Sajtótájékoztatót tartott az Ausztriában élő autochton népcsoportokat képviselő Népcsoporttanácsi Elnökök Állandó Konferenciája. A rendezvény központjában a „nyelvvesztés“ fenyegetése állt, amely különösen érezhető a népcsoporti nyelvek oktatásának kérdéseiben. A rendezvény után Hollós Józsefet, a Magyar Népcsoporttanács egykori elnökét, a bécsi kéttannyelvű magyaroktatás úttörőjét kérdeztük.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a népcsoporti nyelvek kihalóban vannak, ami Ausztria kulturális sokszínűségének eltűnését is jelenti – azt a sokszínűséget, amely alkotmányos szinten is rögzítve van. A legújabb kutatásokra hivatkozva elmondták, hogy például a karintiai szlovén népcsoport helyzetét vizsgáló tanulmányok arra figyelmeztetnek, hogy az Ausztriában jelen lévő népcsoportok nyelvei fokozatosan tűnnek el. A hetvenes-nyolcvanas évek asszimilációs politikája és a népcsoportok melletti kiállás hiánya miatt sok esetben a gyerekek már nem tanulták meg szüleiktől az őshonos nyelveket. Mégis, az elmúlt évtizedekben, különösen a pozitív politikai változások hatására, az autochton nyelvek megőrzésére való tudatosság növekedett.
A népcsoportok számára tehát a legfontosabb cél a jogi keretek változása, amely lehetővé tenné számukra, hogy saját nyelvükön tanulhassanak, különösen az olyan nagyvárosokban, mint Bécs. Az oktatás szempontjából az autochton közösségek számára a legfontosabb lépés az lenne, hogy az iskolák jogi kereteit úgy alakítsák ki, hogy minden népcsoport számára biztosítva legyen a kétnyelvű oktatás. Bécsben például ez az igény megvan: a horvát népcsoport óvodát működtet, a szlovén népcsoport délutáni iskolát tart fenn, a magyar népcsoport pedig sok területen önkéntes alapon próbál magyar nyelvű oktatást kínálni.
De ez még messze van attól, amit kétnyelvű iskolai rendszernek lehet tekinteni, ahol következetesen mindkét nyelven folyik az oktatás, és különös hangsúlyt fektetnek a nyelvi kompetenciára és a nyelvhasználat minőségére. Ez valósult meg a már 150 éve működő, a német mellett cseh és szlovák nyelven tanító Komensky Iskolaegyesületben.
A népcsoportok képviselői és a Szövetségi Oktatási, Tudományos és Kutatási Minisztérium közti munkamegbeszélések során a Komensky-modell más népcsoportokra való kiterjesztésének lehetőségét fogadták el, egyelőre csak elméleti alapon, de ezt az irányt szeretnék követni. Egyelőre ennek nincsenek meg a jogi feltételei, mert habár jövőre lesz 50 éves a Népcsoporttörvény, nincs minden népcsoportra vonatkozó kisebbségi iskolatörvény.
Magyar kéttannyelvű oktatás 2018 óta érhető el Bécsben, a Bunte Schuléban. Hollós József, még a Magyar Népcsoporttanács elnökeként fontos szerepet töltött be ennek megvalósulásában. A kéttannyelvű oktatás azonban csak a népiskola négy évfolyamában érhető el, pedig a cél az lenne, hogy érettségiig vezessék el a diákokat. A mostani állásról és az akadályokról kérdeztük Hollós Józsefet.
Rólunk.at/Rick Zsófi: Mióta van napirenden a tényleges kéttannyelvű iskola kérdése?
Hollós József: Magyarok mindig is éltek Ausztriában – közös fővárosunk is volt, Bécs. A 19. század közepén több mint 40 ezer magyar élt ezen a területen. Ők nem filozofáltak azon, hogy most kisebbség-e vagy sem, egyszerűen itt éltek. Ide jártak egyetemre, itt dolgoztak, itt alapítottak családot. A kérdés az, hogy ha ma is élnek itt magyarok, akkor elvárjuk-e, hogy asszimilálódjanak, vagy teszünk azért, hogy a magyar nyelv és identitás megmaradjon? Ha az utóbbit szeretnénk, akkor tenni kell valamit. Erre több lehetőség is van: például kultúrcsoportok, néptáncegyüttesek, kórusok szervezése. A magyar nyelv tanítására mindig volt igény, már a 70-es, 80-as években is működtek hétvégi iskolák, magániskolák, egyházi iskolák. 1989 után sokan jöttek át Magyarországról. Akkor is tartottunk magyar nyelvű istentiszteleteket a menekülttáborokban, én magam is helyettesítettem a magyar lelkészt. A probléma azonban az, hogy sok szülő azt gondolja: „Az én gyerekem úgyis tud magyarul, tanuljon inkább németül vagy angolul.” Csakhogy más az a nyelv, amit otthon beszélünk, és más az, amit iskolai keretek között tanulunk meg rendesen. Innen indult a Bunte Schule ötlete, amit nekem sikerült elintéznem. Ide a magyar állam által biztosított buszokkal szállítjuk a gyerekeket, különben nem jönnének.
