni, kapcsolatokat ápolni.” Furcsa véletlen, de munkája során sosem használta a magyar nyelvet. „Volt egy magyar kolléganőm, vele tudtam gyakorolni a magyart. Sajnos ritkán találkoztunk, ezért nem volt sok lehetőségem.”
A magyar nyelvhez való kapcsolódás elsősorban családi kötődés maradt. Ez a háttér később abban is szerepet játszott, hogy feleségével visszatértek az Őrvidékre. „1982-ben munkahelyet váltottam, a biztosítási szakmában helyezkedtem el az Anker cégnél (ma Helvetia – szerk.)”. Mindenáron Burgenlandban szerettünk volna lakni, így visszaköltöztünk Felsőőrre. A szüleimnek ott volt házuk, mi pedig egy kicsi, kétszobás lakásban éltünk.” Saját bevallása szerint mindig szeretett emberekkel kommunikálni, kontaktálni. Ezt a tulajdonságát a hivatásában is fontosnak tartotta. Az UNIQA biztosítónál hosszú időt töltött, innen ment nyugdíjba. „Mindig jól éreztem magam Felsőőrben és a környéken. A nővérem is beszél magyarul, talán még jobban, mint én. Szoros kapcsolatban vagyunk: ő egyedül él, én gyakran nála ebédelek.”
A közösségi életben aktív. A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnökeként rendszeresen jelen van az ausztriai magyarság rendezvényein, fontos közreműködője az 1968-ban létrejött egyesület szakmai tevékenységének. Idén júniusban újabb három évre őt választotta meg a közgyűlés elnöknek.
Hetvenöt évesen is sportos, figyel az egészségére, amikor teheti, biciklivel közlekedik. Korábban rendszeresen futballozott, teniszezett. Kevesen tudják róla, hogy egy különleges, extrém mozgásforma volt a hobbija csaknem egy évtizeden át: életútjának egyik fejezete az ejtőernyőzés. Katonaként tanulta meg, de nem amiatt folytatta, egyszerűen szenvedélyévé vált a magasban létezés. „Felsőlövőn klubot is alapítottunk, nőkkel, férfiakkal vegyesen. Együtt készítettük elő az ejtőernyőket, több dél-burgenlandi helyszínen ugrottunk, többek között Darázsfalván, Pinkafőn, és az alsó-ausztriai Bad Vöslau településen is. Az ejtőernyőzésben nemcsak az adrenalin vonzott: minden ugrás más volt, mindig új helyzetbe kerültem. Sokszor több főből álló formációt is alakítottunk, közel négyezer méteres magasságban hárman-négyen legtöbbször csillagot formáltunk. Ehhez a mozdulatokat a földön, az úgynevezett szárazedzésen sajátítottuk el, rendületlenül tréningeztük addig, míg nem sikerült tökéletesen.”
A legemlékezetesebb ugrását egyedül vitte végbe Pinkafőn, utólag úgy véli: veszélyes mutatvány volt. „A levegőben a kéz és a láb mozgatásával lehet irányítani a testet, az ernyőt általában 500 méteres magasságban kell kinyitni. Van egy automata biztonsági rendszer is, amely szükség esetén ezt megteszi, körülbelül 300 méterre a talaj felszínétől. Egy alkalommal erős termikbe keveredtem, alig bírtam navigálni. Egy ideig egyáltalán nem tudtam a megfelelő irányba haladni, egyre közelebb kerültem a földhöz, már kivehetően láttam a repülőteret, a fák lombozatát. Végül körülbelül 200 méteres magasságban sikerült megváltoztatnom a menetirányt. Rizikós vállalás volt.” Tíz év alatt mintegy száz alkalommal ugrott, majd később más területekre helyeződött át a hangsúly az életében. Ma a burgenlandi magyar közösség egyik ismert képviselőjeként dolgozik azon, hogy a magyar nyelv és kultúra a következő generációk számára is jelen legyen a térségben.
Kiemelt kép: BMKE/Kovács Attila, Fotók: BMKE, Frauer Ludwig
Akár ez is tetszhet
