Szemerédi Tibor 1941-ben született Budapesten. A már 15 évesen is nagy igazságérzettel bíró kiskamaszt az 1956-os forradalom eseményei azonnal magukkal sodorták. Puskát ragadva a Magyar Rádió épületénél, illetve született kőbányaiként, a Kőbányát védő harcokban vett részt. A megtorlás elől menekülve, 1957. januárjában átlépte az Osztrák-Magyar határt és rögtön a Kammer am Attersee menekült-gimnáziumban kezdett tanulni. Itt került kapcsolatba a külföldi cserkészettel és a Puma becenév is ekkoriban ragadt rá.
A Bécsben élő Szemerédi Tibor tanulmányait ENSZ-ösztöndíjjal üzemmérnökként diplomázva fejezte be 1965-ben. Kezdetben szervizmérnökként, később orvosi és nukleáris mérőműszerekkel kereskedő üzletkötőként dolgozott. Évekig a Bécsi Napló folyóirat szerkesztőségi tagja volt, közben a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom (KMÉM) vezetője lett. 2006-ig az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének médiareferense volt. Ezután aktív résztvevője lett a másik bécsi ernyőszervezet, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala megalapítási folyamatának. 2015-től a bécsi római katolikus egyházközség képviseletében az ausztriai Magyar Népcsoporttanács tagja.
Rólunk.at: Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának weboldalán olvasható bemutatkozásból egy rendkívül aktív közösségi ember alakja rajzolódik ki. Milyen volt az a 15 éves kisfiú, aki ’56-ban az utcán fegyvert ragadott?
Szemerédi Tibor: Nagyon önálló gyerek voltam, már a forradalom előtt is jellemzően egyedül csatangoltam Budapesten, egyedül látogattam meg a város másik végén élő nagyapámat, kijártam kirándulni a budai hegyekbe és ezek mellett volt bennem egy hihetetlenül nagy igazságérzet. Több igazgatói intőm volt, az iskola vezetője próbált a szüleimre hatni valahogy, hogy fogják be a számat. Ahogy a forradalomnak, úgy az én akkori tevékenységemnek is voltak előzményei. A kezdődő felnőtté válásom élményei aztán kiegészültek a forradalom alatt tapasztalt benyomásokkal. A nemzeti egység és az “Aki magyar, velünk tart!” gondolatával.
Rólunk.at: Miért ennyire fontos küldetése a külföldön felnőtt ’56-os generációnak a magyarság megélése és a gyökerek ápolása?
Szemerédi Tibor: A mi indíttatásunk ebből a légkörből ered, bár mi már nem éltük meg sem a kádári megtorlást, sem az utána következő enyhülést. Számunkra az ellenség az ellenség és a barát az barát maradt. Mi nem éltük át a “gulyáskommunizmust”. A mi olvasatunkban az akkori magyar rádió hazug volt. Egyetlen ’56-os ismerősöm sincs, aki hallgatta volna azt. Ez minden bizonnyal kulturális információktól, különféle ismeretanyagoktól is megfosztott minket, de ez volt akkoriban a felállás: Ők ott, mi pedig itt…
Rólunk.at: A rendszerváltás alapjaiban változtatta meg ezt. Hogyan élte meg a váltást?
Szemerédi Tibor: A cserkészet az életem egyik meghatározó része. A cserkész vezetőképzésben tevékenykedtem, illetve annak egy ideig vezetője is voltam. A külföldi magyar cserkészmozgalom egyik tudatos aspektusa volt a magyarságszolgálat. Ezt tanítottuk is, benne volt a fogadalom szövegében és az alapszabályban is. Ez a rendszerváltással megváltozott. De ez a váltás nem jött könnyen. Az első fellángolást hamar csalódások követték. Rá kellett jönnünk, hogy a magyarországi magyarság más, mint mi vagyunk. Mi demokráciában nőttünk föl, itt izmosodtunk meg, itt eresztettünk gyökeret. Magyarországon el lehet mondani, hogy nem volt annyira nyilvánvaló például, hogy a “cél nem szentesíti az eszközt”. Számunkra ez természetes. Nekünk megvoltak a környezetünkből felszívott demokratikus alapállásaink.
Rólunk.at: A magyarországi magyaroktól való különbözőség megmutatkozik abban is, ahogy az osztrákokhoz viszonyulnak?
Szemerédi Tibor: Mi, kettős identitású emberek, bizonyos dolgokban jobban vonzódunk a magyar szemlélethez, érzelem- és értelemvilághoz, de bizonyos helyzetekben az osztrák identitás áll közelebb hozzánk. Amikor osztrák barátaimmal az ausztriai magyar kisebbségről beszélek, akkor ők azt mondják, hogy a “nationale” kifejezés nekik nem “nemzetiséget”, hanem “állampolgárságot” jelent. De ettől én még nem vagyok nacionalista. Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy miért tanítom és gyakorlom az unokáimmal is a magyar nyelvet.
Rólunk.at: Az ausztriai magyar egyesületeknek köszönhetően mára a magyar nyelv tanítása intézményi szinten is megoldott néhány nagyvárosban és természetesen Burgenlandban is. Az osztrák befogadói attitűdből kiindulva gondolhatnánk, hogy itt Ausztriában megbecsült és támogatott dolog nemzeti kisebbséghez tartozni. Ezt jól érzékelem?
