Tavasszal sem maradnak színvonalas programok nélkül a felső-ausztriai magyarok. A Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesülete irodalmi délután keretében emlékezett meg a költészet napjáról, amelyen az egyesület tagjai és vendégei szavalták el kedvenc verseiket. A popkultúrára és egy lazulósabb, táncos estére vágyókat a Húsvéti Nyuszibuliba várják St. Valentinbe, a családok pedig egy igazi húsvéti kiránduláson vehetnek részt, ahol még a locsolásról sem feledkeznek meg.
Számos oka van az ünneplésre idén a Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesületének. Az egyesület szárnyai alatt, Welsben működő Felső-Ausztriai Hétvégi Magyar Óvoda és Iskola idén ünnepli alapításának 25 éves évfordulóját. A legrégebbi felső-ausztriai magyar oktatási intézményt május 24-én a linzi Jó Pásztor Plébánián rendezett nagy ünnepségen fogják méltóképpen felköszönteni. A májusi rendezvénynek egy kisebb, beharangozó ünnepet is tartottak már március elején: “itt a jelen levő felnőttek mondtak meséket és olvastak fel a gyerekeknek, és, a magyar hagyományoknak megfelelően, két diafilmet is vetítettünk, ez volt a mi anyanyelvi ajándékunk” – mesélte Tőkés Enikő, a Kultúregyesület elnöke.



A felső-ausztriai magyarok természetesen március és május között sem maradnak program nélkül. Április 5-én, a költészet napja alkalmából, irodalmi délutánt tartottak az egyesület tagjai és vendégeik. A szereplők között 35-92 éves korig minden korosztály képviseltette magát. Tőkés Enikő elmondása szerint a költészet napján természetesen egy kicsit mindig József Attilára emlékezünk, aki éppen 120 évvel ezelőtt, április 11-én született. De a magyar irodalom más nagyjairól is megemlékeztek: Rejtő Jenő szintén 120, Jókai Mór 200, Nagy László pedig 100 évvel ezelőtt született, valamint idén van Kriza János népdalgyűjtő halálának 150., Bánffy Miklós író, polihisztor elhalálozásának 75., és Lászlóffy Csaba költő, műfordító halálának 10. évfordulója is. A műsort Simonffy Erika, az egyesület tiszteletbeli elnöke nyitotta meg Petőfi Sándor “Szeptember végén” című versével. Megyesi Katalin az “Óda”, Simonffy Gábor pedig a “Mama” című verssel állított József Attilának emléket. De elhangzott Ady Endre “Góg és Magóg fia vagyok én” című verse Tőkés Enikő előadásában, Horváth István “Tornyot raktam” című verse Dusinszky Gyöngyvér szavalásában, majd részletek Márai Sándor Füveskönyvéből (Kladek Antal Mónika) és Jókai Mór “A lőcsei fehér asszony” (Nagy Judith) című könyvéből is. Szentgyörgyhegyi Ferenc két erdélyi költő versével (Reményik Sándor: “Nem nyugszunk bele” és Dutka Ákos: “A Kárpátok dala”), és a Húsvétra hangolódva Zelk Zoltán “A három nyúl” című verses meséjével gazdagította a programot: “Mindig is szerettem szavalni, gyerekkoromban rendszeresen mondtam verset az iskolai ünnepségeken március 15-én vagy október 23-án.” – emlékezett vissza Ferenc. A műsort Simonffy Erika zárta Romhányi József “Futball meccs” című játékos versével. A műsor utáni szeretetvendégségen pedig népdalénekléssel emlékeztek meg Kriza Jánosról Hegyi Edith vezetésével.

A felső-ausztriai magyarok másként is készülnek a húsvétra. Szentgyörgyhegyi Ferenc, aki három évvel ezelőtt költözött Tirolból Felső-Ausztriába, folytatja a korábban elkezdett közösségépítő tevékenységét. A „Tiroli Magyar Találkozók” után itt először „Mauthauseni Magyar Bulikat” és gyerekeknek bábelőadásokat szervezett a Svung Bécsi Magyar Színház bábszínészével, Pille Tamással. Április 12-én, sokak kérésére, Húsvéti Nyuszibulit tartanak St. Valentinben DJ Antoannal, aki szintén nemrég költözött Stájerországból Felső-Ausztriába. Mivel Ferencet Tirolba is visszavárják, úgy döntött, célszerűbb a magyar bulikat turnékba szervezni, és pár nap alatt bejárni Felső-Ausztriából indulva Kaprunon és Zell-am-Seen át a régi tiroli helyszíneket is. Ferenc és Antoan régiókon átívelő bulijairól a Partyarena Production Austria Facebook oldalon lehet több információt olvasni.

Felső-Ausztriában azok sem maradnak magyar társaság nélkül, akik nem Magyarországon töltik a húsvéti ünnepeket. Április 21-én, húsvéthétfőn, a ProgramApik várják az érdeklődő családokat egy 8 km-es húsvéti kirándulásra Traunsee-Almtal térségébe Ikvahidi Ákos, Sztojanovics Dániel és Székely István szervezésében. A hagyományos túrafelszerelés mellett a lányoknak kifejezetten javasolják a váltóruhát a locsolók miatt!
Kiemelt kép: Az irodalmi délután szavalói, középen Simonffy Erika, a kép jobb szélén Tőkés Enikő, Felső-Ausztriai Magyarok Kultúregyesülete