A bécsi magyarok március 11-én tartották megemlékezésüket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége és az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala közös rendezvényének idén is a Collegium Hungaricum adott helyet.
„Emlékezünk, tehát vagyunk.” – mondta köszöntőjében Méhes Márton, a Collegium Hungaricum igazgatója. Szerinte magyarként akkor is gondolunk március 15-ére, ha épp Tűzföldön, vagy Jáva szigetén élünk, nemre, korra, vallásra, pártállásra való tekintet nélkül. Hisz az ünnepek és évfordulók stabil pontok a közösségünk életében. Hozzátartoznak a saját történetünkhöz, és tagolják az életünket. Még akkor is gondoltunk a márciusi ifjakra vagy az októberi forradalomra, amikor ezt hangosan nem illett vagy nem szabadott kimondani. Ezek az események évszázadok alatt beleégtek a gondolatainkba, és ugyanúgy a magyar nyelvbe is. Hisz a kokárdát vagy a március idusa kifejezést csak március 15-ével kapcsolatosan használjuk. „Közösen emlékezünk, tehát közösség maradtunk. Ez pedig sem a tatárjárás, se a mohácsi csata után nem volt magától értetődő. Mi több, kevés esély volt rá, mégis így lett, de 1848 után is alakulhatott volna nagyon máshogy is a magyar közösség fennmaradása.” A közösség fennmaradásának aktív alkotói és szereplői az ausztriai magyar szervezetek és egyesületek, akiknek Méhes Márton ezúton is megköszönte munkáját, majd hozzátette: „Sokféle vélemény és világkép megfér ebben az egy teremben is. De március 15-ére egy közös referenciapontként, a közös történetünkként mindannyian emlékezünk.”
Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország bécsi nagykövete azt a kérdést vetette fel, hogy 1848 üzenete mit jelent a Bécsben élő magyaroknak 2026-ban: „Szabadságot, függetlenséget, békét? Ilyenkor ünnepi műsorokban szoktunk ezekről a magasztos fogalmakról versben, énekben és prózában elmélkedni. Az ünnep mindig komoly. Nem vidám utcabál, vagy gyorsan letudható politikai fényvillanás, ahogy gyakran más nemzetek ünnepeinél látjuk. Miért van ez így, miért vesszük magunkat ennyire halálosan komolyan, miért nem élvezzük önfeledten az életet? Miért gyűltünk össze már rendszerváltás előtt is ezen a napon, bár még nem volt munkaszüneti nap? Miért az egyetemisták és fiatalok ünnepe volt ez elsősorban? Amikor a kokárda felkerül, miért érezzük azt a különös, méltóságteljes büszkeséget? Annyi csapás és kínlódás után miért van bennünk az az elszánt talponmaradási vágy, éljünk akár hazánk területén, akár azon kívül bárhol tágas e világban?”
A nagykövet kitért arra is, hogy mennyit változott a világ a tavaly március 15-i megemlékezés óta, és ez milyen bizonytalansággal tölti el az embereket: „Omlik a fejünkre egy korábban stabilnak vett világ, az új alakulása pedig aggodalommal tölt el minket. Vágyakozunk a megszokott után, a nyugalom után. Lehet-e, hogy éppen egy új világ születésének fájdalmai ezek a szörnyű fejlemények? Lehet-e, hogy ebből egy új, a régit meghaladni képes világ alakul körülöttünk, s ha ez így van, akkor ebben a mi országunk, magyar világunk hol fog elhelyezkedni, s hol vagyunk ebben mi? Mi a feladatunk, a felelősségünk?” Szilágyiné Bátorfi Edit szerint meg kell őriznünk a párbeszéd és a nyílt véleménycsere képességét és a lehetőségét. A közös ünneplés meghatározza egy közösség tagjainak egymáshoz fűződő viszonyát is. Ezért köszönetet mondott mindazoknak, akik az Ausztriában élő gyermekek magyar tudását gondozzák: szülőknek, pedagógusoknak egyaránt, mert ők építik a közös magyar jövőt.