Szemerédi Tibor: A Népcsoporttanácsban kifejtett tevékenységem tapasztalatai alapján úgy gondolom, hogy egyre élesebben kidomborodik az, hogy az osztrák politika tulajdonképpen egyre kevésbé kíván foglalkozni a kisebbségekkel. Itt Ausztriában egyébként sem a kisebbség kifejezést használják, hanem a népcsoportot, amibe – leegyszerűsített módon megfogalmazva, – akkor tartozik egy osztrák állampolgár, ha nem német anyanyelvűnek vallja magát.
A Magyar Népcsoporttanácsba két parlamenti pártból delegálnak egy-egy képviselőt, aminek az a kritériuma, hogy népcsoporthoz tartozó egyének legyenek. A népcsoporti törvényben azonban van egy rész, amely szerint a népcsoporthoz való tartozás bevallása nem kötelező. Amikor rákérdeztem a két párt által delegált képviselőknél, hogy ők melyik népcsoportba tartoznak, akkor azt a választ kaptam, hogy ennek a bevallása nem kötelező a részükről. Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy ez nem egészen van így rendjén.
Rólunk.at: A Rólunk.at médium 2021. évi indulását megelőzően, évtizedekig gyűjtötte és összesítette Szemerédi Tibor az Ausztriában működő egyesültek programjait, az információkat akár napi rendszerességgel, megközelítőleg nyolcszáz címre küldte ki, ezzel is erősítve az összetartást, de emelett az egyesületek életében is a mai napig meghatározó szerepet tölt be. Mikorra nyúlik vissza az egyesületi múltja?
Szemerédi Tibor: Kezdetben a cserkészeten kívül semmilyen ausztriai magyar szervezet életében nem vettem részt. Az egyetemi éveim alatt a Magyar Egyetemisták Szövetségében fordultam meg, illetve a Magyar Katolikus Diákszövetségben vettem részt. Segítettem a hírlevelek kiküldésében és az egyéb teendőkben. Amikor az akkori vezető nyugdíjba vonult, engem bíztak meg a szövetség vezetésével. Egyesületté alakultunk és beléptünk az akkori ernyőszervezetbe, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségébe. Bent ültem tehát a vezetőségben, ám idővel úgy láttam, hogy a szövetségnek az ausztriai és elsősorban a bécsi magyar közösségi életben meghatározott domináns szerepéhez való ragaszodása nem az egyetlen és nem feltéltenül a helyes út.
Rólunk.at: Ez a domináns szerep miben nyilvánult meg pontosan?
Szemerédi Tibor: Úgy gondolom, hogy a Központi Szövetség a kifelé történő képviselet jogát magának szerette volna vindikálni.
Rólunk.at: Kifelé, mármint az Osztrák Kancellári Hivatal felé?
Szemerédi Tibor: Igen, például az Osztrák Kancellári Hivatal felé. 1976-ban megszületett a Népcsoporttörvény, majd bővítésre került a Magyar Népcsoporttanács létszáma, miután 1992-ben a bécsi magyarok is bekerültek a népcsoporti meghatározásba. Ennek elérésébe nagy munkát, energiát fektetett a szövetség, amely véleményem szerint ebből kiindulva, abból az időszakból származó emlékeim szerint, szinte kizárólagos képviseleti jogot formált magának a népcsoport bécsi részére vonatkozóan. A Népcsoporttanácsnak tizenhat tagja van, amiből négyet a burgenlandi és négyet a bécsi egyesületek delegálnak. Ezt a négy jelöltet a Központi Szövetség akarta delegálni a tanácsba.
Voltak azonban olyan egyesületek, amelyek a Központi Szövetségnek, mint ernyőszervezetnek nem voltak a tagjai, de be szerettek volna kapcsolódni a népcsoporti munkába döntési szinten is. Mindig voltak próbálkozások, hogy az ausztriai magyarság is, hasonlóképpen a környező országokban élő magyar kisebbségekhez, alkosson egy közös képviseletet a magyar kormány felé, és érje el, hogy szülessen egy szerződés, amiben mi, ausztriai magyarok helyet kapunk. Erre a magyar kormánynak mindig az volt a válasza, hogy “először kössenek szövetséget a magyar egyesületek”. Ebből kiindulva merült fel az igény, hogy valahogy orvosoljuk a helyzetet és elkezdtünk erről a néhai Smuk Andrással beszélgetni.
Ebből az első megbeszélésből kezdett el formálódni és így jött létre a Központi Szövetségen kívül működő szervezeteket egyesíteni igyekvő Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, egyrészt az egyesületek közötti összetartás erősítése céljából, másrészt azért, hogy az ausztriai magyarságnak legyen egy egységes arculata. Azt gondoltuk, hogy így talán lehetőséget kapunk arra, hogy a háromoldalúság mentén létrejöjjön a két kormány és az egyesületek között az a bizonyos várva várt megállapodás. Ez az elmúlt 15 év során azonban nem valósult meg, ugyanakkor a két csúcsszervezet mentén, az elsősorban bécsi magyar egyesületek két tábora jött létre.
Mindezen túl, úgy vélem, hogy nincsen olyan ausztriai magyar egyesületi vezető, akivel ne tudnék leülni egy asztalhoz. Mindannyian vagyunk annyira jól neveltek és intelligensek, hogy el tudnánk beszélgetni, legfeljebb kerülnénk bizonyos témákat. A magam részéről nem akarnék senkit sem meggyőzni azokról a dogokról, amikben nem feltétlenül értünk egyet.
(Fotó: Horváth Nóra)
Akár ez is tetszhet