Rólunk.at/Rick Zsófi: Vajon miért?
Hollós József: Talán félnek, nem tudják, ki fogja tanítani a gyerekeket, milyen színvonalon. De az is lehet, hogy egyszerűen nem érdekli őket. Aki kijön ide, az a gyereke jövőjét nézi, és azt akarja, hogy minél gyorsabban megtanuljon németül és angolul. Ha valaki azt szeretné, hogy a gyermeke magyarul tanuljon, akkor nem Ausztriába jön. Sokan nem akarnak “magyarkodni”, hanem integrálódni szeretnének. Aki mégis fontosnak tartja a magyar kultúrát, az hétvégén beül az autóba, és hazamegy Magyarországra. De a helyi közösség nem érdekli.
Rólunk.at/Rick Zsófi: A cseheknél miért működik ez 150 éve?
Hollós József: Náluk a népcsoporti támogatások 90%-át az iskolájuk kapja – ez nálunk elképzelhetetlen. Ha azt mondanám, hogy dobjuk össze a pénzt egy magyar iskolára, kinevetnének. Nálunk nincs egyezség, nincs közös akarat. Próbáltam iskolát találni a Duna túloldalán is, ahol el lehetne indítani magyaroktatást. Kimentem Seestadtba, mert ott rengeteg magyar család él. Az igazgatónő azt mondta, hat család jelentette be a gyermekét magyar nyelvű oktatásra. Pedig ezrek élnek ott. Ezért nagyon nehéz életben tartani a magyar nyelvet. Más népcsoportok – például a horvátok, szlovének, romák – sokkal összetartóbbak. A csehek például már kinevelték a saját pedagógusaikat. A gyerekek leérettségiznek, elvégzik az egyetemet, majd visszamennek tanítani. És oda küldik a saját gyerekeiket is. A magyar közösség nagyon széthúzó. Nincs összetartás, csak irigység, versengés, gyűlölködés.
Rólunk.at/Rick Zsófi: Lehet, hogy ennek évszázados politikai okai vannak…
Hollós József: Ebben biztos vagyok, ez nagyon magyar jelenség. Ausztriában is vannak viták a politikai pártok között, de nem hergelik egymás ellen az embereket. Nagyon sokan azt mondják: „Semmi magyart nem akarok, azért jöttem el otthonról.” Negatív kép él bennük Magyarországról, a politikai légkörről. De itt tulajdonképpen ugyanaz van a magyarok között.
Rólunk.at/Rick Zsófi: Mi lenne a megoldás?
Hollós József: Én egy első osztállyal indítanék el egy iskolát – próbaként, fokozatosan, felmenő rendszerben. Bennünk, pedagógusokban megvan a motiváció. Mi felajánljuk a lehetőséget, aztán az emberek eldöntik, élnek-e vele. Egyelőre biztosan nem tudunk fenntartani egy teljes értékű magyar iskolát, mert nem lenne elég gyerek. Nem fogunk tudni 500 diákot toborozni, mint a Komenskyben. Plusz ez egy politikai döntés is: egy ilyen projekt elindításához legalább 5–10 millió euróra lenne szükség, és a magyar államnak is be kellene szállni. Aki ebbe pénzt fektet, annak a karrierje forog kockán. Ha megnyílik az iskola, és nincs benne gyerek, az kudarc.
Rólunk.at/Rick Zsófi: Ha valahogy mégis létrejönne ez a projekt, lenne elég felkészült pedagógus?
Hollós József: Persze. Nagyon sok diplomás pedagógus él itt, csak épp nem a szakmájukban dolgoznak. Nosztrifikáltatni kellene a végzettségüket, és már taníthatnának is.
Rólunk.at/Rick Zsófi: Elég sötéten látja a helyzetet, mégis kíváncsi vagyok a belső hangjára, hogy mit érezne, ha megvalósulna egy rendszerszintű kéttannyelvű magyar iskola.
Hollós József: Rettentően örülnék. Ha lenne, működne, és ha tíz évvel fiatalabb lennék, talán el is vállalnám a menedzsmentet.
Fotók: Rick Zsófi
A fotókon sorrendben balról jobbra: Susanne Weitlaner (stájer szlovénok), Emmerich Gärtner-Horvath (roma népcsoport), Somogyi Attila (magyar népcsoport), Bernhard Sadovnik (karintiai szlovénok), Karl Hanzl (bécsi cseh népcsoport), Ingrid Konrad (bécsi szlovákok) és Gabriela Novak-Karall (bécsi horvátok)
Akár ez is tetszhet