Seidler Andrea, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke elmondta, az 1848-as forradalom emléke nem csak történelmi emlékezés. Arra is emlékeztet, hogy felelősségünk van azoknak az értékeknek a megőrzésében, amelyekért elődeink akkor olyan nagy bátorsággal álltak ki. Ezek közül sok eredmény ma már természetesnek tűnik számunkra. Pedig van köztük olyan vívmány, amelynek kérdése ma is kifejezetten aktuális: a sajtó- és véleményszabadság. „Nem véletlen, hogy a 12 pont élén éppen ez a követelés állt. Az 1848-as forradalmárok pontosan tudták, hogy politikai szabadság nem létezik szabad szó nélkül. Egy társadalom csak akkor lehet valóban szabad, ha az emberek kimondhatják gondolataikat, ha különböző vélemények nyilvánosan megjelenhetnek, és a hatalmat kritikával is lehet néha illetni. A véleményszabadság tehát nemcsak azt jelenti, hogy beszélhetünk. Azt is jelenti, hogy a nyílt vita lehetséges, hogy a közélet átlátható, és hogy a polgárok részt vehetnek a közös ügyeink alakításában. A 19. században a szabad sajtó ezért vált a demokratikus fejlődés egyik legfontosabb eszközévé Európában. Az újságok, röpiratok és nyilvános viták lehetővé tették, hogy egyre több ember tájékozódjon a politikáról és részt vegyen a közéletben. Éppen ezért a vélemény szabadsága ma is a demokratikus társadalmak egyik legfontosabb és egyben legérzékenyebb alapja. Ez a szabadság nem magától értetődő, és nem is marad fenn magától. Újra és újra meg kell védenünk odafigyeléssel, felelősséggel, és azzal a készséggel, hogy mások véleményét is meghallgassuk.”
Mentsik Szilvia, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke is az 1848-as történések aktuális üzeneteiről beszélt, különösképpen az Ausztriában élő magyarokra vonatkozóan. Fontos kérdésnek tartja, hogy mit kezdünk a szabadságunkkal és azzal a lehetőséggel, hogy magyarok lehetünk Európa szívében, határokon átívelő közösségekben. Mit kezdünk azzal az örökséggel, amelyet ők, a 48-asok ránk bíztak? „A mi feladatunk ma nem az , hogy újra éljük a múlt küzdelmeit. A mi feladatunk az, hogy továbbvigyük annak a legfontosabb üzenetét. És az szerintem az, hogy közösség nélkül nincs szabadság, és szabadság nélkül pedig nincs jövő. A szabadság abban is jelen van, hogy megőrizzük a nyelvünket, hogy gyermekeinknek továbbadjuk a kultúránkat. Abban, hogy közösségeket építünk ott is, ahol a mindennapok nagyon könnyen elsodorják egymástól az embereket. Sőt, akár szembefordítják egymással.” Mentsik Szilvia hangsúlyozta, az Ausztriában élő magyar közösség ereje az együttműködésben, a kölcsönös tiszteletben és abban a hitben rejlik, hogy amit együtt építünk, az túl fog mutatni rajtunk. A történelmünk nem lezárt fejezet, hanem folytatás, ami rajtunk múlik. Az előttünk álló években az lesz a feladatunk, hogy ezt a közösséget még erősebbé tegyük, hogy a fiatal generációk számára is inspirációt jelentsen a magyarságunk. „Olyan közösséget építünk, amely nyitott, erős, és bizakodó. Olyat, amely tudja, hogy honnan jött, és merre is tart, így lesz 1848 nem múlt idő, hanem örökség.”
A program a Napraforgók Néptáncegyüttes és a Svung Bécsi Magyar Színház előadásával zárult, akik műsorukban nemcsak a forradalom napját idézték fel, hanem azt a hetven évet, amelyben az új eszmék megformálódtak, és amelyek győzelmének 1848. március 15-ét tekintjük.
Fotók, videók: Farkas Noémi
Akár ez is tetszhet
