Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Napraforgók – Bécsi Magyar Néptánc Egyesület a jubileumi év közepén, június 21-én tartotta különleges évadzáró táncházát a bécsi Collegium Hungaricumban. Körülbelül nyolcvanan jöttek össze, magyarok és osztrák vendégek, szervezők és fellépők, napraforgósok – gyerekek és felnőttek -, egyaránt. A Napraforgók beszámolója következik.
A program délután a gyermektáncházzal kezdődött Varga Bernadett és Varga Árpád vezetésével. Az est folyamán két zenekar örvendeztette meg a közönséget muzsikájával: a Fajkusz banda és a Kaptza zenekar, akik a koncert mellett a talpalávalót is szolgáltatták. Tarcsai Helga, az egyesület elnöke köszöntötte a táncolni, ünnepelni vágyó vendégeket és a fellépőket.

A Fajkusz banda kalotaszegi zenéjére a mérai házaspár, – a Napraforgók barátai, s táncházaik mesterei-, Muszka Ilona és György táncát láthatta közönség. Majd a Napraforgók lánycsapata, nevéhez hűen, gyönyörű, sokszínű viseletben, énekszóval kísérve lánytáncot adott elő Magyarlapádról, ami után egy magyarszentbenedeki férfi-, illetve párostánc következett. A koreográfiákat Németh Zsuzsanna, illetve Antal Áron állította össze. A fiatal zenészekből álló Kaptza zenekar a közönség örömére népzenei feldolgozásokat is megszólaltatott.


Az eseményen közösen ünnepelték az együttes művészeti vezetője, Németh Zsuzsanna születésnapját is. Illetlenség lenne elárulni, hogy élete hányadik esztendejét töltötte be, ám annyit megsúgunk, hogy dupla annyi most, mint az idén 25 éves Napraforgók Táncegyüttes. A műsor zárásaként egyik kedvenc táncát, a szászcsávási cigánytáncokat mutatta be néhány napraforgós barátjával és lányával együtt, a Kaptza és a Fajkusz banda fergeteges muzsikájára.

A műsor szerkesztése és a meghívottak kiválasztása nem véletlen, hiszen Zsuzsi gyermekkora óta táncol Fajkusz Attila muzsikájára. A kalotaszegi táncokban való jártasságát pedig hagyományőrző barátainak Ilonkának és Gyurinak köszönheti.


Felköszöntésekor több szülinapos is sorakozott mellette, mint Mizsei Richárd alelnök, Király Andrea, a Magyar Népcsoporttanács elnökhelyettese, volt Napraforgósok, Szabó Katalin és Mihály Hajnalka, valamint Németh Kata, a táncháztalálkozók és táncházak egykori szervezője. Mindannyiuknak szólt a ,,Sok születésnapokat vígan megélhess…” kezdetű, eredetileg széki köszöntőének.

A nagy melegben jólesett a frissen csapolt sör, a nyári szörpök, illetve a somlói és pannonhalmi borok és sörkorcsolyák fogyasztása. Természetesen a torták sem maradhattak el. És persze napraforgók mindenütt: az ajándék Auróra ékszeren, a ruhán, a tortán, a süteményen és a meglepetés festett selyemképen, amelyet Szabó Katalin tervei alapján és vezetésével készítettek a Napraforgósok Zsuzsinak.



A táncházban Décsi Adrien és Sipos Tibor moldvai, Németh Zsuzsanna és Sipos Tibor szászcsávási, a Muszka házaspár kalotaszegi táncokat tanított.
Az ünneplés éjfél után majdnem hajnalig a szemközti bárban folytatódott az egyesület fiataljaival együtt. Rövid időn belül a Kaptza is előkapta a hangszereket a mulatozáshoz.

A cikkben közölt képeket és a videót Bánhalmi Norbertnek köszönheti a Napraforgók. Az eseményt követően különleges helyszíneken izgalmas fotózásokra került sor Norbival és az együttes tagjaival viseletben. De ez már legyen egy következő történet…
Aki gyermek-, kezdő- és haladó csoportjainkhoz szeretne csatlakozni, az mihamarabb jelentkezzen, mivel részben nyáron is lesznek próbák, fellépések.
Ősszel pedig ismét lesz napraforgós táncház, a következő október 18-án a Collegium Hungaricumban. A 25 éves Napraforgós jubileumot a XXV. Bécsi Magyar Táncháztalálkozóval együtt pedig november 30-án tartjuk a floridsdorfi Rendezvényközpontban.
Szeretettel várunk Mindenkit!
Kövessetek minket a Facebookon!
Szöveg: Napraforgók Táncegyüttes, képek és videó: Bánhalmi Norbert