Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, a Délibáb Kultúregyesület és az AMAPED közös megemlékezést tartott november 6-án a bécsi Muth színházban. Az esten többek között bemutatták a “Köztünk élnek” című dokumentumfilmet is, melyben az 1956-ban elvándorolt, és Ausztriában letelepedettek visszaemlékezéseit láthattuk.
Az estét Wagner Szilárd, az Ausztriai Magyar Evangélikus gyülekezet lelkészének fohásza és áldása nyitotta meg.

Ezt követően “Köztünk élnek” címmel került levetítésre a Farkas Dorina, Bánhelyi József és Kilyénfalvi Gábor munkáját jegyző dokumentumfilm, amelyben hajdani menekültek meséltek arról a kalandos, szívbemarkolóan nehéz útról, ahogy átjutottak a határon, és ahogyan a hosszú évek múltán bár otthonra leltek Ausztriában, mégis megmaradtak magyarnak.
“Azok szólalnak meg, akik közöttünk élnek, olyan emberek, akikkel szinte naponta kapcsolatban vagyunk, de sosem gondoltuk volna róluk, hogy 1956-ban mi történt velük, hogyan élték meg, hogy el kell hagyniuk Magyarországot, miként tudták megőrizni az évtizedek alatt magyarságukat. – Van olyan megszólaló, akivel 25 éve dolgozom együtt, mégsem tudtam róla, hogyan került Ausztriába, mi történt vele akkoriban. A személyes sorsok érintenek meg. Remélhetőleg, az ünnepség résztvevői is így éreznek majd.” – mondta elöljáróban Mentsik Szilvia Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke.
A film után Őexcellenciája, dr. Nagy Andor, Magyarország ausztriai nagykövete mondott ünnepi beszédet, melyben köszönetét fejezte ki az osztrák állam 65 évvel ezelőtti segítségadásáért.

Az “Elindultam szép hazámból.. “című táncszínház, a Délibáb egyesület felújított előadása zárta az estét. Kovács Viktória forgatókönyve alapján Török Sándor koreográfiáját Szabó Csilla állította színpadra. A fantasztikus helyszín és a hozzátartozó professzionális technikusi háttér hatalmas segítség volt a színvonalas este lebonyolításában. Kubinyi Júlia gyönyörű éneke a Dűvő zenekar csodás, együttlélegző muzsikálásával párosulva, a hozzájuk kapcsolódó barátsággal olyan pozitív energiákat szabadítottak fel bennünk, amelyek nagyban hozzájárultak a megemlékezés ünnepi hangulatához és sikeréhez. - összegezte Kilyénfalvi Gábor.
Válaszolj